Arany és zöld

Tizennégy

He Xuan szüzessége tovaszállt aznap, egy gondolattal: minek vártam vele eddig? – A válasz egyszerre volt rövid és hosszú. Yan Qing fáradtan bújt hozzá. Arcát nyakába fúrta. Kifújt levegője cirógatta nyakszőreit.
Hamarosan mélyebben és egyenletesebben vette. He Xuan szorosabban magához ölelte. Lábával felügyeskedte a majdnem leeső takarót és magukra húzta.

Ebben a csendben járta át a beteljesülés mámora. Lassan, minden érzése bekattant helyére. Ereiben, hiába nem dobogott szíve, mégis szétfolyt egy különleges, könnyű, bizsergető folyadék. Végre, ennyi év után, megértette Hua Chenget. És végre jóllakott az az éhsége is, amit az almáskert óta nem tudott kielégíteni. Érdekes...

-    Ezért jöttetek el? – ült keresztbe font karral a kanapén.

-    Igen, Fekete Víz. – ült egyenes háttal Xie Lian.

-    Nem értem.

-    Nyugodtan mondd ki neki, gege. He Xuan az egyenes beszédet szereti.

Az említett sóhajtott, majd megkeményítette arcvonásait. Szemébe nézett és belekezdett.

-    Tudomásunk van róla, hogy Shi Qingxuan újjászületett. Amiatt vagyunk itt, hogy megtudjam, még mindig bosszút akarsz- e állni? Elég sok idő telt el, és a tényleges elkövetők meghaltak emiatt...

-    Ne aggódj, felség. Nem fogok bosszút állni rajta.

-    Ez igazán megnyugtató. De...

He Xuan egykedvűen ránézett. Nem velük akarta tölteni az estét és az a valaki késett. Hua Cheng elhúzta száját egy fél vigyorra.

-    Tegyük izgalmassá! – támasztotta meg fejét. – Ha találkozol vele csókold meg és elengedem a tartozásod.

He Xuan elmosolyodott. – Legyen így.

Nyílt az ajtó. Pont jókor.

-    Megjöttem. Basszus, miért nem lehet mentőt hívni egy szüléshez?! – hangzott fel Yan Qing az előszobából.

-    Nappali. – szólt ki He Xuan.

Kárörömét nagy nehézségek árán tudta csak palástolni.
Vendégei viszont leplezetlenül kíváncsiak voltak.

Kézmosás hangja, majd belépett a szobába.

-    Jó estét, sziasztok. Egy pillanat. Szerelmem! – tárta ölelésre karjait és belehuppant ölébe, majd megcsókolta.

-    Késtél.

-    Ne is mond! A harmadikon Yin asszony nem akart mentőt hívni, merthogy biztos nem szülök. Most vitték el. Esküszöm kinn volt a feje! – Hua Cheng felnevetett. Yan Qing megfordult, majd vissza hozzá. – Be se mutatsz és nem kínáltad őket semmivel? Komolyan a legrosszabb házigazda vagy, He Xuan!

-    Yan Qing, ő Xie Lian Xianle Koronahercege, ő pedig Hua Cheng Szellemváros polgármestere.

Felállt kezet fogott, vigyorgott rájuk. He Xuan kuncogott magában. Kiment a konyhába és hozott inni, ropogtatnivalót.

-    Mit innál, felség? Teát vagy bort?

-    Őőő.

-    Akkor bort. Tessék, legalább nem iszom egyedül. És te őőhm polgármester...úr? – Xie Lian belenevetett a poharába.

-    Semmit.

-    Akkor bort neked is, rendben. No, mi járatban, nálunk? – huppant le borospohárral, félreérthetetlenül közel He Xuanhoz. Ő pedig kinyújtotta kezét és átölelte. Megszokott mozdulat volt, nem is gondolkodott rajta.

-    Egy régi barát miatt jöttünk, mert aggódtunk érte, de láthatóan jól van.

-    Ó, köszönöm. Nem kellett volna. Jól vagyok.

-    Eszedbe sem jut, hogy miattam jöttek? – nézett rá faarccal. Yan Qing megfogta állát adott neki egy szájra puszit, mielőtt válaszolt.

-    Neked nincsenek barátaid, szerelmem.

-    Ez fájt.

-    De igaz.

-    Khm. He Xuan...nem csak a korábban beszéltek miatt, de ez így annál sürgetőbbé vált. – kezdett bele Xie Lian, elszakította tekintetét Yan Qing arcáról és a másikra figyelt. – Nemsokára emlékezni kezd.

-    Tudom.

-    Ő, már emlékszem. – szólalt meg poharát bámulva, miközben a kevés bort ide-oda forgatta.

-    Mit mondtál? – feszült meg He Xuan.

-    Hogy emlékszem, nagyjából mindenre.

-    Ki vagyok én? – nézett rá Hua Cheng. Yan Qing kicsit előredőlt és úgy válaszolt.

-    Hua Cheng, amúgy most mondta meg a neved, vagyis Virágért nyúló véreső. Piros ruha, pillangók. Ő pedig Xie Lian, Xianle Koronahercege, aki háromszor emelkedett fel, és nagyon jó barátok voltunk.

-    Micsoda meglepetés... – tette le poharát Xie Lian.

-    Tádám...?

Hua Cheng elnyomott egy mosolyt.

He Xuan hallotta, hogy beszélnek, de nem jutottak el hozzá a szavak. Emlékszik és még mindig vele van? Még mindig nála lakik? Még mindig, minden este...?

Tovább beszélgettek. Yan Qing meghívta őket a következő koncertre és Xie Lian lelkére kötötte, hogy jöjjön el, mert lemegy hídba, attól amit ott fog látni!
Hua Chengtől azzal köszönt el, hogy reméli ebben az életben többet fognak beszélni egymással és hogy jöjjenek máskor is, és nem csak udvariaskodás miatt, tényleg érjenek ide.
Kikísérte őket, még a lépcsőházban is utánuk kiabált, hogy Xie Lian megígérte, majd becsukódott az ajtó.