Szabad? (Bosszúállók f.f)

Part 20

-Meg kell találnunk őket! -szóltam közbe.

-Elment az eszed? -kérdezte hitetlenkedve apa. -Itt veszekedünk már 10 perce, hogy te itt maradsz valakikkel! -folytatta mikor látta nem nagyon értem mi történik.

-Megyek én is! -néztem farkasszemet vele.

-Biztos nem! -szólt bele Tony -Mikor ide értetek majdnem padlót fogtál! -erre egységesen bólintottak.

-De... -kezdtem bele viszont félbe szakítottak.

-Maradsz! Nincs vita! -mondta Bucky azzal az érzelemmentes hangjával. Rá kaptam a tekintetem de megint elfogott az az érzés. Most mindenki rám figyelt, ahogy a szívemhez kapok és szinte nem kapok levegőt. Éreztem, hogy odajött, de pár perc múlva már el is múlt a baljós érzés mostmár csak negatívat érzek. Választ vártak!

-Vagy én is megyek vagy senki! Valami történni fog, nyakamat rá! -mondtam mikor újra kiegyenesedtem. -Ezt éreztem mióta kijöttem a szobából. Ezt érzem mióta itt vannak azok az ízek. Nem tudom mi is ez pontosan, de nem tetszik nekem! -mindenki átgondolta az előbbi perceket. Bucky-ra néztem aki még mindig fogta a kezem. Biztonság. Szeretet. Ezt a kettőt éreztem mellette a legjobban.

-Akkor viszont más kiosztás! Natasha, Clint, Bruce és Sam ti mentek az orvosi szárnyra Sam-nek pihenni kellene és nem lenne jó ha Bruce átváltozna. Wanda, Vízió és Tony tiétek a nappali és környéke, ha nem találtok semmit kint is nézzétek körbe. Miénk a hálótér és a környéke! -nézett ránk Steve.

Pár perc néma csend után megindultunk. Mindenki azon az úton amit kapott.
Én a két szuperkatona között sétáltam fel a hálótér felé. Természetesen még előtte adtak egy öv szerűt amiben kések és egy kis pisztoly volt. Igaz én már az ellen is tiltakoztam, hogy tanítsanak profin lőni, így most nem volt választásom vinnem kell.

-Bármi van Isabella az orvosi részre mész! -suttogta Steve már vagy ötödjére.

-Elsőre is megjegyeztem. Ne aggódj! -válaszoltam suttogva. Elég ha én aggódok mindenki miatt.

Felértünk és egyesével néztük végig a szobákat. Az összeset. Mikor Bucky szobájához visszaértünk megint egy erősebb hullám futott végig rajtam. Valami van itt. Jobban körül néztem és csak álltam és figyeltem. A fiúk kiakartak menni mikor én megindultam a fotel felé ahol ülni szoktam. Az egyik párna máshogy volt, mint ahogy én hagytam. Felemeltem és megint egy polaroid képes üzenet volt.

-Ha vége lesz ennek felégetem az összeset! -mondtam majd a képet meg sem nézve kinyitottam a levelet.

-Ez mikor történt? -kérdezte Steve és mikor oda fordultam láttam, hogy a képet nézik. Meg kellett volna néznem mielőtt csak úgy kiteszem. Bucky kezében volt így ideadta és nem szólt egy szót se.
Félve néztem rá majd szinte kiment az erő a lábamból. A csókunk volt. Visszanyomtam Bucky kezébe a képet és minden figyelmemet a levélre összpontosítom. Odaálltak mellém és ők is a levelet nézték. Idő kellett mire leesett, hogy is kell olvasni. Jobbról balra, lentről fel. Mikor rájöttem nehezen felolvastam.

-Tikk-takk kislány! Addig élvezd ki a pillanatokat amíg megteheted! Amint parancsot kapunk a Miénk leszel és senki nem fogja tudni megakadályozni! -miért nem írják le kerek perec? Miért kell mindig valami csavart belevinniük?

-A többieknek is látniuk kell! -indult meg Steve az ajtó felé. Összenéztünk Bucky-val és mind ketten tudtuk mi lenne ha megtudnák ezt az egészet.

-Steve! -szólt Bucky, mire hátra fordult mielőtt kiment volna. -A képről egy szót se! -először értetlen fejét vágott.

-Joguk van tudni! Miért? -kérdezte majd várt. Rá néztem Bucky-ra és csak utána válaszoltam.

-Ott voltál, mikor az altatós képek kikerültek! Szerinted ha ez kikerülne? Mi lenne? -kérdeztem és láttam, hogy megvilágosodik.

-Nem szólok semmit! De a levelet tudniuk kell! -mondta és megindult lefelé. Mi is kiléptünk a szobából de nekem volt egy érzésem így elindultam az ellenkező irányba. Nálam a levél így muszáj lesz megvárniuk.

-Is hova mész? -kérdezte Bucky. Hátra fordultam majd folytattam az utam arra amerre eddig is. Lassan haladtam a hálótér vége felé, ahol szinte nem is lakott senki. Be csuktam a szemem és lassan lépkedtem az üres szobák ajtajai előtt. Egy jelig. Bármi, ami más.

Mint egy kis szellő úgy ért el hozzám. Az utolsó szobából. Hátra néztem és a két katona ott voltak alig egy méterre. Ráfogtam a kilincsre majd benyitottam. Ott voltak. Mind az öt. Felfegyverkezve.
Visszacsaptam az ajtót és hátrálni kezdtem.

-Itt vannak! -suttogtam, majd a következő másodpercben kivágódott az ajtó. Elém álltak.

-Szóltam a többieknek! -mondta Steve mikor neki támadtak.

Mély levegő Isa. Vesd be élesbe amit tanultál.
Tudtam, hogy a fiúk is rengeteget fejlődtek, de az ösztönös mozgást nem lehet kiírtani egyik napról a másikra.
Próbáltam segíteni de mindig maguk mögé húztak.

-Isabella mit ígértél? -kérdezett Steve miközben harcolt velük.

-Nem ígértem! Annyit mondtam, hogy megértettem! -mondtam majd Bucky felé néztem. Nem bírta egyedül. Megint itt van az a baljós érzés. Gondolkozás nélkül kikaptam a pisztolyt és lőttem. Most a szíve mellé ment.
Ezután végre felértek Wandáék. Viszont amennyire megörültem el is keseredtem, ugyanis Wanda, amint felértek megfogta a karom és elkezdett lefelé húzni. Onnan pedig az orvosi részelg felé.

-Segíteni akarok! -mondtam miközben ki akartam szabadulni.

-Nem! Most nem! -még mindig rángattam a kezem, hátha elenged. -Figyelj! -állt meg és fordult felém teljes testtel. -Értem, hogy most segíteni akarsz, de nem most kellesz! Nem azért nem harcolhatsz, mert nem gondolunk elég erősnek, hanem, mert nem ebben a csatában kellesz! -ezután hagytam had vezessen apáékhoz. Pontosan tudta melyik szobába kell bemenni, bent hagyott majd kiment és Natasha húzott maga mellé. Vagyis a mellette lévő üres székre.

-Mi történt? -kérdezte miközben mindenki engem figyelt.

-Találtunk még egy levelet! -mutattam fel. Még szerencse, hogy a képeket Bucky elrejtette még a szobájába. -Steve már indult, hogy szóljon mindenkinek és megmutassuk a levelet de volt egy érzésem. Nem tudom miért csak éreztem, hogy van még valami. Hátrább mentem a folyosón majd az utolsó ajtónál megint jött egy olyan érzés mint lent abba a szobába! Ezért benyitottam és ott volt mind az öt lény! Ezután szólt Steve és segíteni akartam de nem engedték! Ezért rángatott Wanda. -mondtam el a publikus kerek sztorit.

-Muti a levelet! -nyúlt apa felém. Oda adtam mire forgatni kezdte.

-Jobbról balra és lentről felfelé olvasd! -mondtam mikor láttam, hogy nem nagyon érti.

-Olvasd fel! -szólt rá Natasha.

-Tikk-takk kislány! Addig élvezd ki a pillanatokat amíg megteheted! Amint parancsot kapunk a Miénk leszel és senki nem fogja tudni megakadályozni! -megrekedt a levegő és mindenki megértette. Nem véletlen akarnak engem, de mit tudnak amit mi nem?