Mi lesz a csókkal? | ✓

4.

- Mégis mi a faszt csinálsz? - kiáltott Bakugou, bár választ nem kapott.

A vörös ájultan feküdt alatta, homlokán gyöngyöződve sorakoztak az izzadtságcseppek. A fiú eszmélve, hogy már egy ideje felette támaszkodik, keresett egy zsebkendőt, majd mellé ülve elkezdte törölgetni az arcát. Kezét rátette a homlokára...ami tűz forró volt. Belázasodott volna? Sóhajtva nézett maga elé. Eldöntötte, hogy lemegy egyedül, szól Aizawának és visszajön hozzá gyógyszerrel, meg a vacsorájával. Indult is volna ennek megvalósításához, de egy gyenge szorítás a kezén megállította. Kirishima enyhén lehunyt pillákkal nézett rá.

- Ne hagyj itt... - suttogta.

- Hozok neked kaját, meg valami gyógyszert. Mindjárt jövök - szedte le magáról gyengéden a visszafogó kezet, majd elhagyta a szobát.

A vörös magára maradva próbálta minden erejét összeszedni, hogy legalább betakarózhasson. Még mindig fogalma sem volt róla hogy mi történik vele. Hiszen Recovery Girl meggyógyította őt. Vagy ez mind annak a hatása lenne, hogy a gyógyulásához szükség volt az életerejére? Mi van, ha tényleg a szőkétől került ilyen állapotba?

Visszagondolva, utoljára még az előző iskolájában viselkedett így, mikor egy lány tetszett neki. Érezne valamit Bakugou iránt? Kizárt. Hiszen a legjobb barátja! A fiú pedig biztosan nem viszonozná, valószínűleg a lányokhoz vonzódik.

Csak remélni tudta, hogy valami nyavalya kerülgeti és valóban nem a szőke van rá ilyen hatással. Hiszen ő nem is meleg! Egész biztosan a lányokhoz vonzódik. Gáz lenne a haverjába beleszeretni, nem? Ha ez igaz is, ezt nem tudja elbírálni 1 óra leforgása alatt.

Fejébe ismét éles fájdalom nyilallt. Egek, ennyire nehezére esne a gondolkozás?

A szőke nagy hévvel toppant be az ajtón. Habár Kirishima hirtelen nem ismerte meg, hogy ő az. Nyakában egy pokróc volt, egyik kezében a vacsoráját, másikban gyógyszert és lázmérőt tartott. Fején egy zacskó jéggel egyensúlyozott.

Óvatosan felült az ágyban, kómásan dörzsölte meg a szemeit.

- Minek ennyi cucc? - kérdezte halkan.

- Fogd be, Aizawa mondta - morogta, majd lassan elkezdett mindent lepakolni a kis asztalra.

- A Sensei ennyi holmit mondott? Dehát csak felment egy kicsit a lázam, semmi extra. Ha eszek, jobban leszek. Sőt, már most jobban vagyok - kezdett el kikászálódni az ágyból, ám Bakugou nemes egyszerűséggel visszalökte az ágyba.

- Ott maradsz, vagy megöllek! - nézett mélyen a szemeibe, mire a vörösben meghűlt a vér is. - Egyed - nyújtotta felé a tányért.

Kirishima ismét felült az ágyban, óvatosan magához vette az ételt, azonban csak szemezett vele. Egyáltalán nem volt éhes.

- Nem kérem - suttogta.

- Mit mondtál? Hidd el, szépen megeszed.

- De nem kérem - mondta újra a vörös.

- Beléd tömöm, ha kell!

- Kétlem hogy megtennéd - nevetett fel halkan.

- Most elvárod, hogy megetesselek? Repülő hangokat is adjak ki neked hozzá? Nem dedóba vagyunk ember, nem vagyok az óvó bácsi. Nőj fel - dörmögte Bakugou, majd levágta magát a székbe.

A másik csak kelletlenül elhúzta a száját, majd felemelte a kanalat, amelyben a vacsorája foglalt helyet. A szőkére pillantott, aki olyan szemekkel nézett rá, hogy ha nem kezd el enni, akkor vénásan fogja beadni neki.

Mikor már letakarította a tányért, barátja a hóna alá tuszkolta a lázmérőt, majd kapásból kétféle gyógyszert szedett elő.

- 39.2. Akkor ezt kapd be - nyújtotta felé az egyik szemet, amit egy pohár vízzel nehezen, de lenyelt. - Most pedig irány zuhanyozni.

- Parancsolsz? - nézett rá hitetlenkedve Kirishima. - Nem is érzem a lábam! Hogy akarod, hogy lemenjek?

- Szóval csak nem vagy jól! - kiáltott rá idegesen. - Engem ne nézz hülyének, Furahaj! Egyébként meg... - folytatta tovább halkabban -, mire befaltad a kaját elolvadt a jég, amit felhoztam, szóval hogy hamar lehúzzuk a lázad, hideg zuhany kell - húzta el a száját kelletlenül.

- Most ugye csak szórakozol? Egyedül nem fog menni!

- Akkor lefürdetlek basszameg!

- Ezt nem mondod komolyan!

- Jaj dehogyisnem! Na gyerünk!

- Nem!

- Mondom de!

- Bakugou, sikítani fogok!

- Mi vagy te, kislány?

Ezzel a szőke megragadta barátját, majd menyasszonypózban elvitte egészen a zuhanyzókig. Lerángatta róla minden ruháját, egészen az alsójáig, amit már meghagyott neki. Ráhúzta a függönyt, majd hagyta hogy lezuhanyozhasson.

Fáradtan döntötte a fejét a mellette lévő falnak. Tudta, hogy a vörösnek valami baja van, aggódott is érte. Amióta ismeri, sosem látta még betegnek és ami a legijesztőbb, hogy ez mind rövid időn belül mutatkozott rajta.

Mindezalatt Kirishima küzdött. Küzdött a gyengesége ellen - ugyanis majdnem elájult a zuhanyzóban - és küzdött az érzelmei ellen. Amellett, hogy zavarban volt kiszolgáltatottsága miatt, ráadásul pont Bakugou volt az, aki pátyolgatta őt. Tehetetlenül feszítette homlokát a csempének, miközben áztatta testét a jéghideg víz alatt. Valóban felfrissítette őt, ám még mindig szédült. Nehézkesen elzárta a csapot, majd a szőke által benyújtott törülközővel megtörölte magát. Lassan felbűvészkedte magára a tiszta alsóját, majd barátja rögtön kirántotta a kabinból. A pólóját feladta rá, azonban a nadrágot már nem tudta, kénytelen volt így visszarángatni az emeletre.

A vörös szobájában Katsuki óvatosan betakargatta a már félig szundító fiút, majd elpakolta a cuccait. Reménykedett abban, hogy ki tudja aludni a betegséget, ugyanis nem akart másnap egyedül maradni. Táskájába bekészítette a holnapi napra kellő felszerelést, illetve a tiszta egyenruháját kiakasztotta a fogasra. Még vetett egy utolsó pillantást rá, majd halkan elhagyta a helyiséget.

Zavartan túrt a hajába. Mikor lett ő hirtelen ilyen gondoskodó? Egy hónappal ezelőtt ha valaki ilyenfajta segítséget kért volna tőle telibe lesajnálta volna. Most mégsem tudta otthagyni őt. Hiszen Kirishima sem hagyta őt sosem. Talán ilyen lenne az igazi barátság?

Sosem küzdött azért, hogy barátai legyenek. Nem is vágyott rájuk. Most mégis itt volt neki ő. Megrázta a fejét, amint rájött, hogy mosolyog. Mi a franc van vele? Olyan, mintha átragadt volna rá a vörös betegsége. Sőt, nem is a betegsége ragadt át rá. A jelleme. A személyisége és a viselkedése. Mikor magában volt, kezdett hasonlítani rá.

Amint beért a szobájába, azonnal magára zárta az ajtót. Morogva vágta magát az ágyba, majd az első tárgyat, ami a kezébe került - egy párnát - tiszta erőből szorítani kezdte. Nem akart hangoskodni, így nem használta erejét. Fogait összepréselte, mialatt gondolatai összevissza cikáztak a fejében. Magán kívül nem akart senkivel foglalkozni. De akkor miért érez késztetést rá, hogy most is a fiúval legyen?

Ott akart lenni mellette, megbizonyosodva arról, hogy jól van, nincsen szüksége semmire és békésen alszik. Az is átfutott az agyában, hogy ha holnapra nem lesz jobban, majd azt hazudja, hogy elkapta tőle, ezzel pedig mellette tudna maradni.

De miken is gondolkozik?

Hiszen a tanulásnak kell az elsőnek lennie! Hova gondol egyáltalán?

Fejére húzta a takarót, reménykedve abban, hogy minél hamarabb elalszik, hátha másnap tisztábban tud majd gondolkodni.