Mi lesz a csókkal? | ✓

1.

- Oi, Bakubro! Gyere ki focizni velünk! - nyitott be Kirishima a szőkeség ajtaján a már jól megszokott hévvel.

- Hányszor mondjam még el, hogy kopogj mielőtt benyitsz, Furahaj? - nézett fel könyvéből az említett. - Amúgy is, kiket takar ez a "velünk"?

- Denki, Sero, Mina és én. Jiro most nem tud jönni, így rád gondoltunk, hogy legyen kapus is.

- Passzolok - dőlt vissza ágyába azzal a szándékkal, hogy folytatja olvasmányát.

- Jaj már! Olyan szép idő van most! Ne gubbassz idebent - míg ezt végigmondta odament barátjához, hogy karon ragadhassa. Bakugou azonban egyáltalán nem fogadta jól ezt a hirtelen jött ingert, karját azonnal visszarántotta és villámokat szóró szemmel nézett rá.

- Inkább eszek egy hétig nyers meztelen csigát, mint hogy azokkal focizzak! Nem tudod felfogni, hogy nem megyek?!

A vörös hajú csak sóhajtva letette magát az ágyra. Tudta, hogy a szőke nem szeret kimozdulni, de valahol mindig reménykedett abban, hogy talán csak egyszer, egyetlen egyszer meggondolja magát és jól fogják magukat érezni. Hiszen ki tudja? Lehet pont az az egy alkalom fog elindítani a fiúban egy folyamatot, aminek hatására elkezd szocializálódni. Ő lenne a legboldogabb, ha ez így lenne.

- Attól te még elmehetsz, nem kell itt ülnöd - szólalt meg egy kis csend után Bakugou, miközben lapozott egyet a könyvében.

- Nélküled nem akarok menni.

- Még is minek menjek? Semmi értelme nem lenne. Alapból az egész focinak nincs értelme. Minek futkározzak egy labda után? Tökéletesen megvagyok magamnak itt is - dörmögte.

- Felrúghatod Denkit - vetette be legjobb ötletét a vörös, mire a másik elmosolyodott. Ha erre nem kap rá, akkor elvesztette a csatát.

- Ez tetszett, de inkább rugdosom szét a seggét edzéskor. Akkor legalább az erőm is használhatom.

Így történt az, hogy bár várható volt, de Kirishima Eijiro küldetése - miszerint kicsit kirángatja a szőkét a szobájából - elbukott, körülbelül sokadik alkalomra. A tizedik után már nem számolta.

- Szólok a többieknek, hogy nem megyünk - állt fel, majd megindult, de a másik utánaszólt.

- Oi, mondtam, hogy nem kellek oda, menj nélkülem - mondta, még mindig fel sem pillantva a könyvből.

A vörös meg sem hallotta mit mondott, viszont amint kilépett az ajtón, újabb tervét kezdte el szőni annak érdekében, hogy barátja részt vegyen valami programban a többiekkel.

Nehezére esett elhinni, hogy a szőke rajta kívül senkit sem hajlandó hosszútávon megtűrni maga mellett. Persze mélyen valahol ez jól esett neki, különlegesnek érezte magát, de tudta, hogy ez nem jó így. Nem lehet élete végéig magányos. Barátokra igenis szüksége van az embernek.

Útját csapatuk lány tagjának szobája felé vette, hogy a "meglepő" hírt velük is közölje. Amint a kilincsre rakta a kezét meghallotta nevetésüket. Mindig olyan vidámak...élettel teliek...miért nem kér ebből a szőke? Miért tartja ezt idegesítőnek? Annyira örült volna annak, ha egyszer a fiút is láthatná ilyen boldog állapotban. Ha Bakugou is egy lenne közülük...

- Megjöttem - nyitott be végül Kirishima, mire a többiek visszább vettek a hangerőből.

- Egyedül vagy - állapította meg Sero.

- Azt mondta nem jön - vakarta meg a tarkóját a vörös.

- Ez várható volt - szólalt meg Mina. - Na nem baj, akkor kapus nélkül játszunk. Induljunk srácok - kapta magára kapucnis pulcsiját, majd a többiekkel együtt megindult az ajtó felé.

- Én...én sem megyek - nyögte ki nehezen a vörös hajú, mire három értetlen szempárral találkozott.

- Komolyan Kiri? Megint azért nem jössz velünk, mert Bakugou antiszociális? - háborodott fel a lány. - Ezzel téged is behúz a bűvkörébe!

- Ne savanyodj be haver, inkább gyere te is szórakozni! - csimpaszkodott a nyakába a mostanáig csendben ülő Denki. - Attól még, hogy ő nem jön, neked ne legyen rossz kedved. Nélküle is jól megvagyunk. Az ő döntése, hogy jön-e, vagy sem.

- Tudom tudom, de úgy érzem, hogy nem lenne valami férfias, ha egyedül hagynám... - mosolyodott el halványan a vörös. - Ha csapatban nem is, de talán egyedül rá tudom venni valami programra.

- Sosem adod fel, igaz? - túrt tincsei közé Mina.

- Akkor az nem én lennék - mosolygott továbbra is a fiú.

- Na jólvan...menjünk srácok, akkor játszunk valami mást - kezdte el lökdösni a fiúkat a folyosóra, majd miután bezárta az ajtót, elkezdte őket a lift felé cibálni.

Kirishima magára maradva, egy sóhaj kíséretében indult vissza a szőke ciklon szobája felé, miközben barátainak mondatain elmélkedett. Miért is foglalkozik ennyire Bakugou lelki állapotával? Franc se tudja. Egyszerűen nem tud lemondani a fiúról és bár jól láthatóan - és érezhetően - ő áll hozzá a legközelebb mindenki közül, mégis oly' keveset tud róla. Egyszerre van hozzá közel és távol, ami nagyon aggasztja.

- Te kajak visszajöttél? - nézett a szőke az ajtóban álló barátjára.

- Mondtam, hogy nélküled nem megyek.

- Ha ezt most valami érzelmi zsarolásnak szántad akkor el kell mondanom, elég szar volt - röhögött fel.

- Egyáltalán nem volt ilyen szándékom. Csak nem tudom, hogy miért nem akarsz a többiekkel lógni.

- Egyszerű: mert nyomorékok.

- Mindig ezt mondod, de bővebben is kifejthetnéd.

- Ezen mit fejtsek ki bővebben, idióta? Idegesítőek, hangosak, be nem áll a szájuk, vihognak, nyerítenek, Sero pedig néha nagyon büdös. Nem bírom őket sokáig elviselni.

- Akkor engem miért viselsz el? - tette fel azt a kérdést, ami már régóta piszkálta a fantáziáját.

A szőke egy pillanatra megdermedt, mialatt éppen az olvasott könyvét akarta a helyére rakni. Tekintetét Kirishimára emelte, aki addigra már ismét az ágya szélén foglalt helyet és erősen farkasszemet nézett vele. Bakugounak a miértekből arra a napra már rohadtul elege volt, pláne még hogy egy ilyen idióta kérdésre válaszoljon. Szemöldöke összeszaladt a homlokán, értetlenül meredt továbbra is vörös barátjára, aki szinte pislogás nélkül állta fizimiskáját.

- Ne szállj el, te is idegesítő vagy, csak... - fordult el tőle, - nem annyira, mint a többiek.

A cápa fogú arcára hatalmas mosoly rajzolódott ki, majd azonnal a másik vállába karolt.

- Értem, szóval bírsz - vigyorgott egyenesen az arcába.

- Mondtam, hogy ne szállj el! A pofádba robbantok! - emelte meg a hangját.

- Inkább csináljunk valamit - eresztette el a felrobbanni készülő társát, majd ismét lehuppant az ágyára.

- Mit akarsz?

- Mondjuk mesélj a könyvedről. Miről szól meg ilyenek. Vaaagy...menjünk ki, és-

- Nem hagyom el a szobát - szakította félbe, majd leült mellé.

- Oké, akkor versenyezzünk, ki tud több felülést megcsinálni.

- Ch, nyilván én nyerek - húzta mosolyra ajkait Bakugou.

- Azt majd meglátjuk! - kiáltott fel a vörös, majd nevetve vágta hanyatt magát a földön.

Kirishima végül győztesnek titulálta magát azon a délutánon. Nem, nem azért mert lenyomta Bakugout, hanem mert sikerült mosolyt csalnia barátja arcára. Ugyan nem mozdultak ki, de neki már az is sokat jelentett, hogy egy ilyen ártatlan kihívásba bele tudta rángatni.

Elmondható volt, hogy mindketten jól érezték magukat, ám még csak nem is sejtették, hogy barátaik milyen szálakat szőttek a háttérben...