Arany és zöld

Öt

Az első randi

Korábban megírta Qingxuannak, hogy hozzá kell jönnie. Mivel nem akarta sokáig húzni a dolgokat, nem is akart mutatkozni vele. Csak amennyit muszáj.

Agyából szándékosan kiszorította az összes olyan képzelgést és a vacsorára figyelt. Sokfélét készített, mint mindig.

Gondolatai mégis, körülötte forogtak. Vajon ma hogy fog kinézni? Lesz rajta paróka? Látni fogja a tetoválását? Ízleni fog neki, amit főzött?

Nem fogta fel, vagy nem értette mi ez az érzés. He Xuan izgult.

Kopogtak. Senki más nem kopogna le egy dallamot az ajtaján. Megérkezett. Ajtót nyitott és elfelejtett köszöni. Qingxuan randira öltözött és veszettül jól nézett ki. Ő meg morcos lett, hogy ez a jelző jutott eszébe.

-    Hoztam egy kis apróságot. – emelte fel kezét. Az üveg jellegzetesen verte vissza a folyosó lámpáinak fényét.

-    Van itthon, nem kellett volna.

-    Így illik, nem? – lépett be és lerúgta cipőjét.

-    De. Gyere be. – mondta már a csukott ajtónak.

Qingxuan otthonosan mozgott nála. Leült a pulthoz, megtámasztotta arcát és várt. Ő meg nem tudta, mire. Forgatta a boros üveget.
He Xuan pedig belefeledkezett. Kalap és hosszú ujjú volt rajta, de semmi egyéb, amivel álcázta volna magát. Előbbit pedig az előszobában hagyta. Qingxuan elmosolyodott. Felállt. Elélépett és megfogta arcát. Gyengéden simította végig egyik, majd ugyanazzal a kezével másik felét is.

-    Ébresztő, He Xuan. Hol van a bornyitód?

-    Ébren vagyok.

-    Mhm. Bornyitó?

-    Második fiók.

Kinyitotta az üveget. Némi tanakodás után a felső szekrényekben nézett körül, majd levett két borospoharat. Töltött. Ő pedig valamiért bámulta és nem tudta abbahagyni vagy ellátni házigazda teendőit.

A bor a poharakban várta sorsát. Qingxuan pedig teríteni kezdett. Tányérok, kanalak, pálcikák. Az étel, amit ő főzött, szalvéta, pohár víz és a bor. Qingxuan megint előtte állt. Átölelte derekát, majd valamilyen oknál fogva, valamilyen megmagyarázhatatlan dolog miatt és He Xuan szerint teljesen indokolatlanul, visszaölelte.
A másik kicsit meglepődött, de szorosabbra vonta karjait.
Így maradtak kicsit.
Szintén érthetetlen okból orra valahogy Qingxuan haja közelébe került. Betöltötte az áfonya és a mandula illat. Olyan...sajátos volt.

Qingxuan meghúzott valamit a derekán és kioldódott kötényének szára.

-    Minden rendben? – emelte fel fejét, hogy fájóan közel legyenek ajkaik.

-    Persze.

-    Rendben. Együnk. Mit főztél nekem?

He Xuan felsorolta, Qingxuan pedig egyre csodálkozóbb arccal nézte.

-    Honnan tudtad?

-    Figyeltem.

-    Az este végére lehet elolvadok.

-    Inkább ne. Nincs kedvem takarítani.

-    Hm.

A vacsora rengeteg fecsegéssel telt. Qingxuan mesélt, mindenféléről. Ő néha bólogatott, válaszolt, ha visszakérdezett. Egyáltalán nem úgy tűnt, hogy hátsó szándékai vannak vagy bosszút akar állni.

Később segített elmosogatni, eltörölgetni, letörölni.

Lopva bámulta tetoválását, ami makacsul bőrén maradt még a tisztítószeres víztől is.

Éjfél elmúlt, mikor taxit hívott. Elköszöntek, de csak könnyű arcra puszi.
He Xuan nem kísértette a sorsot. Válaszokat akart, nem kapcsolatot. De még nem érezte, hogy megkapta azokat.

Qingxuan elment. Becsukta az ajtót. Leült kanapéjára. Csend volt. Miért ilyen idegesítő ez a csend?