26. fejezet

112 12 1
                                    

Normális helyzetben most a pulton átmászva ugrana a férfi nyakának és ütné, ameddig csak mozog. De mind fizikailag, mind mentálisan olyannyira kimerült, még az is megerőltető, hogy ráemelje gyűlölettel teli tekintetét és gondolatban lássa el a baját.

-Mibe sodort a Törpe? Múltkor még annyira vigyázni akart rád, most meg csak így magadra hagy... -hallatszanak a gúnyos, Levi-t alázó szavak, melyek hallatán Emma egyre biztosabb benne, hogy pillanatokon belül botrányt rendez.

-Még van képe idejönni? -szorítja ökölbe kezét. -Mondja, mit akar? Ennyi nem volt még elég? -kezdeti indulata alább hagy, és ismét kezdi felemészteni a sírás.

-Te se gondoltad, hogy nem nézlek meg magamnak még egyszer?! -vicceskedik, mintha csak bármi oka is volna nevetgélésre. Rákönyököl a pultra, közben karjával lever néhány itallapot -majd egész egyszerűen úgy tesz, mintha nem venné észre -nehogy már fel kelljen vennie.

Emma idegesen fújtat, miközben hosszú ingének ujjával letöröl pár kibuggyanni vágyó könnycseppet a szeméből. Szíve szerint kifutna a világból, olyan mintha a legfájdalmasabb pillanataiban is gúnyt űzne belőle a saját élete. El kell viselnie annak a terhét, hogy meg van kötve a keze és tétlenül kell néznie, ahogy Levi szenved. Semmit nem tehet, hogy segítsen, hallgatnia kell az idegenek megalázó elméleteit, és mindennek fejébe még ez a mocsok is szórakoztatja.

-Na Szépségem, ne sírj már! Nem én dobtam fel a Törpét. -közli nyájas hangon, ismét mintha egy tipegővel lenne dolga. Emmát azonban most a hangszín teljesen figyelmen kívül hagyja, a mondat értelme milliószor fontosabb. Visszhangozva cseng a fülében a „nem" része az előbbi közleménynek. Három betű csupán, most mégis a megvilágosodás kulcsa.

-Nem Maga? -csúszik ki az imént eltörölgetett borospohár a kezéből, majd hangos koppanással landol a fölödön és pattan sok ezer apró szilánkra. A pultnál helyet foglaló -az előbb még róla pletykáló- lányok ijedten kapnak a fülükhöz, majd lenéző pillantásokkal jutalmazzák kétbalkezességéért, csak úgy mintha legalábbis nekik kéne majd összeszedni.

-Nem... -süket vagy, vagy értelmi fogyatékos? -vigyorog kompromittálóan, mire Emma megkönnyebbülten fellélegzik. Kenny nem érti, ennek miért kell ennyire örülni, így hangos kacagásban tör ki: -Látnád a képed...

-De akkor ki? -jön rá, hogy ezzel még sincsen előrébb. Jobban belegondolva egyszerűbb volt, amíg gondolatban Kenny-t vádolta -és szidta, mint a bokrot. Így most már azt se tudja, kihez forduljon. Senkiről nem tud, aki rosszat akarna Levi-nak. Tudomása szerint nincsenek különösebben ellenségei, tény, hogy kevesen kedvelik igazán, goromba attitűdje miatt, de rosszba sincsen senkivel. Olyan köszönőviszonyszerűt ápol mindenkivel a városban -és ennyi. Lázasan járnak a fogaskerekei, hátha az utóbbi időbe elvétve, valami olyan információ birtokába kerülhetett, melyből következtethet valakire -de semmi. Senki és semmi.

-Kenny segítsen nekem! -rivall rá határozottan. Inkább hangzik parancsnak, mintsem kérésnek.

-Miért is kéne segítenem? -hajol előrébb bárgyún mosolyogva, ezzel is azt a hatást keltve, mintha csak egy gyereket okítana. -Mi hasznom származna belőle, ha kihoznánk a Törpét? Tudod a múltkor is úgy, de úgy a lelkembe tiport... -emeli kezét színpadiasan a mellkasához, hogy szarkasztikusan szemléltethesse -nem is létező- sértettségét.

-Nos, ennek több oka is van. Először is, ezzel törleszthetne. Másodszor... -Kenny hahotázása félbeszakítja.

-Mégis mit kéne nekem törlesztenem?

-Mondjuk, hogy tönkre tette az unokaöccse gyerekkorát, és hogy hagyta meghalni a húgát. -adja tudtára bűneit, csak úgy, mintha újdonságot mesélne.

Ha mellettem leszel - Levi fanficDonde viven las historias. Descúbrelo ahora