Roham [BEFEJEZETT]

열아홉 - tizenkilenc

Végül késő este mehettem csak be hozzájuk, azt is csak azért, mert akkor ért haza Jimin apja a munkából. Röviden elmagyaráztam neki a dolgokat, ő pedig hagyta, hogy felsiessek fia szobájába.

Kettőt kopogtam, mire résnyire ki nyílott az ajtó. A szoba szürke homályából is pontosan láttam, mennyire fel vannak duzzadva máskor csillogó szemei. Nagyot dobbant a szívem.

-Jimin.. -alig ejtettem ki a nevét, ő máris hajtotta be az ajtót. Lábammal ezt megakadályoztam, majd gyors benyomtam az ajtó, és azonnal magamhoz öleltem. Hagytam, hogy mögöttem becsukódjon az ajtó. Jimin halkan sírni kezdett, és erősen szorított magához -Mond el mi a baj Chim. -simogattam hátát, mire ő még közelebb férkőzött hozzám -Jobb lesz, ha elmondod, hidd el. -susogtam halkan, mire ő elhúzódott tőlem, és könnyes szemekkel egy lágy csókot adott.

-Sajnálom hogy ilyen idegesítő vagyok, és hogy ennyi baj van velem.

-Egyáltalán nincs veled semmi baj, és úgy szeretlek ahogy vagy. Mond el mi a baj, itt vagyok és meghallgatlak. És ha akarod még Suho-t is megverem, sőt, ha olyat csinált akkor az engedélyed nélkül is.

-Erre nem lesz szükség. Azt hiszem...

-Elárulod mi ez az egész? -az ágya felé vezettem, majd mindketten hanyatt dőltünk rajta. Egyik kinyújtott karomon feküdt, és ujjait piszkálta.

-El akarom, csak annyira nehéz. Nem szeretnék vissza gondolni rá. -suttogta, és szaggatott levegőt vesz -De te megérdemelsz annyit, hogy tudd az igazságot velem kapcsolatban. Hogy miért utáltak, bántottak, miért vagyok visszahúzódó, hogy miért vannak rohamaim, és hogy mit jelentett amit Suho mondott.

-Hallgatlak, nem fogok közbe vágni. -homlokára pusziltam, majd finoman simogatni kezdtem kezét, hogy minél nyugodtabb legyen -Ha pedig úgy érzed egyszer elég, akkor elég.

-Tudod a családommal imádtunk kirándulni menni. Gyakran campingeztünk is. -nagy levegőt vett -De most már utálok bármi ilyesmit csinálni. Ha csak bele gondolok, hogy évekkel ezelőtt mi történt, felfordul a gyomrom a camping vagy a kirándulás hallatán. -közelebb bújt, és magát nyugtatta velem -Volt egy csodás anyukám Kook. Nagyon szerettem. Mindig mosolygott, és annyira szeretett minket. És képzeld, volt egy imádnivaló húgom is. -szipogni kezdett, én pedig egyre szorosabban öleltem, és simogattam -Még csak 5 éves volt. Olyan pici, és védtelen. -hallottam, ahogy hangja elcsuklott, és hang nélkül sírni kezdett.

-Jimin ennyi elég lesz. Hallod? Majd folytatod, ha készen állsz rá. -pici pofiját apró puszikkal leptem el, hátha jó kedvre derítem vele.

-Minden rendben, csak már rég nem gondoltam ennyi részletbe bele. -pulcsimba kapaszkodott -Campingezni voltunk, egy nagyon szép helyen. Volt egy hatalmas tó, és rengeteg sátor a parton. Viszont ez a szép nap hirtelen lett életem legrosszabbika. Egy férfi.. -ismét elcsuklott hangja -Egy férfi...

-Jimin, ne csináld. Ne kínozd magad. -olyan erősen szorítottam, ahogy csak tudtam. Az én könnyeim is folyni kezdtek, hiszen annyira sajnáltam őt -Mi lesz, ha rohamod lesz?

-Te majd megvédesz. -hüppögött, majd folytatta -Én apával a halakat próbáltam meglesni a tóban, mikor a húgom, és anya sikítását lehetett hallani. Apával szaladni kezdtünk, ő egyenesen rohant. Aztán... Aztán hallottunk két lövést, és mind a ketten megálltunk. Azt hiszem mindketten tudtuk mi volt el. Aztán hallottunk egy harmadik lövést is. Azt a szemét, az a szemét állat lelőtte anyukámat, és a kis húgomat is Jungkook. Mindkettejüket. -sírni kezdett, most már nem küldött ellene.

-Istenem Jimin. -én is felsírtam, majd szorosan hozzá bújva próbáltam ura lenni az érzelmeimnek -Akkor ezért történt az a lőtéren, és akkor is, mikor a suliban voltunk.

-Igen, minden emiatt van. Az az ember tönkretette az életemet, és apáét is. -sírt tovább, mire nyugtatni kezdtem.

Vagy háromnegyed órán keresztül feküdtünk, és közben kicsit magamról meg a fiúkról beszéltem, hátha elvonhatom a figyelmét. Végül az jött be, amikor a vele tervezett jövőmről beszéltem neki. Elmondtam neki mindent, hogy milyen kutyát szeretnék, hogy hol élnék szívesen, hogy hogy akarok kelni mindennap.
Mikor már egyenletes lett légzése, és azt hittem elaludt, morgó hangon szólalt meg.

-Suho azt mondta ne utáljam őt az apja miatt, és hogy sajnálja. Ez tudod mit jelent? Hogy az ő apja tette ezt velünk.

-Erről az egészről fogalmam sem volt. Soha nem beszéltünk a családjáról. De ha tuttam volna..

-Semmit nem számítana. Ő nem az apja.

-Akkor nem haragszol rá?

-Még nem tudom. Ezt az egészet meg kell még emésztenem. -bólogattam, majd megcsókoltam -A jövő pedig nagyon tetszik. Azt akarom, hogy ilyen legyen.

-Tudom, én is. -mosolyogtam rá, majd elhelyezkedtünk -Szeretnéd ha maradnék? -hümmögve jelezte, hogy igen -Le kellene fürödnünk.

Jimin kezdte, aztán én. Megágyaztam, amíg Jimin lement beszélni az apukájával. Könnyes szemekkel, de mosolyogva jött vissza. Befeküdt mellém, és halkan beszélgetni kezdtünk az elképzeléseinkről, egészen addig, amíg egyikünket el nem nyomta az álom.

----

Tudooom ez is nagyon rövid rész, de sajnos jelenleg ennyi a kapacitásom a sok dolog mellett. Kissé le terhelt vagyok, de akkor sem maradhattok új rész nélkül!
Yeeeez

Mit gondoltok? Én őszintén szólva bekönnyeztem miközben írtam.

Titeket meghatott? Mit kellene azután tennie Jimin-nek?

Köszönöm, ha válaszolsz, és hogy elolvastad.