Mi lesz a csókkal? | ✓

3.

Kirishima egész nap azon agyalt, hogy mégis hogyan kéne elcsalogatni a szőkeséget a buliba. Egyértelmű volt, hogy első körben nemet fog mondani, így igyekezett összeszedni az érveket, amikkel meggyőzheti őt. Nyilván nem sikerült valami sokat összegyűjteni, így próbál hatni a dolog érzelmi részére, vagyis arra, hogy ő mennyire szeretné, ha eljönne. Ugyanis ezzel nem hazudna. Eddig ezt sosem játszotta ki, nem akart Bakugou előtt érzelmes lenni, mert egyrészről nem férfias, másrészről barátja sincs oda a nyálas-érzelmes bájcsevegésektől.

Feje majdnem koppant a padján a fáradtságtól, ugyanis az elmúlt kilenc órában egyáltalán nem figyelt a külvilágra, cserébe viszont újabbnál újabb szituációkat álmodott meg arról, hogy miként fog Bakugou nemet mondani a meghívására. Mire már tényleg átkerülhetett volna az álmok birodalmába - ugyanis a földet már órákkal ezelőtt elhagyta és valahol megrekedt útközben -, a csengő jelezte az óra végét, így végül kénytelen volt kiszakadni a kis világából, hogy rendbe szedje magát.

Amint kissé magához tért, tekintete összetalálkozott egy vörös szempárral. Lustán pihentette szemeit a másikén, holott annak tulajdonosa nem éppen volt szemezős kedvében. Ezt Kirishima még akkor sem realizálta, mikor a szőke már felvont szemöldökkel és karba tett kézzel ácsorgott előtte, indulásra készen, ugyanis neki még mindig a padján díszelgett minden cucca.

- Ember, ma még magadhoz térsz?! - szólalt fel végül morogva.

- Jaj, igen, bocs Bakubro - rázta meg magát a vörös, majd gyorsan összepakolta tanszereit. - Milyen óránk is lesz?

- Te totál idióta vagy, komolyan. Edzésgyakorlat lesz. Szedd össze magad, ma még szeretnék átöltözni - azzal meg is indult az ajtó felé. Kirishima azonnal követte.

Gondolatai azonban továbbra is a buli körül forogtak. Mikor tálalja neki ezt a kérdést? Akkor kéne, mikor jó kedvében van. De mikor is van jó kedvében? A sok agyalástól már megfájdult a feje, amit enyhe masszírozással próbált csillapítani. Nyilván nem jött össze.

Edzés alatt sem sikerült rendesen koncentrálnia, aminek meg is lett az eredménye. Horzsolásokkal borított testét végül Recovery Girl hozta helyre, ezalatt pedig lesütött fejjel hallgatta Aizawa szidalmait. Egy sóhaj kíséretében vette magához a holmijait, útját a kollégium felé vette. De nem volt egyedül. Amint kilépett az ajtón, megpillantotta az éppen rá váró - eléggé dühös - szöszit.

- Oi, Bakubro! Hogy-hogy itt vagy?

Azonban ahelyett, hogy választ kapott volna, Bakugou megindult felé. A vörös már kezdte magát összehúzni, szemeit behunyta mikor barátja keze fellendült a magasba, végül meglepődöttségében még levegőt is elfelejtett venni.

A fiú olyan természetességgel forgatta őt jobbra-balra, mintha csak egy báb lenne. Pár pillanattal később gyilkos tekintettel meredt rá.

- Ennyire pancser még te sem lehetsz! Mi van ma veled egész nap, idióta? - kiabált rá.

- Csak fáradt vagyok...meg fáj a fejem. Jól vagyok.

A szőke ekkor nekilökte őt a falnak. Olyan közel hajolt hozzá, hogy szinte érezte a leheletét az arcán.

- Faszt vagy jól! Tudod kinek meséld be ezt a szart! Van fogalmad róla, mekkorát repültél edzés alatt? És ha valami komoly bajod történt volna?

- Te...aggódtál...értem? - nézett bele mélyen a szemeibe.

Bakugou egy pillanat erejéig megállt. Az addig kiguvadó ér a homlokáról eltűnt, zavarodottan állt előtte.

- Ch - távolodott el tőle. - Ne hidd, hogy annyira fontos vagy. Csak felvilágosítottalak, mekkora nyomorék vagy. Most pedig induljunk, éhen döglök.

Kirishima azonban nem indult el. Továbbra is csak ott állt, szorosan a falnak simulva, táskáját szorongatva a kezében. Maga elé bámult és éppen a nemrég történteket próbálta feldolgozni. Hirtelen melege lett, keze izzadni kezdett és enyhén szédült is. A szíve valószínűleg felmondta a szolgálatot, ugyanis olyan hevesen vert, hogy majdnem kiszakította a mellkasát, emellett semmi mást nem hallott, mint hangos zúgást.

Mi történik vele?

Bakugou unottan hátrapillantott, majd mikor realizálta, hogy barátja éppen felrobbanni készül - erre utalt az, hogy olyan vörös volt, akár a haja - úgy döntött, kiszakítja az álomvilágából.

- Meghívót vársz a vacsorára, vagy mi? Lódulj már meg, mert elfogy a kaja, mire beérünk - ragadta meg a csuklóját, majd elkezdte kirángatni az épületből.

A fiú továbbra is úgy érezte magát, mintha a testén kívülről nézné az eseményeket. Érezte a talajt, amin sétált, mégsem ő irányította magát. A teste magától életre kelt és hagyta, hogy a szőke vezesse. Csuklójára pillantott, amit még mindig barátja keze fogott közre. Szinte égette őt az érintése. Mégis mi van vele? Miért érzi magát hirtelen ilyen furcsán?

Mikor feltűnt a kollégium épülete, Bakugou elengedte őt, de továbbra is mellette sétált. Most vette csak jobban szemügyre. Még mindig az egyenruhában van. Át sem öltözött, edzés után azonnal utána jött. A táskája szintén nála volt. Megvárta. Aggódott érte.

Mindez annyira zavarba ejtő volt a számára, hogy megsemmisülve nézett farkasszemet a tükörképével. Az arca lángokban állt. Újra és újra a nemrég történtek pörögtek le előtte. Mégis miért érzi ezt? A szőke már rengetegszer viselkedett vele hasonlóan, akkor most miért reagál rá másképp? Ennyire még ő sem lehet fáradt...

Míg Kirishima próbálta magát összekaparni, addig barátja már átöltözve igyekezett a szobája felé. Gyomra percenként jelezte neki, hogy már igencsak szüksége lenne valami táplálékra, de ő mégsem akart egyedül lemenni. Mindig a vörössel együtt mentek a többiek közé, mert ha valaki felidegesíti, akkor ő az egyetlen, aki le tudja nyugtatni. Számtalanszor merengett már rajta, hogy mégis miért van ez. Alapból nem azért ment a UA-be, hogy barátkozzon, tökéletesen meg volt magának is, a társaság - amelyet hajlandó volt megtűrni - mindig hozzácsapódott.

De Kirishima más volt.

Vele kifejezetten szeretett időt tölteni, még ha ezt nem is mutatta ki. Úgy érezte, hogy ő az egyetlen, aki fel is tudja fogni, hogy mit miért csinál, aki igazán megérti őt. Mindössze 2 hét alatt összeverődtek, de mivel a szőke nagyon nyomulósnak tartotta eleinte, így próbálta magától elzavarni. Itt jött az első furcsaság: ez nem jött össze. A vörös egyből vette a lapot, a továbbiakban nem erőltette rá magát, mégis mindig ott volt a közelében. Megfigyelte a szokásait, igazodott hozzá. Időközben kénytelen volt őt megismerni, majd rájönni, hogy valójában nem is olyan idegesítő, mint első benyomásra az látszódott. Egészen megkedvelte őt.

Szobájába csak egy halk kopogás után nyitott be, azonban valamire egyáltalán nem számított.

A fiú összekuporodva feküdt a földön, láthatóan remegett. Bakugou szíve kihagyott két ütemet, mire felfogta mi történik. Odasietett hozzá, majd rögtön a nevét szólva rázni kezdte. Szembetalálkozott kipirult arcával, a csillogó vörös szemek rögtön összetalálkoztak az övéivel.

- Veled meg mi van? Gyerünk, állj fel! - kezdte el felhúzni őt a szőke, ám mikor már azt hitte, hogy megáll a két lábán, hirtelen összecsuklott.

Szerencsére az ágyra esett, viszont Bakugout is magával rántotta.

Így történt az, hogy ha ebben a helyzetben rájuk nyitottak volna, biztosan valami félreérthetővel találkoztak volna szembe a két fiút illetően.