Arany és zöld

Tíz

-    Nem vagyok mérges.

-    Ha te mondod. Mit hoztál ma nekem?

-    Semmiség.

-    Dehogynem! Csak neked jutott eszedbe! Na, add csak ide! De, ugye, ma is eszel velem?

-    Persze.

-    Ülj ide, mellém. Ming Yi elmosogatott, így van tiszta edény, van mibe hoznod! – mosolygott.

-    Szóval csak mosogatott? – meredt a tálra, amiért hátrafordult.

-    Igen.

He Xuan kikerült az ecetes hordóból, vállai leengedtek. Qingxuan oldalra fordította fejét. He Xuan kezébe nyomta az ételt, gitárját pedig lerakta a falnak támasztva.

Az evés a szokásos ütem zajlott. Qingxuan dicsérte a főztjét. Ő lopva bámulta, mikor a másik hirtelen abbahagyta, kezére meredt. Félrenyelte a falatot és köhögni kezdett.

-    Hordod a karkötőt.

-    Igen, hiszen tőled kaptam.

-    Örülök, hogy tetszik.

-    Mmhm. Egyél.

He Xuan elmosogatott, amit Qingxuan gitározása és éneklése kísért. Elpakolta a dobozait. Nem mintha szüksége lett volna rá, de Qingxuannak fontos volt, valamiért neki is az lett. És nem akar még egyszer ilyen...félreérthető hangokra érkezni.

Belépett az ügyeletes nővér. Motyogott valamit a kilincsről, mikor rájuk mosolygott.

-    Drága Lin nővér!

-    Jó napot! Látom megint itt a párja. Jó napot önnek is!

-    Jó nap...

-    Nem a párom Lin nővér. Csak egy nagyon jó barátom.

-    Ó. Bocsánat! Na, hogy vagyunk ma?

Ment a sablonos fecsegés. He Xuanba, azonban tőrt döfött minden szó. Nagyon, jó, barát. A nővérrel leplezetlenül flörtölt, míg ki nem ment. Ő pedig lefagyott. Qingxuan még az előzőek hatása alatt volt, így ártatlanul mosolyogva nézett rá.

-    Mi baj van? Olyan szomorúnak nézel ki.

-    Nincs semmi. – Qingxuan kinyújtotta kezét, hogy fogja meg, ő pedig engedelmeskedett. Közelebb húzta. – Biztos? Elmondhatod.

-    Semmi.

-    Nagyon hideg a kezed! – arcához nyomta, ami égette He Xuan bőrét.

-    Semmi bajom.

-    Itt lehet. – bökte meg fejét. – És itt sincs semmi? – bökte meg mellkasát. Mintha benyomott volna egy gombot.

He Xuan elhúzta kezét. Felállt az ágyról, amire nem tudta mikor ült le. Hablatyolt valamit a sürgős dolgairól, aztán elviharzott. Úgy érezte lángol a feje, a keze, ami a másik arcához ért és hogy nem kap levegőt a szobában.

Milyen átkot tettek rá?! Egészen két utcával messzebb futott. Ekkor jutott eszébe, hogy az edényeket ott hagyta.

Visszamenjen? Vegyen újakat?

Sajnos azonban nemcsak az edények, a kulcsai és a telefonja is ott maradt.

Lemondó sóhajjal sétált visszafelé. Muszáj lesz most már tényleg összeszednie magát. Mégiscsak egy pusztító szellemkirály! Bassza meg.

Kopogott, de senki sem válaszolt. A kilincs még elfordult. Qingxuan ágya üres volt, de friss ágynemű volt rajta. A szobából nyíló fürdő ajtaja nyitva. Qingxuan zuhanyozott. Erős késztetés fogta el, hogy felvegye az itt felejtett dolgokat és csak elmenjen.

Viaskodása túl sokáig tartott. Qingxuan végzett és most őt nézte.

-    Még sincs sürgős dolgod? – He Xuan nyelt egyet.

-    Meztelen vagy.

-    Kinn felejtettem a törölközőt, és nem számítottam ma már senkire. – tette csípőre kezét.

He Xuan sajnos későn vette észre magát és végig nézett Qingxuan testén.

-    Ne haragudj a zavarásért.

-    Te sosem zavarsz. – vetette oda, aztán elsétált mellette.

Megcsapta a párás mandula és áfonya illat, ami még bódítóbb volt. Becsavarta magát egy törölközőbe és csipegetni kezdte az ebédről meghagyott tekercset.

-    Mit hagytál itt? – kérdezte teli szájjal. Kezeit felemelve egy másik törölközővel dörzsölte haját.

-    Az edényeket.

-    Ó.

Karján futott végig szeme. De nem a tetováláson, ami még mindig ott sötétlett karján. A másikon, volt egy harapásnyom. Egy friss nyom.

-    Az hogy került rád?

-    A szellemkollégád jóvoltából.

-    Micsoda?

-    Kedves Fekete Víz, a te ősellenséged, ahogy ő hívta magát, nemcsak kikötözött. Ott erőszakoskodott, ahol tudott. Egyéb kárt nem tett bennem, mivel nem az van a lábam között, amire számított.

-    Sajnálom.

-    Nem kell. Már túl vagyunk rajta és ennek is megvan a jó oldala.

-    Milyen jó oldala lehet ennek? – húzta össze szemöldökét. Qingxuan levette a törölközőt fejéről, hátra simította vizes haját, szemébe nézett és válaszolt.

-    Megint láthatlak.

-    Qingxuan...

-    Azt hiszem most kell elmondanom, hogy nem így hívnak.

-    Mi-micsoda?

-    Yan Qing, a nevem. Mivel barátok vagyunk, ideje megtudnod.

-    Miért nem mondtad korábban?

-    Mondtam, de mindig Qingxuannak hívtál, én meg nem mertem többször szólni.

-    Miért ...?

-    Sok hülyeséget csinál az ember, ha bizonyos érzések kerítik hatalmukba. Ideje felöltöznöm.

He Xuan bólintott. Yan Qing bement a fürdőbe már nem kórházi pizsamájával. Ő pedig leült az ágy szélére.
Maga elé meredt, elég sokáig. Megállt előtte egy pár halcsontvázas papucs.

-    Azt hittem elmész, mire kijövök. – He Xuan felnézett rá. – Olyan elveszettnek nézel ki. – megszorította vállait, elmosolyodott. – Megtaláltalak!

-    Nem is tudod mennyire. – húzta oda, hogy megölelje.