Ha mellettem leszel - Levi fanfic

30. fejezet

Életünknek egy mellőzhetetlen részét képezik a hétköznapi csalódások, gyakran tapasztaljuk. Ki gyorsabban, ki lassabban lendül túl rajtuk. Adódnak olyanok is, akiknek egyáltalán nem is adatik meg a felejtés és a megbocsájtás lehetősége. Azt mondják az idő a legjobb gyógyír, és magával vonja a megbocsájtást a múltbeli sérelmeinkért. Ha a bizalom elveszik, azt viszont igazságtalanul nehéz újrakovácsolni. Nem véletlen tehát, hogy Emma a történtek után egy árva szót sem beszélt Oliverrel, és még csak fontolóra sem vette, hogy átbeszéljék a nézeteiket. Természetesen élete során számtalan apróbb kis illúzióvesztés érte már, de ehhez képest azok nem nevezhetőek csalódásnak –a bizalmával ugyanis még sosem éltek vissza. Valahol a lelke mélyén mindig is tudta, hogy nem a legmegbízhatóbb személyek közé sorolható a hamiskás mosolyú szőke fiú. Az viszont, hogy a saját féltékenysége ármánykodásba és hazugságokba taszítja őt, élete egyik legnagyobb pofára esése volt. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem is akarta volna elhinni, még akkor sem, ha többször óva intik a fiú ellen. Betudható ez a naivitásnak, vagy mindössze annak, hogy túl ragaszkodó személy. Tudni illik ugyanis, hogy nagyon nehezen nyílik meg az embereknek, azonban ha valakit közel enged, azt többé nem szívesen tudná távol magától. Fájdalmas bele gondolnia, hogy éveken keresztül gondolt legjobb barátjaként valaki olyanra, aki kihasználta a sebezhetőségét, és a bizalmát. Nem fizikailag ártott, és ezt talán még rosszabb, ugyanis így pont oda szúrt, ahol az a legjobban fájt. Önzőség valakire ráerőltetni az érzelmeid, és ha nem sikerül még alantas hazugságokkal is közelebb férkőzni hozzá. Természetesen nagyapja halálának elregélése éppolyan stratégiai lépés lehetett részéről, mint a „véletlenült" elhúzódott közös műszakok. Emmának ez természetesen fel sem tűnt. De még ha fel is tűnt volna, még szégyellte is volna magát a feltételezésért, vagy éppen azért, mert a bizalma megrendült barátjával szemben. Így lett tehát Oliver élete legnagyobb csalódása, szembesülnie kellett ugyanis vele, hogy a barátságuk sosem volt őszinte. A fiú minden cselekedetét egy régre visszanyúló vonzalom irányította, és önző módon szó szerint bármit megtett, hogy megkaparintsa a kiszemelt lányt. Ezzel azonban nem csak egy szánalmas hazugságba keveredett –az egyébként magát tökéletesen érző öreg Nelson-ról-, hanem tönkretett egy életet is, és közel sem biztos benne, hogy helyre hozhatja.

Egyébként, ha már csalódásoknál járunk: ennek az egésznek már vagy két hete. Emma így válik egyre reményvesztettebbé a tökélete karácsonyát illetően. Naponta háromszor kap kisebb idegösszeomlást, ugyanis a főzési kísérletei még mindig kudarcba fulladnak –van ami nem változik. Őszintén szólva, már nem is bízik benne, hogy Levi karácsony estéjén benyit a lakásba, és egész egyszerűen elnézést kér, amiért megváratta. Emmie bármennyire is gyerekes valójában, sajnos a tündérmesékben már nem hisz. Egy pár hete talán még hitt is volna, de így már nem mer. Nem akarja saját magát átverni hiú ábrándokkal, majd ismét összetörni. Elfogadta, hogy feltehetően teljesen egyedül tölti a karácsonyt, egy rusnyán odaégetett tepsi étel társaságában. De, hogy saját figyelmét terelje, kitartóan fejleszti főzőtudományát, majd eteti meg az elrontott kísérletét az éppen aktuális vendégeivel, ugyanis az mindig adódik.

-Emmie, ne haragudj, de ez pocsék. –turkálja a csirkének egyáltalán nem tűnő, viszont elvileg nagyon finom –gyakorlatilag ehetetlen- valamit Eren.

-Annyira nem lehet rossz. –túr a hajába feszülten. –Lehet, hogy csak sótlan! –kiált fel, miközben már ki is kapja a fiú kezéből a tányért, és két másik ételnek is elegendő mennyiségű sót hint rá.

-Tudod mit, inkább edd csak meg. –somolyog a fiú, miközben elrugaszkodik eddigi ülőalkalmatosságától. –Biztos, hogy nem jössz át holnap este? Mikasa is nagyon örülne. –próbálkozik be megközelítőleg huszonharmadszor, de a válasz ugyanaz: