Roham [BEFEJEZETT]

여덟 - nyolc

Miután sikerült megvigasztalnom, még mindig egymást ölelve ültünk. Nem ment a tv, nem szólt zene, csak ketten voltunk, és a csend.

-Még mindig látszik kicsit az ütések helye. -suttogja, mire hátára simítok -Nagyon fájt, de már nem is érzem. Már csak a nyoma van meg, és azt hiszem pár nap múlva már az sem.

-Megmutatod? -kérdem halkan, ő pedig el hajol tőlem, és felhúzza a pólóját. Enyhén kockás hasa majdnem mosolygásra késztet, de még időben vissza fogom. Van ami nem tökéletes rajtad, Park Jimin?

Nagyon halvány sárgás folt foglal helyet bordái alatt. Arcára nézek, de ő kezem nézi, ami bőre felé kúszik. Óvatosan derekára simítok, meleg bőre pedig égetni kezdi ujjaim. Mindketten nagyot sóhajtunk az érzésre. Feljebb vezetem a tenyerem, és a kis foltra simítok. Nem mozdul, levegőt sem mer venni.
Újra felpillantok az arcára, ám ő már szemeim nézi.

-Sajnálom. -rántom el kezem, és vissza ülök. Nem szól semmit, hanem meg fogja az üres poharát, és a konyhába viszi -Basszameg! -sziszegem halkan amíg nincs bent, és hajamba túrok. Ez kurva feltűnő volt ugye?
Mikor visszaér elköszön, hogy ő megy aludni, aztán már el is tűnik.

Nem sokra rá én is követem, és halkan fekszek be mellé, hátha már alszik. Magamra húzom a takaróm, és a plafont kezdem bámulni, amit megvilágít az ablakon áttörő holdfény.

Mi. A. Fasz. Van. Velem?
Soha senkinél nem voltam ennyire beszari, és egyszerre bátor. Senkinél nem ugrált így a szívem a gyomromban, és nem rázott ki a hideg a bőre érintése miatt.

-Te is érzed? -suttog hirtelen a mellettem fekvő.

-Mármint?

-Nagyon boldog vagyok, hogy melletted lehetek. -ásít, és többet nem szólal meg.

Erről beszéltem. Jelenleg a szívem lecsúszott a gyomromba, és Salsa-zik a beleimmel.

Baszki Jimin, én még boldogabb vagyok, hogy velem vagy...

Reggel a napsugarakra keltem, amik kivilágították a szemem. Arcom csiklandozta valami, és mikor lejjebb néztem, egy szőke hajkoronát pillantottam meg. Azonnal bárgyú vigyor került arcomra, és orrom illatos tincsei közé fúrtam. Lábát összefűzi enyémmel, bal keze pedig mellkasomon pihen. Halkan szuszog, miközben szorosabban ölelem magamhoz. Egyik kezemmel árnyékot csinálok szeméhez, nehogy őt is felkeltse a felkelő Nap.

Órákig tudnám nézni ezt a fiút. A reggeli pufi pofiját, dús ajkait, hófehér bőrét, és békés valóját. Milyen jó lenne mindennap mellette felkelni.

Mocorogni kezd, én pedig visszahunyom szemeim, nehogy rajta kapjon, hogy őt csodálom. Halkan morog, majd megpróbál felülni, de lábaink és karom miatt nem tud. Végül egy nagyot ásít, és inkább vissza bújik hozzám, arcát pedig állam alá rejti, és nagyokat szippant illatomból.

Nem lökött el, nem keltett fel, hogy engedjem el, és nem esett kétségbe. Hozzám bújt.

Az izgatottság miatt nem tudtam visszaaludni mint ő, helyette őt néztem, vagy pedig gondolkodtam, hogy hogyan tovább. Egy óra múlva kelt fel ismét a rajtam fekvő, ekkor már nem játszottam el, hogy alszok, helyette hátára simítottam.

-Jó reggelt, jól aludtál? -kérdeztem a szokásos reggeli hangon. Hatalmasra tágultak szemei, és azonnal lefejtette magáról kezeim.

-Nagyon sajnálom. Aludtam, és nem tudtam mit csinálok. -majdnem elnevettem magam, ugyanis pár órával ezelőtt még magától bújt hozzám, és úgy aludt vissza, most meg úgy tesz, mint aki rettentően sajnálja. Vagy akár bánja.