Szabad? (Bosszúállók f.f)

Part 5

*Isabella szemszöge*

-Mi ez a nagy csönd? -kérdezte Natasha.

-Isabella haza akar menni. -mondta el röviden Bruce.

-Nem tudja, hogy veszélyes? -értetlenkedett Natasha. Veszélyes? Miért volna veszélyes?

-Nem tudja! Nem is akarom, hogy tudja! Az eddigi napok is nehezek voltak neki nem akarom még jobban leterhelni! -mondta apa. De mivel terhelne le?

-Sam tudom, hogy a lányod de el kell neki mondanod! -szólt rá kicsit erényesebben Tony. Viszont Bucky ekkor eltűnt a képből. Biztos kiment a kamera takarásából.

-Ne mond meg nekem, hogy neveljem! -csattant fel apa.

-Ez nem nevelés kérdése! -kiáltott fék Wanda -Üldözik basszus és erről nem tud semmit! Üldözik ugyan úgy mind mindegyikünk szerettét! Azért, hogy maradjon el kell mondanod neki mert ha kiteszi innen a lábát bármikor elkaphatják és kitudja mit tennének vele! -mondta határozottan Wanda.

Elkapcsoltam. Valami értelmetlen film ment de én csak felálltam és az ablakhoz sétáltam. Néztem a szabad területet és nem is hittem el rögtön, hogy veszély leshet rám kint. De nem vagyok ilyen naiv.

-Sajnálom -szólt egy halk hang. Élesen szívtam be a levegőt és megfordultam. Jól hallottam. Bucky Barnes állt velem szemben. -Abban az időben a HIDRA kimosta az agyam és én voltam a Tél katonája. Azt csináltam amit mondtak gondolkozás nélkül és nem azért mert akartam hanem azért, mert így programoztak -ahogy beszélt kezdett kicsit enyhülni a haragom -Tudom ez nem mentség arra amit tettem, de azt akartam, hogy tudd és így talán lehetünk egy légtérben úgy, hogy nem lesz bajod! -az a nagy szívem. Nem azért mondta el, hogy könnyebb legyen a lelke hanem, hogy az én lelkem könnyebb legyen és ne legyen rohamom. Nagyot sóhajtottam majd a szemébe néztem. Nem is figyeltem eddig milyen szép jégkék az írisze.

-Megértem. Köszönöm, hogy nem hagytad annyiban és elmondtad. -próbáltam minnél kedvesebben beszélni és mikor rémült tekintete már kicsit nyugodtabba változott én is megnyugodtam és nem tudom miért. Itt beszélgetek a legjobb barátnőm gyilkosával -vagyis agymosott gyilkosával- és kedvesen szólok hozzá. Nem is értem magam. Mindig is elképzeltem, hogy bosszút állnék de soha nem vinne rá a lélek, hogy embert öljek de mikor bele néztem a szemébe -természetesen már abba a tudatban, hogy ki is ő- Nem lettem volna rá képes, hogy akár halálos sebet ejtsek rajta.

-Viszont már nem kell félned. Kivették a programot és új kart is kaptam. Nem bántok mostmár csak ha nagyon muszály. -program? Az előbb nem agymosásról papolt? -Olyan program volt bennem ami lehetővé tette, hogy pár szó kimondása után egy agyatlan katona lehessek. -válaszolt a hangosan nem tett fel kérdésemre. Bólintottam majd leültem a nagy kanapéra.

-Kérdezhetek valamit? -néztem rá miközben leült tisztes távolságra

-Bármit! -mondta kicsit idegesen. Biztos fél, hogy feltépek bármilyen sebet.

-Kik üldöznek? -meglepődött nem is kicsit. -Valahogy megtaláltam a kamerákat a Tv-n és ott beszélték. Kérlek válaszolj őszintén! -kérleltem. Úgy gondolom ha most nem tudom meg akkor felemészt a tudatlanság.

-Ohh...hát nem tudom, hogy nekem kéne elmondanom. -emelte rám szemeit mire kérlelve néztem rá. Megadóan nézett vissza rám és végül elmondta. -Pontosan még mi sem tudjuk kik csak annyit, hogy gyorsabban fejlődnek mint azt gondolnánk és, hogy magukat csak Kirintosu-nak hívják. -térdeimet felhúzva karoltam át őket. Ezt miért nem mondta el apa? Ők sebesítették meg? És mi van akkor ha...? Nagy levegő..kifúj..nyugi.
Egy bizonytalan kezét éreztem meg a hátamon tudtam, hogy ki de most nem érdekelt. A fejemben lévő félelem, szomorúság és az összekuszálódott gondolataim jobban lefoglaltak.
Mint amikor 20 ember beszél hozzád és próbálod mindegyiket nyomon követni. Nagyjából olyan lehetett most is a fejemben lévő zűrzavar.

Pont ezért nem vettem észre, hogy az eddig lent beszélő -vagy veszekedő- Bosszúállók megérkeztek.

-Hát itt meg mi történik? Valamiről lemaradtunk? -kérdezte Tony miközben élénk sétált.

-Megtalálta a Tv-n a kamerákat! Amik pont a beszélgetést vették! -mondta szinte lekezelően Bucky. Jó addig én is rájöttem, hogy Tony miatt lehet a Tv-n is megnézni a kamerákat.

-Is! -gurult elém apa. Kerekesszékben tudott eljönni eddig bár azt sem tudom miért nem engem hurcolnak az ágyához. -Figyelj, sajnálom! Nem akartalak még jobban belerángatni ebbe. Nekem örökre az a kislány maradsz aki olyan csillogó szemekkel néztél rám. Hiába tudom, hogy felnőttél nem tudom elfogadni.

-Sarah nénikéjék? -kérdeztem szemébe nézve. Közben Bucky elment mellőlem.

-Ők biztonságban vannak. Van aki figyel rájuk ne aggódj! -fogta meg a kezeim.

-Ezután mi lesz? -hallottam ahogy az egész bázisra csend telepszik. Mindenki lélegzet visszafolytva várja a kiborulásom ami apa válasza után jöhet de már átgondoltam.

-Ha beleegyezel abba, hogy itt maradsz biztonságban leszel. -mondta Stark kertelés nélkül.

-És ha nem? Elkapnak? -bár tudtam a választ kellett látnom a tekintetük. Szinte mindent megmagyarázott. Ha élni akarok, maradnom kell.

-Nem hittem volna, hogy ilyen hülye vagy! -csattant fel Stark.

-Nem hülye! Már kérdése előtt döntött! -kelt a védelmemre Bucky. Kijelentésére mindenki meglepetten kapta felé a tekintetét majd kérdőn rám. A kimondatlan kérdésre várták a választ.

-Igen, el! -mondtam. Ha Shara nénéjék biztonságban vannak akkor ott én is az leszek. Senki nem tudja mit válaszolok. Bár lehet sejtik de akkor is reménykednek. Nem hülye vagyok, csak furcsa és találékony.

Apán a megkönnyebbülést láttam így feladtam, hogy bárki tudná, hogy döntöttem.

-Nem maradsz de nem is mész haza. -mondta halkan Bucky mintha csak egy belső hang lett volna. A többiek belső hangja. Lassan bólintottam. Kérdő tekintetek néztek vissza rám de alig mertem megszólalni.

-Sarah nénikéjéknél biztonságban vagyok! -mondtam ki lassan.

-Te tényleg hülye vagy! -csattant fel Tony.

-Gondold át Issy! Kérlek! -fogta meg a kezeimet apa.

-Te mondtad biztonságban vannak! Ott én is biztonságban leszek! -mondtam ki a végső döntésem.

-Biztos?

-Biztos!