Mi lesz a csókkal? | ✓

17.

- Hihetetlen, hogy nem tudsz nyakkendőt kötni! Eddig akkor hogy hordtad? - kérdezte felháborodott hangon Bakugou.

Kivételes alkalmak egyike, amikor késésben voltak, ugyanis már csak fél órájuk volt beérni az első óra kezdetéig. Sikerült elaludniuk, miután a szőke nem állított be ébresztőt, így elkönyvelték ezt egy átlagos hétfői napnak, ami az esetek többségében mindig balszerencsésen és nehezen indul.

- Anyukám mindig megkötötte nekem...próbáltam úgy levenni, hogy ne jöjjön szét, de nem sikerült - nézett oldalra szégyenlősen Kirishima.

- Te semmihez sem értesz.

- Hagyjál már! Amúgy is, ha tudsz nyakkendőt kötni, akkor miért nem hordod a sajátod normálisan? Mindig csak lóg a nyakadban, mint egy sál!

- Nincs kedvem vele baszakodni - dörmögte. - Na, kész. Induljunk.

- Várj!

- Mi van már?

- Hosszú napunk lesz. Meg sem foglak tudni ölelni... - motyogta a vörös.

- Tudod, legszívesebben az orrod alá dörgölném hogy egy hónapja mennyire ellenkeztél mindez ellen...de inkább rád hagyom - sóhajtotta, majd szoros ölelésben részesítette a fiút.

Lágy csókot váltottak, majd sietősen indultak a társalgóba. Ahogy az várható volt, már mindenki végzett a reggelijével és éppen indulni készültek. Szokás szerint ügyet sem vetettek rájuk, kivételt képezett ez alól egy magas, fekete hajú lány, aki szégyenlős tekintettel igyekezett Bakugou felé. A szőke mindebből nem érzékelt semmit, csupán igyekezett átvágni a helyiségben, hogy legyen még ideje reggelit venni magának.

- B-Bakugou! - szólt utána Momo.

Mindkét fiú egyszerre fordult a hang irányába és amíg Kirishima csak felvont szemöldökkel figyelte a feléjük közeledő lányt, addig Katsuki egy gondterhelt sóhajt hallatott. Teljesen megfeledkezett róla.

- Mit akarsz? - kérdezte nem éppen kedvesen, annak ellenére is, hogy sejtette miről lenne szó.

- Csak megszerettem volna kérdezni, hogy mikor lenne neked alkalmas...tudod...a beszélgetésre sort keríteni.

- A napokban nem igazán érek rá - válaszolta flegmán.

- Oh, értem. Mindenesetre, ha lesz egy kis időd, kérlek, szólj! Nagyon fontos lenne!

- Jól van, jól van, mehetek már? - kérdezte egyre türelmetlenebbül.

Semmi baja nem volt idáig a lánnyal, sőt, egészen normálisnak tartotta. Azon kevesek közé tartozott, akiket becsült a tudása és az ereje miatt ebben az iskolában. Bár eddig nem sokat beszéltek, kezdte úgy érezni, hogy jobb is volt ez így.

- Persze - mosolygott kedvesen. - Bocsánat, hogy raboltam az időtöket. Szép napot nektek, majd találkozunk bent! - intett nekik, majd visszaindult a többiekhez.

Mindeközben a vörös értetlenül kapkodta a fejét kettejük között. Agya igyekezett lépést tartani az eseményekkel, azonban mire megszólalhatott volna, már csak a szőke hátát látta, húsz méteres távolságból.

- Oi, mi volt ez az egész? - támadta le őt, miután utolérte. - Mit akar tőled Momo?

- Szerinted tudom? Tegnap összetalálkoztam vele hajnalban. Épp az égett pofájú szobájából jött ki.

- T-Todoroki szobájából? - kérdezte hitetlenkedve.

- Ja. Azóta valami nagyon fontos dologról akar beszélni, szóval kénytelen leszek kerülni.