7.

292 26 21
                                    

Az idő haladtával egyre többen foglaltak helyet az erre a célra szolgáló fotelokban, puffokban és kanapékon, hogy egy kicsit feltöltődjenek. Mindenki kezében található volt valami rágcsálnivaló, vagy egy lightos ital. A zenét lehalkították, ezzel alapot adva a társaságnak egy kellemes beszélgetésre.

Kirishima és Bakugou is szerepeltek ebben a programban, édes kis semmiségekről csevegtek a többiekkel. Mindkét fiúban fellelhető volt már az alkohol, így sokkal felszabadultabbak és közvetlenebbek voltak. Igen, Katsuki is.

- És hogy-hogy eljöttél, Bakugou? - tette fel a kérdést Yaoyorozu. - Persze, ha nem sértelek meg ezzel a kérdéssel, hiszen mindannyian örülünk, hogy itt vagy - mosolygott rá kedvesen.

- Kirishima hívott meg. Szerette volna, hogy eljöjjek, na meg aztán úgysem tudtam volna aludni tőletek - válaszolt a szőke, miután belekortyolt az üveg sörébe.

- Ez igazán aranyos tőled. Mármint hogy a kedvéért eljöttél - Momo kijelentésére a legtöbben bólogattak, amit a vörös hajú zavartan pironkodva figyelt, míg Katsuki csak vállat rántva fogyasztotta tovább italát.

- Én azt mondom játszunk valamit! - kiáltott fel Mina. - Mit szólnátok egy kis felelsz vagy merszhez?

- De akkor mindent meg kelljen ám csinálni! - szólalt meg Mineta is.

A többség beleegyezett, így elkezdték a játékot. Eleinte ártatlan kérdésekkel és édes csínyekkel indult minden, ám ahogy telt az idő, a bátrak úgy merészkedtek vékonyabb jégre. Így történt az, hogy Yaoyorozu és Todoroki kettesben tölt húsz percet egy szobában, míg Hagakure Ojiro ölében pihen.

- Denki, felelsz, vagy mersz? - kérdezte Midorya a fiút.

- Most felelek. Nincs kedvem megmozdulni.

- Ki tetszik jelenleg neked?

- Nincs olyan személy, akire ezt konkrétan rá tudnám mondani - rántotta meg a vállát.

- Akkor kivel jönnél össze legszívesebben, az itt jelenlévők közül?

- Hmm...szerintem...Jiroval - sóhajtott fel, mire az említett - aki egyébként végig mellette ült - élénk piros árnyalatot vett fel.

- Oké, Bakugou!

- Oi - szólt vissza a szőke.

- Felelsz, vagy mersz?

- Eddig csak feleltem, kezd uncsi lenni. Most merek - mosolyodott el pimaszul.

Sokan felfigyeltek erre, Kaminari pedig igyekezett egy ütős merést kitalálni a szőkének, hiszen ki tudja, mikor lesz rá még egy ilyen lehetősége. Jiro és Mina a segítségére siettek, bőszen sugdolóztak hármasban, amit a legtöbben csak felvont szemöldökkel figyeltek. Végül Denki csapott egyet az előtte álló asztalra.

- Megvan! Csókold meg Kirishimát! - kiáltott fel, majd az addigi alapzaj elnémult. A két lány azonnal homlokon csapta magát rákiabálva, hogy ők egyáltalán nem ezt mondták neki.

A csendet és a feszültséget tapintani lehetett, minden figyelem a döbbent szőkére és az éppen elhalálozni készülő vörösre terelődött. Az addigi alapzaj teljesen megszűnt, Kirishima hallotta a saját szívverését.

Sosem csókolózott még. Fogalma sincs, milyen érzés, vagy hogy kell csinálni. Tegnap jött rá, hogy mit is érez legjobb barátja iránt, erre most meg fog történni az első csókja, vele.

Eközben a szőke agyában hatalmas kisülés történt. Egyszer, egyetlen egyszer az életben választja a merést és akkor is le kell kapnia a legjobb haverját. Persze semmi gond nincs azzal, hogy fiú, az korántsem érdekli őt. Viszont ennyi tekintet előtt korántsem akarta ezt megtenni.

- Nincs még bennem elég alkohol, hogy ilyeneket csináljak - szólalt meg halkan, igyekezve magabiztosságot mutatni.

- Ezt könnyen orvosolhatjuk - szólalt fel a fiú, mire többen is felálltak, különböző italokat nyújtva Katsukinak.

Bakugou óvatosan barátjára pillantott, aki még mindig maga elé meredve próbálta feldolgozni a hallottakat. Mély levegőt véve döntött úgy, hogy szarik bele mindenbe ezen az estén, ugyanis csak jól akarta érezni magát és túlesni ezen az egészen. Magába döntött mindent, amit a józanabbak aggódó tekintettel követtek végig tartva attól, hogy a fiúnak valami baja lesz.

Pár perc múlva már érezte is, amint elkezd körülötte minden lassulni. A feje zúgott, egyre inkább melege lett. Hátravetette a fejét, majd nagyot nyelt. Nem tudta már tovább halasztani, végső soron pedig már nem is akarta.

Míg a szőke elfogyasztott mindent, addig Kirishima is magához vett egy kis pohárral a legerősebb piából, azt pedig sörrel kísérte le. Kirázta a hideg a keserű íztől, de tudta, hogy csak ez fogja feloldani a gátlásait. Lassan barátjára pillantott, aki kezdett kiegyenesedni.

Lustán emelte rá csillogó szemeit, szája sarkában megbújt egy apró mosoly, ami a vörös szívét megmelengette. Szembe fordult vele, kezét végigvezette a kanapé háttámláján, majd lassan előrehajolt.

- Ha nincs ellenedre, Fura haj - mosolyodott el.

- N-nincs - nyelt egy nagyot a fiú.

Elkezdett felé közelíteni, mire Kirishima csak lehunyta szemeit. Görcsösen megszorította az ülőhely anyagát, majd megérezte barátja leheletét az ajkánál.

Hát így fog megtörténni az első csókja. Nem erre számított. Nem pont vele.

Hiszen nem is volt még ideje álmodozni erről.

Ekkor hatalmas csattanást hallottak a folyosó felől. Mindenki a hang forrása felé kapta a fejét. Egy eléggé ittas Todorokit és Momot pillantottak meg, erősen egymásnak támaszkodva. Mindkettejük ajkai pirosak és duzzadtak voltak, nyakukon foltok voltak fellelhetők, ruhájuk gyűrötten lógott rajtuk.

- L-letelt a húsz perc - mondta két csuklás között a lány, mialatt a parkettát figyelte, mintha az olyan roppant érdekes lenne.

- Rendesen elintéztétek egymást - röhögött fel Sero.

Todoroki egy morgást hallatott, majd a többiekhez támolyogtak, hogy helyet foglalhassanak.

- Most én kérdezek - szólalt fel a felemás hajú.

- Épp egy merés közepén vagyunk - mondta Denki.

Azonban mire mindenki ismét figyelmet szentelt a két fiúra, az egyikük eltűnt. Pontosabban még elcsípték, hogy éppen a fürdők felé tart.

- Bakugou, mégis hová mész?

- Melegem van, megmosom az arcom.

- Várj, megyek veled - állt fel nehézkesen Kirishima, majd utána indult.

- De ne menjetek el! Feladatotok van! - kiáltott utánuk Denki, azonban ők ezt meg sem hallották.

- Kaminari, hagyd rájuk. Legalább addig Todoroki jön. Ha visszaérnek majd megcsinálják - forgatta meg a szemét Mina.

- De mi lesz a csókkal? - sóhajtott fel a fiú.

Mi lesz a csókkal? | ✓Kde žijí příběhy. Začni objevovat