Szabad? (Bosszúállók f.f)

Part 6

Hiába gyözködtek órákon át nem változtattam a döntésemen és nem tehettek mást mint, hogy elfogadták.

Nagyon lassan vitték ki a cuccaimat és mivel apa nem tudott velem jönni így a búcsúzkodást is elnyújtotta.
Ugyanúgy megyek el ahogyan jöttem. Steve-vel és Natasha-val. Egy különbséggel, most tudom hova megyek.

Miután nagy nehezen elindúltunk szinte be is aludtam. Nem tehetek róla, ha ébren vagyok túl sok a gondolat és az érzelem bennem.

***

Natasha keltett miszerint az út felénél vagyunk és megálltunk egy szünetre.
Kihasználtam és elmentem mosdóba. Miután visszamentem a kocsihoz meg egy kicsit beszélgettünk majd megindúltunk.

A szünetnek hála vissza aludni nem bírtam így csak bámultam ki az ablakon. Hallgattam ahogy elől beszélnek de a szavak nem jutottak el az agyamig. Agyam csak járt az elmúlt éveken, hogy mióta is titkolózott apám előttem. Végig pörgettem az elmúlt évek napjait mit, mikor, miért csinált? És amikor azt kérdeztem mi a munkája miért nem árulta el? Azt hittem mindent megosztunk. Azt hittem bízik bennem annyira, hogy mindent elmondjon. Azt hittem van aki őszinte velem.

-Kapaszkodjatok! -szólt Steve mire felkaptam a fejem. Szinte belecsöppentem egy kavalkádba. A sebesség nőtt és Natasha pedig kibiztosítsa a fegyvert. Mi a fene történik?

-Mi történik? -kérdeztem kicsit előre hajolva.

-Üldöznek! -adta a rövid de annál rosszabb választ Natasha. Hogy mi? Miattam? Ugye nem? Remélem.

Percekig száluldoztunk szlalomozva a kocsik között mire kilőtték a kerekünk. A félelem csak nőtt és nőtt bennem de tudtam, hogy bármi van túlélem. Az út mellett nekicsapódva a korlátnak csapódva állt meg a kocsi.

-Szállj ki! -mondta Natasha és kipattanva elkezdett minket fedezni.
Kiszálltam a kocsiból majd Steve húzott maga mögé és úgy védett.

Nem tudom mióta támadnak de megfigyeltem őket. Logikusan támadnak soha nem úgy, ahogy az ösztön súgná hanem úgy ahogy ők jobban jönnek ki.
Végig néztem rajtuk és eltöprengtem. Az agyuk a fő fegyverük. Nem csak azt gondolják ki, hogy ők mit fognak csinálni hanem azt is kitudják találni, hogy az ellenfél mit fog csinálni.
Merész gondolat költözött be és még nem tudom, hogy kellene megvalósítani de bátorság.

Elvettem Steve másik fegyverét az övéből, majd ahogy régen apa mutatta felhúztam és céloztam. Nem figyeltek rám hiszen rajtam nem kellett gondolkozni, nem kell tudni mit fogok csinálni, kit fogok támadni vagy honnan.
Lőttem.
Az egyik szörnyet telibe fejbe találtam. Ez a cselekedetem viszont bele tette a porszemet a gépezedbe. Nem tudták hova figyeljenek, nem tudták előre megmondani, hogy ezt fogom csinálni.
Steve és Natasha ezt előnyre kovácsolta és gyorsan leszámolt velük.
Én meg még mindig nem hittem el, hogy valakit lelőttem. Pont úgy mint a barátnőmet. Pont fejbe.
Azt sem hiszem el, hogy ez jó érzéssel töltött el. Jó érzés volt lelőni. Jó érzés volt mintha megbosszulhattam volna apát. Mintha ettől jobb ember lennék pedig nem vagyok. Mindegy ki vagy mi de élt és én jól érzem magam az miatt mert megöltem. Megöltem egy élőlényt.

Valaki megragadta a kezem és elkezdett húzni valamerre. Gyorsan kiűztem mindent a fejemből és megemberelve magamat elkezdtem figyelni a való világra.

Natasha húzott az erdő felé. Steve beszélt valakivel. Az autópálya a hulláktól hemzsegedt. A távolba pedig kék és piros fény villogott.

Visszavettem a testem feletti irányítást és elkezdtem magamtól sétálni utánuk.

-Ügyes voltál kislány! -karolta át a vállam Natasha -Bár majd még segítek, hogy legközelebb ne fagyj le! -mosolygott rám. Legközelebb? Biztos, hogy nem lesz legközelebb. Főleg ha rajtam múlik.

-Nat ne ijesztegesd. Majd ha biztonságos helyen leszünk! Tony pár perc múlva jön.

Tényleg nem kellett sokat várnunk csak bentebb sétálni ahol már nem halljuk a sziréna visító hangját.

-Én mondtam kislány, hogy hülye vagy! -mondta Tony amint kinyílt a Qinjet hátulja. A vezető Clint volt, Tony pedig a potyautas.

-Tony, Isabella nem olyan hülye. Sok okosabb mint mi. Ha ő nincs nem győzünk. -mondta Steve a védelmemre.

-Valóban? Hogy-hogy? -kérdezte vissza szinte gúnyosan mikor felszálltunk.

-Majd ő elmondja csak kicsit sokkos állapotban van. Megölte az egyiket röviden. -mondta Natasha majd leültünk. Az út csendben telt. Az agyam pedig kiürült. Nem gondoltam semmire csak meredtem magam elé.

Visszaérve kérdő és aggódó tekintetek fogadtak.

-Mi történt? -kérdezte apa

-Harcoltunk majd Isabella lelőtt egy Kirintosu-t. -mindenki döbbent tekintettel fordult felém.

-Logikusan gondolkodnak. Nem csak azt találják ki, hogy ők mit fognak csinálni hanem azt is amit az ellenfelük. Rájöttem ha közbe avatkozok valahogy, akkor talán egyszerűbb lesz nekik. -mondtam semmitmondó hangon. A mély csönd ami ezután keletkezik ott marad. Én pedig elsétálok az ideiglenes szobámba amit akkor kaptam mikor még úgy volt, hogy itt fogok lakni.

A szobába érve bezárkóztam. Nem bírtam ki már társaságban. Tombolni akartam, motorozni. De nem szabad. Futni a szabadba. De nem szabad.
Bármit ami kikapcsolna nem szabad. Elkaphatnak.
Egy valamit viszont szabad.

-PÉNTEK! -szólítottam meg a mesterséges intelligenciát.

-Igen Ms. Wilson! -törte meg a csendet a hang.

-Füzetet és tollat hol találok? -kérdeztem az egyetlen dolgot amit még szabadott. Írni.

-Tollat az asztalán megtalálja, füzetet viszont Mr. Stark-tól tudja kérni! -basszus. Nem akarok ki menni innen.

-És PÉNTEK! Tudsz szólni Tony-nak, hogy hozzon nekem egy füzetet? -kérdeztem reménykedve.

-Természetesen Ms. Wilson.

Pár perc csend után kopogtak. Kinyitottam mire Tony állt egy füzettel a kezébe és kérdő tekintettel nézett rám.

-Köszi Tony! -vettem volna át a füzetet.

-Miért kell? -kérdezte gyanakodva.

-Írni akarok. De ha nem írhatok akkor motorozni akarok. -tettem keresztbe a kezeim.

-Jól van! -adta oda a füzetet mire gyorsan kivettem a kezéből majd becsaptam az ajtót és be is zártam.

Leültem az asztalhoz és elkezdtem írni. Kiakartam mindet küldeni a testemből. A gondolatokkal és az érzelmekkel együtt ki tiltottam őket és a lapra száműztem.

***

Órák telhettek el mire megfogalmazva mindent kiírtam magamból. El is fáradtam benne. Még egyszer el akartam olvasni de a középen már nem bírtam nyitva tartani a szemem.

Sziasztok!
Minden érettségizőnek sok erőt és szerencsét kívánok a mai és a további napokon!

Puszi: L.😘