Ha mellettem leszel - Levi fanfic

18. fejezet

Ritkán fordul elő, hogy ember a mai világban huszonnégy évesen élvezheti először a csókolózás örömét. Emma azonban most ízlelhette meg élete első csókját, ami minden várakozását felülmúlta. Betudható ez annak, hogyha majdnem húsz évig sóvárog valaki iránt az ember, már csak egy apró érintés is képes a mennybe repíteni. Az érintkezés ezen formája, viszont mindig csak egy hiú ábrándnak tűnt a lány szemében, egy olyan dolognak,melyről csak elalvás előtt fantáziált tizenéves korában -néha kicsit mostanában is. Az, hogy ez most éppen megtörténik olyan hihetetlen számára, hogy ha pár hete mondják neki, hogy ez megfog történni, simán kiröhögi az illetőt.

De most itt áll, és pánikszerűen igyekszik mindent beleadni, mintha csak valami sport tevékenységről lenne szó. Próbál a lehető legtapasztaltabbnak tűnni, de esetlen próbálkozásából Levi-nak egyértelművé vált, már az első pillanatban, hogy Emmának már pedig ez élete első csókja. Olyan gyengéden tartja a lányt, mintha attól tartana összeroppanthatná kezeivel, akárcsak a porcelánt.

Mikor levegőhiány miatt elereszti őt, homlokának dönti sajátját, és eddig derekán pihentetett kezével kezdi Emma hátát simogatni.

-Ne haragudj. -suttogja a lány elnyílt ajkaira megbánással teli arckifejezéssel. -Nem szabadott volna. -sajnálkozik úgy, mintha ő indította volna el a cselekményeket.

-Bocsáss meg kérlek, felejtsük ezt el. -mindig komoly arckifejezését most egy aggódó és bűnbánó tekintet veszi át, de Emma még mindig képtelen szavakat kiereszteni száján.

Levi elengedi a lányt, aki eddig csak azért nem omlott a fölre, mert tartotta őt. Hátrébb lép párat a tisztes távolság megtartása érdekében. Emmának ekkor jut el az agyáig: Levi megbánta.

-Tessék? Felejtsük el? -kérdezi olyan megtört arccal, hogy még ránézni is rossz. -Hogy teheted ezt velem? Szándékosan játszol velem? -kérdezi keserűen.

Levi nem válaszol, csak a keservesen síró lány arcát szuggerálja, és azon gondolkodik, ezt hogyan tehetné meg nem történtté. Emma vigasztalhatatlan, úgy érzi magát, mint aki előtt elhúzták a mézesmadzagot, majd jól helyben hagyták: egész életében erre a pillanatra várt, majd közlik vele, hogy felejtse el. Feldúltan siet szobájába és vágja be az ajtót, ágyába zuhan és álomba sírja magát.

..............................................

Reggel mikor felébred nyúzottabbnak érzi magát, mintha másnaposan ébredne egy átvedelt éjszaka után. A délelőtt nagy része már eltelt, tehát jó lesz huzamosabb tempóra váltania, ugyani három órára kell bemennie a munkahelyére, hogy váltsa délelőttös kollégáját. Mielőtt kimerészkedne a kávégéphez, gyorsan megnézi kivel is van beosztva, az ilyet ugyanis szereti előre tudni. Megnyitja a kollégáival közös chat csoportot és megnézi Oliver legutóbbi üzenetét, miszerint Marcus és Dave délelőttösek, Emma ismét Oliverrel dolgozik majd. Hiába ő az egész kóceráj főnöke, akkor is szereti pincérként is kivenni a részét a munkából. Ez a része a dolognak inkább hobbi számára, bár Emmának érthetetlen, hogy szeretheti valaki azt csinálni, ami neki ekkora szenvedés.

Neki is lát napi rutinjának gyorsan reggelizik, elmosogat, fogat mos, fürdik –mivel ezt este elegánsan kihagyta- és egyéb dolgokat végez, melyek szükségesek egy nap elindításához. A nappali kanapéján ücsörögve, ahogy pont az előszobába lát, bevillannak neki a tegnap este -vagy inkább ma hajnal- eseményei. Így utólag nem érti, hogy lehetett ilyen bátor, jelenleg úgy érzi, el nem merné mondani neki mit érez, még akkor sem ha muszáj lenne. De ez már késő bánat, amit kimondott már nem szívhatja vissza. Eszébe jut Erwin monológja a rossz döntésekről és azok helyrehozásáról, majd ismét szembesülnie kell vele: vannak olyan hibák, amikkel nem lehet mit kezdeni. Nem felejtődhet el minden következmények nélkül.