Ha mellettem leszel - Levi fanfic

2. fejezet

Szerda reggel Emma szobájában már harmadszor szólal meg az Arctic Monkeys 505 című száma, mire egy hatalmas ásítás kíséretében telefonjáért nyúl. Úgy haragszik az eszközre, mintha ő döntött volna úgy, hogy hat óra harminc perckor zenélnie kell. Már éppen tápászkodna fel mire tudatosul benne, hogy már bő húsz perce készülődnie kellene, a szörnyű felismerés azonban egy kisebb ugrást vált ki belőle. Sietve törtet be a lakás fürdőszobájába, ahol ellátja reggeli rutinját. Azonban a jól megszokott reggeli készülődés első lépését ezen a napon mellőznie kell, mégpedig nem fogyaszthatja el kedvenc gabonapelyhét. Ez a rituálé már lassan öt éve szent és sérthetetlen, így fájdalmas ez a pillanat mikor meg kell törnie a hagyományt.

Kezét a csap alá dugva próbálja enyhíteni a csípő érzést, amit a felkent kézkrém okoz ujjai végén. A megkínzott területen lévő sebek eredete a körömrágásról való -eddig sikeresnek látszó- leszokás záloga. Emma ugyanis körmei hiánya miatt már csak bőrét csipkedi, ez ugyan fájdalmasabb, de már legalább nem emeli szájához kezét, és nyújt ezzel gusztustalan látványt a körülötte lévők számára.

Pontban hét órakor szokott elindulni itthonról, így kényelmes tempóban andaloghat az iskola felé, ezen a reggelen ugyan ez is meghiúsulni látszik, ugyanis hét óra már tíz perce elmúlt mire a bejárati ajtó felé iramodik. Magára kapkodja cipőjét és vállára dobja táskáját, már éppen nyúlna a kilincshez, amikor kopogás hallatszik az ajtón. Emma pontosan tudja ki a hang tulajdonosa, más nem akarna kora reggel a Smith lakásba tolakodni. Megigazítja szoknyáját és már érzi is a gombócot a torkában, de a lehető leghatározottabban nyit ajtót.

-Jó reggelt. -köszönön halkan, miközben minden erejével koncentrál a szemkontaktus megtartására.

-Jó reggelt. -felel unottan Levi, mire egy kisebb papírhalmot nyom Emma kezébe. -Még ma ki kéne osztani, a tovább tanulásról van szó. -közli tárgyilagosan, miközben a lányt kikerülve a lakás nappalija felé veszi az irányt.

Emma nem felel, a kérésre -vagy inkább kijelentésre-, azonban elgondolkodik szóljon-e a férfinek Erwin még alszik, nem fogja a társalgó szobában találni. Végül elhessegeti a gondolatot így is eléggé késésben van.

.......................................

Az iskolába beérve gondolatai egyből a papírokra koncentrálódnak, azon gondolkodik mikor lesz a legalkalmasabb mindenki kezébe nyomni egy példányt. Egy olyan pillanatot keres, amikor az egész társaság egy helyen van, és senki után nem kell rohangálnia. -Erre persze várhat.- Merengéséből Eren hangja szakítja ki, meglepetésére a fiú azonban nem egyedül van hanem egy magas férfi társaságában.

-Jó reggelt! -köszön illedelmesen, mire jobban szemügyre veszi a férfit. Nem tudta nem észre venni, hogy milyen tapintatlanul bámulja őt. Öltözéke egyébként elegáns volt, hosszú barna színű szövetkabátot viselt, mégis valahogy olyan szétszórtnak hatott.

-Jó reggelt, Emma! -feleli a fiú. -Ő az apukám, -mutat a férfire- és az a helyzet, hogy szüksége lenne az igazgató telefonszámára, de a titkárnő azt mondta ma csak később jön. Esetleg megkérhetnélek, hogy add meg neki? -intézi a lány felé kérését egy őszinte mosoly kíséretében. Emma azonban még mindig azzal van elfoglalva, hogy a férfi tekintetével lyukat éget homlokába. Nagyon ügyel rá, hog ő nehogy rá pillantson, mereven ujdonsült osztálytársára figyel mialatt ő szivességet kér, közben magán érzi a fiú apjának tekintetét.

-Persze, megadhatom. -szűri ki fogai közt kelletlenül. Esze ágában sincs gorombának lenni, vagy megbántani a fiút de szörnyen frusztrálja a tapintatlan férfi. Próbálja nyugtatni magát, hogy feltehtően megint túl gondolja az egészet, mire Eren apja felé nyújtja a kezét.