Emma kiskora óta küzd kétségekkel és szorongással. Elképzelése sincs jövőjét illetően, de elszalad feje fölött az idő, így helyzete egyre kilátástalanabb. Nevelőapja, Erwin -aki legjobb barátja halálát követően magához veszi a lányt- igyekszik támog...
"Emma gombóccal a torkában indul meg a lakás ajtaja felé."
Kilépve az ajtón meglepve veszi tudomásul, hogy senki nem tartózkodik a folyósón.
-Elmentek?-suttogja maga elé költői kérdését, miközben fejben már ott jár, le merjen-e kukkantani a sértődött férfi rezidenciájába. Automatikusan megindul a lépcsők irányába és lábai csak viszik egyenesen az ajtóig. Hisztérikusan kapkodja magába a levegőt, melyet hangos fújással ereszt szabadon borsóméretűre szűkült tüdejéből. Nem csak a gyors lépcsőzés miatt zihál, főként azért, mert úgy érzi magát, mint akit épp saját kivégzésére visznek. Magában -vagy négyszer újrakezdve- elszámol tízig, majd hármat kopogtat az ajtón. Válasz híján újra próbálja. Majd ismét, és még kétszer. Egy hatalmas sóhaj eleresztése után -a számolgatástól talán már kevésbé remegő- kezével a kilincsre nyúl, majd nemes egyszerűséggel lenyomja azt. Belépve a lakásba konstatálja, hogy a férfi határozottan nem -az előszobából szinte egyből nyíló- nappaliban tartózkodik, így beljebb merészkedik. A bézs színű szobát mindössze egy halovány fényt biztosító, konnektorba helyezett irányfény világítja be. Ez kellemes hangulatot teremt a szobának, az emberi szemnek jobban eső fény, mint a mennyezetre szerelt lámpa erős, sárgás világítása. Emma tudja, hogy a férfi gyakran szenved elviselhetetlen fejfájástól és álmatlanságtól, a gyenge világítás valószínűleg szemei megóvása érdekében vannak konnektorokba applikálva, mivel látószervünk kímélése enyhítheti a migrént. Eszme futtatásának végére érve pillantja meg a nyitott teraszajtót. Tudja, hogy Levi sosem hagyná nyitva, ha nem tartózkodik itthon, így biztos benne, hogy odakint találja. Elmélete be is igazolódik, mikor közelebb érve kipillant az erkélyre. A férfi az ajtónak háttal állva, a korlátra könyökölve egy félig szívott cigarettát tart a kezében, melyet néha szájához emel, majd rutinosan a hamutál fölé pöccint. A lány toporgását érzékelve lassan, a lehető legkimértebben hátra fordítja a fejét. Lekezelő stílusban tekintetét végigfuttatja megszeppent látogatóján, majd maga elé köpi a kérdést; "Mit akarsz?"
-Csak szeretnék bocsánatot kérni. -suttogja elkeseredve, miközben egy forró könnycsepp gördül végig orcáján. Ösztönösen közelebb lép a férfihez, bár ezzel semmi különösebb szándéka nincsen, csak nyomatékosítani akarja mondandóját. -Tiszteletlen voltam. -fűzi hozzá, már-már érthetetlenül hüppögve.
-A te érdekedben mondtam el kölyök. -sóhajt fel, egy kínzóan hosszúnak ható néma csend után. -Mit gondolsz, egy ilyen vénember mit akarhat egy korodbeli lánytól? -teszi fel cinikusan kérdését, melyre egyértelműen nem akar választ kapni.
-Félre értetted a helyeztet. -kezd értelmetlen magyarázkodásba. -Nem azért találkoztam vele, amiért gondolod, az nem egy randi volt. -A férfi apatikusan pillant a lány könnyes szemeibe, majd egy agresszív mozdulattal nyomja cigarettacsikkjét a hamutartóba.
A lány bármiféle érzelem után kutatva vizslatja a férfi arcát, de a -már jól megszokott- kifejezéstelen tekintet helyett végtelen megvetést vélt felfedezni.
-Nem hiszel nekem igaz? -kérdezi már-már alig látva hatalmas sós könnyeitől. -Nem lenne tisztességes tőlem, ha elmesélném miért voltam ott, de ha Erwin úgy dönt, úgyis elmondja. -folytatja egyre kétségbeesettebben a magyarázkodást, miközben alkarjával -arcbőrét égető- könnyeit törli. Levi a lány őszinte reakcióját látva enged szigorú hozzáállásán, és egy felé irányzott lépéssel elvesz a köztük lévő távolságból.
-Nekem nem tartozol magyarázattal. -közli tárgyilagosan. -Kölyök ne bőgj már! -teszi hozzá kissé frusztráltan, tekintetében némi megbánás mutatkozik. -Talán túl durva voltam. -merül fel benne a gondolat, melyet gyorsan elhesseget. -Vedd már észre, hogy a javadat akartam. Mindhárman a javadat akarjuk. Úgy éreztem Erwinnek tudnia kell, de ha azt állítod, nem azért voltál ott, amiért először gondoltam, hát jól van, elhiszem. Bár -mégegyszer mondom- nem nekem tartozol magyarázattal, egyedül Erwinnek. -dorgálja ellentmondást nem tűrően a lányt, erőteljesen hangsúlyozva a nem szót. Levi-nak fogalma sincs arról, hogy Emma nem a kialakult helyzet miatt sír, hanem attól a gondolattól, hogy csalódást okozott neki. Valamiért a mai napig mániákusan keresi a férfi kegyeit -ki értené miért-. Retteg a gondolattól, hogy Levi innentől kezdve nem az ártatlan szomszédlányként fog rá tekinteni. Tisztában van vele, hogy nem sikerült túltennie magát a férfin, és valószínűleg ezt a rajongást élete végéig magával hordozza majd, nem számít kivel lesz később kapcsolata, valahol mélyen még benne lesz a Levi iránt érzett színtiszta, makulátlan szerelme.
-Emma, hallod? Ne sírj már! -szól rá a még mindig zokogó lányra.
-És ekkor Emma számára elfelejthetetlen és megismételhetetlen pillanat következett.-
Levi közelebb lép hozzá, majd jobbjának hüvelykujjával szeméből egy óvatos mozdulattal kitörli a felgyülemlett könnyeket. A mozdulatot követte egy hasonlóan kedves -a férfitől kivételesen gyengédnek ható- mozzanat, melynek következtében Levi végig simít a lány arcán, ezzel eltűrve egy könnyektől odatapadt, kósza hajtincset. Apróság volt csupán, egy tíz másodpercig sem tartó cselekedet. De ezek az érintések számára most a megbocsájtást szimbolizálják, melyeket soha nem fog tudni kiverni a fejéből.
-Ne haragudj, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. De meg kell értened, hogy kötelességem Erwinnek szólni, ha valami faszságot csinálsz. -közli a tőle már jól megszokott káromkodással színesítve.
Emma képtelen bármit is kinyögni, csak szobroz földbegyökerezett lábbal és Levi arcát pásztázza zöldjeivel. Ott állva, -mindössze a Hold fénye által megvilágított teraszon, a félhomályban, az őszi esték hideg szellője miatt borzongva, este kilenc órakor- tudja ezek után még erősebb köteléket érez a férfi iránt. Tisztában van vele, hogy nem kölcsönös, de nem is ez számít. Soha életében nem volt még vele ilyen törődő, és bármennyire is kellemetlen a kialakult szituáció, Emma számára nem elhanyagolható a tény, hogy Levi aggódott érte. Aggódott, ugyanis ha nem érdekelte volna, nem csinál belőle ekkora ügyet, és egész egyszerűen magában eltemeti a látottakat. De nem így tett. Még csak le sem szidta a beszólásáért a lányt, pedig ott helyben látszott erőteljes indulata, de mégis visszafogta azt.
Emma hirtelen indulattól vezérelve közelebb lép és a férfi mellkasába fúrja a fejét. Erre a cselekedetre az ölelés túl erős kifejezés volna, inkább csak egy bátortalan érintés. Emma ezzel próbálja kifejezni háláját és megbánását. A férfi még véletlenül sem mozdul, rendületlenül áll egyhelyben. Nem viszonozza a gesztust ugyan, de nem is taszítja el magától a lányt. Tőle már ez is hatalmas dolognak számított, tizenkilenc év alatt Emma sohasem érintette meg őt ilyen hosszan -önszántából-. Magába szívja szomszédja férfias illatát, mely most keveredik a frissen elnyomott cigarettája füstjének szagával. Nem kifejezetten szereti a cigi füstöt, -sőt ha teheti, kerüli- de ebben a pillanatban olyan kellemesnek hat, hogy szíve szerint orrába zárná az illatát.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
...............................................
Saját lakásába belépve hirtelen hasít belé a gondolat; -Hol van Hange?
Hitetlenkedve olvassa telefonjára érkezett üzenetet, melyben a keresett nő közli, hogy köszöni az estét, és holnap találkoznak. Biztos benne, hogy a nő nem érez sértettséget a félre sikerült este miatt, de gyötri a lelkiismeret-furdalás, amiért miatta Hange születésnapi vacsorája konfliktusba torkollt. Este fél tíz lévén már nem tárcsázza számát, de eldönti, holnap személyesen kér bocsánatot a kellemetlenségért.
