Szabad? (Bosszúállók f.f)

Part 18

Ledermedve nézett rám, de hirtelen én sem hittem a saját fülemnek. 

-Nem szerethetsz! -mondta majd leült elém a földre. Vártam, hogy folytassa mert ettől meg én hidaltam le teljesen. -Olyat tettem ami megbocsáthatatlan! Nem érdemlem meg a szerelmed! 

-Bucky! -ültem le én is a földre -Megérdemled! -rám nézett így bátorkodtam végig simítani az arcán. -Ne ostorozd magad a HIDRA miatt, nekünk az volt a sorsunk, hogy egy ilyen fájdalmat átéljünk és utána meggyógyítsuk egymást! Ezáltal pedig egy erős kötődés alakuljon ki, részemről biztosan! -mondtam lassan, artikulálva, hogy minden egyes szavamat értse és feldolgozza.

-Részemről is! -suttogta mintha egy titkot mondana. Elmosolyodtam és csak néztem a gyönyörű szemeit.

-Bízz magadban! És bennem is! Az érzelmeim tiszták és erősek! Olyanok amiket soha nem változtatnék meg, főleg azt nem aki iránt érzem! Pont azért érdemled meg mert mindenki érdemel jót az életébe és egy második esélyt is! -láttam a szemeiben ahogy még mindig kételkedik. Ezért elgondolkodtam, hogy is erősíthetném meg az igazam. Egy kis tettel.
Lassan közelítettem felé, és szája előtt fél centivel megálltam majd egy apró puszit nyomtam szája sarkába. Majd a másikba, és végül teljesen összeillesztettem ajkaink.
Féltem, hogy visszautasít. Nem is, rettegtem. De mikor arcomra simította kezét is kicsit megdöntve fejem elmélyítette a csókunk repestem a boldogságtól. Egy apró mosoly is szétterült számon mire másik kezével megfogta a lábam és közelebb húzott magához.
Hirtelen minden bajom eltörpült ahogy a kezei közt voltam.Úgy éreztem teljesen szabad vagyok.
Levegő hiány miatt elváltunk egymástól és csak mosolyogva néztem rá.

-Ilyen érzés lehet tiltott gyümölcsöt kóstolni! -suttogta.

-Miért tiltott? -kérdeztem vissza de a mosolyt nem letetett levakarni a számról.

-Ezt most komolyan kérdezed? -kérdezte hitetlenkedve de ő se bírta abba hagyni a mosolygást. Végre, imádom! -Tekintve a múltunk szerintem sokan betegesnek gondolnák, hogy minketten valaha is egy párt alkotnánk!

-Ha adnék mások véleményeire nem mentem volna pszichológusnak! 

-Ms. Wilson és Mr. Barnes várják a tárgyaló terembe! -szólt PÉNTEK. Felkeltünk a földről és eltettem a képet, nálam biztos helyen lesz, de mielőtt kimentünk volna még azért tisztáztam vele egy dolgot.

-A képről inkább ne beszéljünk! -kértem, mire értetlenül nézett rám.

-Dehát miért? Megint betörtek! -kérdőn fürkészte arcom minden szegletét mintha abból megtudná a választ amire én sem tudom, csak megérzés!

-Csak ne! Nem tudom miért, de van egy megérzésem, hogy ne! -hosszú másodpercekig néztünk egymás szemébe mire megszólalt.

-Jólvan! Eddig mindegyik megérzésed nyerő volt, így benne vagyok! Viszont mostmár menjünk, mert már várhatnak! -fogta meg a kezem és lágyan elkezdett húzni az ajtó felé. A folyosón viszont már elengedte a kezem és csendben haladtunk egymás mellett a tárgyaló felé. 

Mikor leértünk már ment az agyalás.

-Végre! -nézett ránk Tony, gyors leültem apa mellé, Bucky pedig mellém -Valaki megint betört! -az ijedségem nem volt megjátszott ugyanis nem gondoltam, hogy ez a gond. Szemem sarkából ránéztem Bucky-ra akinek alig észrevehető módon megfeszültek az izmai. Szerintem ő is arra gondol amire én. Basszus alig 10 perce beszéltük, hogy nem beszélünk róla erre tessék, Tony ezzel áll elő.

-És? Hoztak vagy vittek valamit? -kérdeztem pár másodperc csend után.

-Nem tudjuk! PÉNTEK csak annyit mondott, hogy a nyugati oldalon ami a te szobádat is a körbe tartja. Jártál ott mióta Wandánál alszol? -mindenki felém fordult mint valami vallatáson. Hirtelen meg is dermedten de utána válaszoltam.

-Igen! Ha nem Wandával vagyok és edzés után le akarok tusolni vagy csak átöltözni akkor jobb onnan válogatni. -nem tudom, hogy ez mennyire fontos de jobban tettem ha elmondom.

-Most is ott voltatok? -kérdezte mostmár Steve mire bólintottam. Tony levette a szemüvegét és megdörzsölte az arcát.

-Nem láttátok semmi furcsát? -kérdezte apa. Najo ez kezd egyre ilyesztőbb lenni.

-Nem! De mikor törtek be? -úgy látszik rajtam és Bucky-n kívül mindenki tudott mindent.

-Mielőtt megjöttetek és Steve felért hozzánk akkor jelzett PÉNTEK. -mondta Wanda és láttam a kérdést a szemébe. Ott volt-e még?

-Mi?? Dehát akkor ezek szerint vagy fent volt és rohadt jól elrejtőzött amíg fent voltunk, -és itt visszagondoltam arra amikor kijöttem a fürdőből egyszáll törölközőbe -vagy csak letette amit hozott vagy éppen elvitte és már ment is! -foglaltam össze röviden. Csak annyit reméltem, hogy nem az első!

-Nem láttam fent senkit és kutakodásra sem találtam nyomot! -szólalt meg mellettem Bucky. Az én ijedt hangom után az ő mondhatni nyugodt mégis határozott hangja olyan kontrasztot adott mintha teljesen nem érdekelné ez az egész de szinte láttam, hogy neki is végig megy az agyán az a gondolat, miszerint valaki végig nézett minket.

-Akkor nézzünk körül lehet megint van valami üzenet! -állt fel indulásra készen Natasha.

-Várj! -szóltam gyorsan még mielőtt az egész brigád egyszerre indul meg és nem hallgatnak meg. Felálltam és ugy kezdtem el beszélni, hogy közben járkáltam ide-oda. -Mi van ha nem bírta elrejteni? Mi van ha azért követtek minket, hogy tudják mikor érünk vissza, de mivel idő kellett amíg betörnek ezért nem tudtak semmit elrejteni vagy épp elvinni mert szóltak neki, hogy visszajöttünk? -egy pillanatra abba hagytam, vártam egy kicsit csendben, hogy mindenki felfogja majd folytattam. -Mi van ha nem is ezért tört be hanem teljesen másért? Tegyük félre, hogy már betörtek és nézzük olyan szemmel mintha elsőnek jöttek volna be! Viszont ha innen nézzük és összevetjük az idővel akkor lehet, hogy egy pontos terepszemlét akart! Honnan, merre, milyen úton, mikor! Lehet ezekre kerestek választ! Ha viszont innen nézzük és ezekre keresünk választ, akkor amilyen logikájuk van tuti elég volt ennyi idő nekik mindent kitervelni, ami azt jelenti valamire készülnek! -mindenki csendben hallgatott, miközben én körbe és körbe sétáltam. Nem bírtam megállni csak úgy pörögtek a gondolatok és az elméletek.

-Kicsim! Levegő! -nézett rám apa. Tettem amit mondott és jó mélyen beszívtam a friss oxigént.

-Először nézzük meg a szobát ha nem találunk semmit akkor kezdünk el teóriákat kitalalni! -mondta Clint mire mindenki egyetértett. Elindultak kifelé de én voltam az utolsó. A tárgyaló előtt Bucky megvárt és láttam, hogy a többiek már a szobák felé tartották így mi jóval lemaradtunk.

-Nem titkolhatjuk! -suttogta Bucky. Tudom, hogy az üzenetre gondolt mert én is ezen kattogtam, így gyors elővettem és mikor már befordultak a sarkon kivettem a képek 80%-át, hogy csak azok legyenek benne amikben az ágy melletti fotelban ülök és onnan fogom a kezét, miközben mosolyogva beszélek. A többi képet gyors odaadtam Bucky-nak jelezve, hogy rejtse el, majd visszatettem a kis papírt a zsebembe. Azt nem kell tudniuk, hogy mi már tudunk róla így majd valaki más fogja megtalálni nem mi.

-Az üzenet így is sértetlen! -suttogom neki mikor elindultunk a többiek után. Nem kellettek szavak, ő is tudta, hogy van egy-két olyan kép amit nem akarunk megmutatni mert akkor mindenkinek lejön, hogy nem csak szimplán segítek neki.

Odaérve az ajtóm nyitva volt de nem bírtam bemenni. Az ajtó melletti falhoz lapultam ahol nem látnak és odaadtam Bucky-nak az üzenetet. Nem bírtam visszamenni tudva, hogy megint járt bent valaki, főleg úgy, hogyha 1 perccel előbb jövünk találkozunk vele. Így is elleptek a gondolatok. Nem tehettem mást mint vártam.