Mi lesz a csókkal? | ✓

14.

- Biztos, hogy nem! - kiáltott fel Bakugou.

A vörös már több napja igyekszik kicsalni őt a kollégiumból, viszont ő szokásosan bezárkózott a csigaházába. Semmi kedve nem volt kimozdulni. Tökéletesen megelégedett azzal, hogy a fárasztó tanulás és edzés után kicsit a cápa fogú karjaiban lehet. Őt biztosan nem fogják kirángatni a kényelmes ágyból.

- Kérlek, Bakugou! Unatkozok idebent. Napról-napra csak fetrengünk. Szükségem van a friss levegőre!

- Akkor fogd meg magad és menj ki!

- Egyedül?

- Tán félsz?

Kirishima csak maga elé meredve kezdett el játszani a takaró sarkával. Ismét a szőke szobájában töltötték az időt. A helyiség tulajdonosa ráérősen fetrengett az ágyában, míg a törzsvendége csak törökülésben helyezkedett el mellette.

Szeretett volna a fiúval egy kis minőségi időt elütni, azonban újra felvéve antiszociális énjét, erre nem volt hajlandó.

Amióta pedig elszakadt a barátaitól...erre nem igen akadt társa, akivel kicsit kimozdulhatna.

Denkit egyetlen egyszer akarta kihívni, de Mina folyton lefoglalja őt és Serot is. Hogy ezt bosszúból csinálja-e - mert esetleg tudja, hogy ők ketten még szóba állnak egymással -, vagy csupán a lány próbálja a megmaradt embereket összetartani, azt nem tudja. Mindenesetre rosszul esett neki, még ha jogosan is történik vele mindez.

Lassan visszaemelte a tekintetét Bakugoura. Napok múlva egy hónapja lesz az, hogy belekezdtek ebbe a játékba. Próbált mellette feloldódni, ez mégsem sikerült neki mindig. Vele ellentétben a szőke továbbra is természetes és közvetlen volt vele. Na meg nem utolsó sorban őszinte. Ő is ilyen akart lenni. Felszabadultan akart mellette viselkedni. Hiszen ha megjátssza magát, vagy tartózkodik tőle, sosem nyílik kilátása arra, hogy a fiú valaha is beleszeret.

- Nem félek...csak tudod, szeretnék társaságot magam mellé...

- Ha annyira szükséged lenne rá, akkor azokat az extrákat választottad volna helyettem - válaszolt lehunyt pillákkal, meglepően nyugodt hangszínben.

- Nem úgy értettem. A te társaságodra van szükségem.

A szőke fél szemmel pillantott felé. Továbbra sem látszott rajta sok érzelem, így Kirishima tudta, hogy ezzel sem sikerült őt megérinteni.

- Most is abban a kiváltságban lehet részed, hogy a társaságom élvezed - mosolyodott el halványan.

- Jaj már, tudod, hogy értem! - szólt kissé idegesen a vörös.

- Tudom, hogyne tudnám - sóhajtott. - De semmi kedvem kimozdulni. Utálom az embereket, csak felidegesítenének.

- Hogy akarsz így hős lenni? - csattant fel.

- Privát hős leszek.

- Igen, így nyilván te leszel az első számú, aki majd All Mightot is felülmúlja - nevette el magát.

- Fogd be - nevetett fel Bakugou is, majd a fiúhoz vágott egy kispárnát.

Mielőtt feleszmélhetett volna, két karjánál fogva magához rántotta őt, hogy a mellkasára fektethesse. Kirishima nagyot nyelt erre a tettére. Arcára nyomban pír kúszott, mikor meghallotta a szőke kissé egyenletlen szívverését. Nem dobogott túl hevesen, de mégsem volt nyugodt állapotban. Elmosolyodva bújt hozzá jobban, mialatt beszívta a már jól megszokott karamell illatot. Szinte úgy ráfüggött, mintha valami tudatmódosítószer lenne.

Ujjait végigfuttatta Katsuki oldalán, ezzel kiváltva belőle egy kis borzongást. Ezt könnyen észrevette a karján felágaskodó szőrről.

A szőke ezek után csak még erősebben szorította magához Kirishimát, aki szinte elveszett az ölelésében. Érezték egymás melegét, miközben gyengéden cirógatták a másikat. A vörös el tudott volna aludni ebben a szituációban, csukott szemmel élvezte Bakugou kényeztetését. Mély levegőt véve élte meg úgy ezt a pillanatot, mintha ők ketten tényleg egy párt alkotnának. Próbálta kizárni a fájdalmat, ami a szívét csavarta a gondolatra és tényre, hogy ez mind csak azért van, hogy kielégítsék egymás szükségleteit, érzelmek nélkül, ezzel megmentve barátságukat.

Felpillantott a fiúra. Skarlát szemei halványan fénylettek a kislámpa fényében, mire a szíve szinte megolvadt a látványtól. Azelőtt, hogy zavarba jöhetett volna, felemelkedett és ajkait ráhelyezte a szőke párnácskáira, aki ezt azonnal viszonozta.

Nem is realizálta, hogy ez az első helyzet, mikor ő van felül, teljesen irányítva az eseményeket. Csupán elmélyülten csókolta tovább Bakugout, mintha ezáltal a lelkük is összeforrna. Nyelve uralta a szőkéét, szívének dobogása felgyorsult, mikor társa jólesően felsóhajtott. Testével lassan ránehézkedett, Katsuki pedig magához láncolta őt karjaival a derekánál fogva, mintha tartana attól, hogy egyszer csak köddé válik.

Mindkét fiút elhagyta az időérzéke. Vajon mióta is folytatják ezt a tevékenységet? Pár perce? Vagy akár már lassan egy órája?

Azonban egyikük sem akarta megszakítani tevékenységüket.

Így végül Iida megtette.

Hangos dörömbölés kíséretében kiáltott be az ajtón.

- Húzz el! - kiabálta vissza a szőke, ám a szemüvegest nem tudta ilyen egyszerűen elkergetni.

Kénytelen volt felkelni, majd az ajtóhoz sétálva átvenni tőle az új hónapra szóló beosztást, a takarítással kapcsolatban. Kirishima csak mosolyogva figyelte, ahogy Bakugou az asztalra dobja a papírokat, majd ismét befekszik az ágyba mellé.

- Hol is tartottunk? - kérdezte kacér félmosollyal, majd ismét a szájára helyezte a sajátját.

Ráérősen és sokáig csókolgatta a fiút, aki néha belemosolygott tevékenységükbe. Hirtelen kerekedett felé, ezzel maga alá gyűrve a kissé megszeppent vöröst, majd újdonságként a nyakát kezdte el ostromolni csókjaival.

A nyak tulajdonosa megmeredt az új ingerektől. Jó érzéssel töltötte el, egész testét kirázta a hideg. Közvetlenül a kulcscsontja felett Katsuki kissé megszívta a bőrét, Kirishima pedig nem tudta már visszafojtani hangját. Hangosan nyögött fel erre a tettére, sokkal nagyobb hangerővel és kéjesebben, mint eddig. Bakugou meglepetten kapta fel rá a fejét, majd pár pillanatig értetlenül meresztettek egymásra nagy szemeket.

Végül a szőke adta be a derekát, mikor kirobbant belőle a nevetés. Percekkel később hasát fogva fordult le a szégyentől égő arcú vörösről, aki még mindig nem tudta felfogni a történteket. Miért nem tudja szabályozni a tetteit?

- Istenem, az a fej. Haláli volt - törölgette könnyeit Katsuki. - Hé, most mi bajod van? Nem csináltál semmi rosszat - fordult felé. - Csupán az arckifejezéseden nevettem. Megijedtél a saját hangodtól.

- Ez nem normális... - suttogta maga elé.

- Szüzeknél az - kuncogott. - Fogok én még ehhez hasonló hangokat kicsalni belőled, úgyhogy erre készülj fel - fordult felé ismét.

Ekkor Kirishimának bevillant valami.

- Randi!

- Mi van?

- Menjünk el randira!

- Randira? - vonta fel a szemöldökét Bakugou. - Azt a szerelmesek csinálják.

- És?

- Mi nem vagyunk egy pár - emlékeztette őt a fájdalmas tényre.

A vörös azonban nem hagyta magát. Nagyot nyelve folytatta.

- Ez igaz - sóhajtott. - Viszont azt mondtad, hogy azt tesszük, ami jól esik. Eddig csak a szobádban tanyáztunk, mert te ezt akartad. De én most azt szeretném, hogy mozduljunk ki.

- Ez mind szép és jó, viszont a szobámban meg tudlak mászni akármikor. Publikusan ez nehezebben menne - röhögött fel.

- T-tudok pár eldugott helyet...ott nem zavarna senki. Gondolj bele, milyen jó lenne egy kis környezetváltás!

Bakugou pár pillanatig csak nézte őt. Mintha a gondolataiba akarna látni.

- Legyen - nyújtózkodott. - De ne hívjuk randinak. Inkább...kirúgunk a hámból, vagy ilyesmi...

Kirishimát innentől nem érdekelte már semmi. Hatalmas mosoly rajzolódott fel az arcára, örömében pedig rá tudott volna ugrani a szőkére.

Ez határozottan egy randi lesz.