Ha mellettem leszel - Levi fanfic

27. fejezet

Csodával határos módon sikerült életben haza térnie az éjszakát követően. Nem tartotta volna teljesen korrekt húzásnak, ha csak úgy haza megy, így vissza ment a bárba, és ledolgozta visszalévő két óráját. Az egész este folyamán körülbelül három órát sikerült aludnia, azt is nagyobb megszakításokkal –megközelítőleg fél óránként riadt fel, csak úgy, mint akit felráztak. Nem is meglepő így, hogy utolsó pár perces alvása után eldöntötte, már inkább dacból vissza sem fekszik, egész egyszerűen elengedi az egészet. Ha már nem bírja tovább az ébrenlétet, úgy majd elalszik, ott ahol van, ha kell állva –persze ez nem túl racionális döntés, főleg nem arra való tekintettel, hogy hová is készül éppen, de jelenleg nem ezt tartja a legfontosabbnak. Folyamatosan azon jár az esze, hogyan is bonyolítsa le a pár óra múlva esedékes találkozót. Nem az a kérdés, hogy megy-e, hanem hogy kit van mersze megkérni, kísérje el. Ez nem egy olyan szívesség, amit bárkitől joga lenne kérni, ugyanis aki lemerészkedik a Földalattiba, konkrétan tudomásul kell, hogy vegye, semmi biztosíték rá, hogy épségben visszatér. Nos, Emma bármennyire is lobbanékony –mondhatni időnként már-már agresszív-, mégis el kell fogadni azt a tényt, hogy odalent nem sokat tud tenni annak érdekében, hogy megvédje magát. Természetesen az első személy, aki eszébe jut, az egyetlen olyan ismerőse, aki legálisan hordoz magával fegyvert, és jogilag eljárhat egy veszélyes szituációban, de Erentől most nem szívesen kér segítséget. Nyílt titok, hogy valamilyen szinten őt hibáztatatja, bár a lelke mélyén ő is tudja, nem bátyja akarta így –kötelessége volt úgy eljárni, ahogy egy másik nyomozó is tette volna, nem tehet különbséget ismerős és idegen között. A másik, akiben kellően megbízik ahhoz, hogy efféle támogatást kérjen tőle –még annak tudatában is, hogy nem sokat tudna odalent hozzátenni az események alakulásához-, az Hange. Már csak a megnyugtató aurája miatt is szívesebben indulna meg vele, mint egyedül, de ezzel az opcióval is adódik egy kardinális probléma: nem sodorhatja őt veszélybe. Sajnálatos módon, eljutott életének azon szakaszára, mikor már nem kisgyerek. Nem kérhet mindenért segítséget, és háríthat ezzel felelősséget másokra –még akkor sem, ha ez számára így sokkal egyszerűbb volna. Hiába fújná le szíve szerint az egészet, nem teheti, ugyanis jelenleg Kenny a kulcsa mindennek, így muszáj alázatosan alkalmazkodnia hozzá. Senkitől nem várhatja el, hogy menjen el helyette, vagy ne adja Isten biztonsági őrként vonuljon odalent a nyomában. Ezt az utat egyedül kell megtennie, bármennyire is fél tőle.

Éppen –sacc- a negyedik kávéját kavargatja, mikor valaki kopogtat. –Basszus, elfelejtettem Hange-t. Most mit mondjak, hová készülök? Ha csak egy szóval is megemlítem, hogy hova megyek –pláne, hogy kihez-, bezár a szekrénybe. –esik hirtelen pánikba, de mielőtt furcsa lenne a nagy csend, gyorsan ki kiált: -Gyere!

-Szia Emma! Pakolj, mehetünk látogatásra. –ront be a nő úgy zihálva, mint aki most rohant fel a lépcsőkön –valószínűleg azért, mert éppen ezt tette. –Egyébként beszéltél egyáltalán vele mióta elvitték? –rökönyödik meg egy pillanatra, mivel nyilván feltételezi, hogy nem –és milyen igaza is van. Emmának halvány lila gőze sincsen, mikor telefonálhat be, Levi pedig egyszerűen nem tette meg. Már lelkiismeret-furdalása is lenne, ha közben nem a szabadulásáért ügyködne.

-Mi? Most? –rémüldözik, egyből azt számolgatva, mennyi időt engedhet meg magának a látogatásra. A kérdés elől viszont szándékosan tér ki –ő hiába tudja, hogy nem csak ül a babérjain, Hange-nak ezt még nem mesélheti el.

-Igen, most telefonáltam be, 9-re mehetünk. Csipkedd magad! –kikapja a kómás lány kezéből a bögréjét, majd ledönti a kávét, mintha csak valami rövidet inna.

-Muszáj szólnom, ha egyszerűen csak nem jelenek meg, elfelejthetem, hogy akár csak egy pillanatig is segíteni akar majd. –zavarja le magában -valljuk be teljesen jogos feltételezéseit.