Szabad? (Bosszúállók f.f)

Part 3

"-Miért pont ezt a dátumot kérdezed? -kis idő után szólalt meg Steve"

-Meg van rá az okom! Legyen egyenlőre ennyi elég! -feszültek meg az izmaim. A képek csak úgy záporosztak lelki szemeim előtt. Majd mintha lasított felvételt néznék megjelent egy maszkos férfi kinek kék szemei csak úgy rikítottak fekete bőr ruházata és fém karja felett.

Várjunk csak! A bal karja fém volt. Az nem lehet! Rá néztem Bucky-ra és összeállt a kép! Ő volt! Ő volt ott mikor az első és utolsó legjobb barátomat fejbe lőtték. Ő húzta meg a ravaszt! Csak azért mert nem bírta ki, hogy ne kérdezzen! Szemeiben csak az csillant meg ahogy a karjára rá sütött a fény. Semmi érzelem semmi megbánás. Semmi. Én megmozdulni sem mertem csak néztem az előttem vérbe forgó holt testet. Nem ezt érdemelte.

Észre sem vettem, hogy már megint a földön vagyok és szemeimet könny fátyol árnyékolja. A felismerés miszerint legjobb barátom gyilkosával vagyok egy szobában pár lépésre újra előidézi lelkem mélyéről azt az érzést, hogy elvesztettem egy fontos személyt.

A fájdalom már szinte fizikailag ártott. Nem bírtam vissza fogni. Nem bírtam uralni a testem. Csak remegtem és elködösült minden előttem. Hideg rázott folyt rólam a víz és ami a legrosszabb. Tudatomnál voltam. Élesen, éberen.

Csak a mentő szúrást követően nyelt vissza a sötétség.

***

Torkomba éles szúrás szerű fájdalom hasított. Kezeim zsibadtak voltak ahogyan lábaim is. Lassan mozgatni kezdtem, hogy egyáltalán élek-e még. Élek. Dobhártyámhoz vezető hangokat mintha elvágták volna. Némaság vett körül. Majd lassacskán kinyitottam a szemem is. Sűrű pislogások után  tisztán kivettem apa vonalait ahogy mellettem ül felpóckolt lábakkal és fogja a kezem.

Mikor észre vette, hogy ébren vagyok megkönnyebülten felsóhajtott.

-Végre valahára! Annyira megilyesztettél! Még soha nem volt ilyen. Mi történt? A dátum az oka? Vagy amiért Steve rákérdezett? Mert ha igen kicsinálom! -feszítette be álkapcsát mire egy gyenge mosoly kúszott szám sarkába.

-Egyik sem! -fájt a torkom szinte égette a levegő. Apa nyújtott egy poharat miben mi más lett volna mint egy nagy adag víz.

-Jobb?

-Aha. Más miatt! -nem bírtam apa szemébe nézni valahogy nem ment

-Elmondod? Kérlek! Legalább nagy vonalakban! -halkan kérlelt tudta, hogy lelkileg nagyon lent vagyok most.

-Bucky húzta meg a ravaszt! -mondtam egy nagy sóhaj után. Nem hangosan de a síri csöndben közelről tisztán lehetett érteni. Düh lepte el szemeit majd megnyomott egy gombot mire pár perc múlva két Bosszúálló jött be. Dr. Banner és Stark.

-Na Csipkerózsika....-nem bírta befejezni mondatát mert apám közbe vágott oly idegesen, hogy még én is összerezzentem

-Hívd ide Barnes-t!

-Oké...azért érdekel, miért? -mondta Stark miközben Dr. Banner valamit mókolt a bal oldalamon lévő gépen. Ohh az infúzió. Hisz a napokban nem igazán ettem. Sajnos vagy nem.

-Majd megtudod csak hívd ide! -szólt még erényesebben apa mire inkább nem hergelve tovább kiment Stark a szobából.

-Ameddig nem eszel valami kaját addig nem veszem ki az infúziót! -mondta Dr.Banner miután Stark becsukta az ajtót.

-Először kicsinálom Barnes-t utána pedig beléd tömök egy nagy adag kaját. Megegyeztünk? -még, hogy a nőknek vannak hangulat ingadozásai.

-Az eleje nem tetszik de a vége igen! -mosolyogtam rá majd az előbb említett személy lépett be az ajtón akit Steve és Stark követett.

-TE! -indult meg egy lábbal Bucky felé apa -Őszintén válaszolj hol voltál 2018 február 17-én? -támaszkodott meg a mellette lévő asztalba

-Valami lerombolt házba. -értetlenül nézett a dühös apám felé

-Akkor másként kérdezem. Öltél aznap. Egy ártatlant. Ki volt az? -megfagyott a levegő. Meg én sem gondoltam, hogy ezt ilyen konkrétan megkérdezte

-Ez hogy jön ide? -kérdezte egy idő után Bucky. Az asztal alatt alig lehetett észre venni a kis fekete fémet. Ami arra következtetett engem legalábbis, hogy egy pisztoly van oda rejtve. Jajj apa csak ne azt csináld mint amire gondolok.

-Csak válaszolj! -emelte fel a hangját parancslóan.

-Tina Gost! -felelte.

A szoba megfordult velem és egy pillanat alatt pattantam fel az ágyból. Kihúzva minden kanócot kezemből. Apa kezét löktem csak meg annyira, hogy ne Bucky szívét hanem fém karját találja el.

-Ezt most miért kellett? -kérdezte a szemembe nézve. Nem foglalkoztam vele csak megfordultam és én tettem fel a végső kérdést.

-Más is volt ott vagy csak az a lány? -kérdeztem összeszűkült gyomorral. A gépek hangosan csipogtak körülöttünk.

-Igen de azt nem tudom, hogy ki. -akkor még egy kérdés. Bár az is lehet, hogy addig kérdezgetem ameddig össze nem esek.

-Miért ölted meg azt a lányt? -láttam a fájdalmat a szemébe amikor kiejtettem a kérdést de nem foglalkoztam vele. Steve tiltakozni akart de apa leintette.

-Nem tudom. -válaszolt. Elborult az agyam meg azt sem tudja miért húzta meg azt a kibaszott ravaszt? Ez hülyének néz?

-Azért mert kérdezett egy ártatlan kérdést! És tudod honnan tudom? -választ sem várva folytattam. -Onnan, hogy én voltam a másik lány. Az egyetlen közeli barátomat pedig előttem lőtted fejbe! -olyan mérges voltam rá, hogy a kérdésem után ott ütöttem ahol csak tudtam. Próbáltak lefogni de nem ment nekik. Csak ütöttem ahol értem miközben patakokban folyt a könnyem.

Addig ütöttem ameddig Steve és apa le nem fogtak. Stark kivezette Bucky-t miközben engem a másik három férfi az ágyhoz terelt. Apa nem nagyon tudott segíteni lába végett de mikor már az ágyon voltam elég volt  hogy Steve lefogott addig ameddig Bruce nem adott be valamit. Majd csak a sötétség.

Sziasztok!
Kicsit rövid rész lett ezért is ma este kiteszem a következőt ha nem felejtem el!

Puszi: L😘