Szabad? (Bosszúállók f.f)

Part 10

Az este Bucky mesélt egy-két történetet ami még a zuhanása előtt történt vele. Szerintem észre sem vette, hogy a szemében hiány csillant ahogy mesélt.
Viszont hajnali 2 előtt egy kicsivel magamra hagyott miszerint a többiek nem fognak engem kímélni csak azért mert fáradt vagyok.

Reggel végre nem az arcomba sütött a nap de így is elég világos volt ahhoz, hogy a szervezetem ne tudjon aludni. Megint felhúztam a sport cuccom és kicsit kótyagosabban mint tegnap de először megint a konyhába mentem ahol sajnos ma nem voltak ott a katonák.
Bár Bucky lehet a tengap után kicsit kerülni fog hiszen ha jól sejtem most először beszélt őszintén a program után az érzéseiről. De vajon meddig lesz képes elmenni azért, hogy a saját lelkén könnyítsen? Ezen az úton hányszor fog ellökni magától? Mikor fog elmondani bármilyen őszinte érzést a csapatnak vagy legalább Steve-nek?
Ilyen és ehez hasonló kérdéseken gondolkozva léptem ki a szabadba ahol meglepődve láttam, hogy gondolataim mai szereplője és legjobb barátja már nagyban futják a köreiket.
Megnyújtottam a lábaimat kicsit miközben zenét kapcsoltam majd lassan tudatosult bennem, hogy ma kellene többet futnom. Ugyanis van bennem egy terv, hogy minden olyan napon ami osztható hárommal növelem az időmet így sokszor majd egy órával többet futok. 
Nem baj, megcsinálom. Nem bontom fel a rendet tehát nem tehettem mást mint nagy levegőt véve elindultam.

***

Miután Steve-k bementek még vagy fél órát kint töltöttem és kiélveztem, hogy egyedül vagyok. A kamerákat leszámítva.

Az épületbe még szinte be sem léptem de már Natasha fogadott.

-Remélem felkészültél, mert ma nem leszek lágy szívű! -intett az edzőterem felé és mivel a futástól energikus lettem, követtem.

-Rád soha nem lehet felkészülni! -mondtam visszagondolva a tegnapi napra.

-Sajnos valakinek sikerült! Viszont ha már te leszel a meglepink akkor nem szabad átvenned egyikünk mozgását sem így ma az improvizáláson lesz a hangsúly! -mondta miközben a ringbe szállt. -Először még csak te húzol kesztyűt és ha olyan kijavítalak! -mondta majd nekem dobott egy pár box kesztyűt.

***

Kora délután fejeztük be és esküszöm, hogy észre sem vettem mennyi ideig csak gyakorlunk és gyakorlunk.
A konyhába kerestünk valami kaját magunknak majd evés után mindenki ment a maga dolgára. Én először egy zuhanyért.

Zuhany után egy sztreccs rövid nadrágot és egy fehér haspólót. 
Ezután elkezdtem még jobban gondolkodni. Nem mintha eddig nem ezt csináltam volna. Ha Bucky-nak segíteni akarok akkor egy kicsit Tony-t is meg kell ismernem ugyanis ez jó első lépésnek. De Tony-hoz sem mehetek csak úgy, hogy "Figyi, bocsáss meg Bucky-nak! Tudom mit tett de nem kell az örök harag!" Jó nem biztos, hogy így fogalmaznék de valami hasonló lenne. A vég kifejlett úgyis az mindnél, hogy elküld melegebb éghajlatra.

Kopogtak. Nem akarok felkelni, olyan puha.

-Ki az? -ordítottam ki

-Steve vagyok. Isabella jó lenne ha összeszednéd magad ugyanis egy edzés mára még vár rád! -szólt vissza az ajtó túloldaláról.

-5 perc! -felkeltem az ágyból majd a pólómat lecserélve egy fehér sportmelltartóra kiléptem a szobámból. Meglepetésemre Steve megvárt.

-Nem menekülsz! -mondta majd intett, hogy kövessem.

-Miért érzem azt, hogy veled sokkal nehezebb lesz mint Natasha-val? -kérdeztem kicsit letörten. Tényleg volt egy ilyen megérzésem.

-Mert így is van! -mondanám, hogy megnyugtatott de akkor hazudnék. Miután leértünk felvázolta mivel is fog kínozni ma engem. -Nat mondta, hogy az improvizálást gyakoroltátok kesztyűkkel, ezért most megnézzük élesbe! Gyere, megmutatom, hogy tekerd fel a bandázst! -hívott maga után a jobb oldalon lévő kis szekrény sorhoz. Milyen régen is volt a kezemen bandázs? De van amit az ember nem felejt. Így egy kis gondolkozás után simán felbírtam tekerni.

-Steve, hogy gondoltad ezt az egész élesben megnézzük dolgot? -néztem rá kérdő tekintettel

-Ellenem harcolsz! Úgy képzeltem el! -egy kicsit nagyon ideges lettem ugyanis egy kicseszett második világháborús élő legendával fogok harcolni. Fájni fog.

***

-Steve, pár perc pihit kérek csupán! -mondtam miután vagy ezredszerre is a földre kerültem.

-Akkor 5 perc szünet! -mondta majd felém nyújtotta a kezét miszerint felsegít. Elfogadva azt felkeltem és a vizemért indultam. 

-Srácok ideje befejezni! -jött be Bucky a terembe. 

-Miért? Isabella kezd belejönni! -tudtam, hogy csak viccel hiszen olyan könnyedén dobott földre bármit is csináltam mintha valami tollpihe lennék.

-Csak gondoltam szólok, hogy fél óra múlva éjfél! De ha nem akartok pihhenni... -rántotta meg Bucky a vállát. Steve-re néztem és úgy szólaltam meg.

-Kérlek! -néztem rá a legtündéribb nézésemmel.

-Holnap reggel kint a pályán folytatjuk! -van isten!

-Igenis! -néztem rá vigyorogva majd szalutáltam egyet neki. Egy apró mosollyal az arcán megrázta a fejét majd elindultam kifele.

-A nyújtás hol marad? -szólt utánam Steve. Ohh, hogy az a...

-Mondanám, hogy nem fontos de utálom az izomlázt! -mondtam majd a gyakorló szőnyegre átsétálva bele kezdtem a nyújtásba.

***

Fél óra egy zuhany és egy vacsora után már alig bírom nyitva tartani a szemem. Éppen leültem az ágyamra mikor halk kopogást hallottam. De nem az ajtóm felől, hanem az ablakom felől. Odanézve egy árnyékot láttam meg amint az ablakom birizgálja. Nem vártam meg míg kinyitja felugrottam és kirohantam a szobámból. Lehet nem is vette észre, hogy hangosabban próbált betörni mint tervezte, ugyanis a testalkatából kikövetkeztettem, hogy egy olyan Kirintosu állt az ablakom előtt. 
A szemközti szobába gondolkodás nélkül bekopogtam pedig nem is voltam benne biztos, hogy van bent bárki is de szinte azonnal ki is nyílt az ajtó ami mögött egy fáradt arcú Bucky nézett kérdőn rám. Mikor realizálta, hogy én vagyok és valami történt behúzott a szobályába és aggódva kezdett el vizslatni.

-A szobámba. Valaki be akart törni! -nehezen nyögtem ki a szavakat ugyanis még mindig nem hiszem el. 

-Megvédelek semmi baj! -húzott magához egykézzel majd pár másodperc után hangos sziréna hallatszott valamint az ablakok eltorlaszolódtak. Ha bejutott nem jut ki élve. -Gyere menjünk ki mert aggódni fognak ha nem találnak! -mielőtt kimentünk volna az íróasztal alól kivett egy pisztolyt majd félkézzel engem ölelve kísért kifele. Éreztem, hogy muszáj lenne kicsit lenyugtatnom a szervezetem de az, hogy még bent lehet az a valaki jobban lefoglalt mint az állapotom.

-Mi történt? -támadtak le a többiek amint leértünk a nappaliba. Mindenki kómás volt de ott voltak a kezükben a fegyverek. Furcsán méregettek minket mind addig míg meg nem szólaltam.

-Be akartak jönni! Nem tudom, hogy sikerült-e nekik mert kiszaladtam a szobámból de valamit nagyon szerelt az ablakomnál az az alak! -mondtam gyenge hangon miközben leültem. Apa gurult oda mellém egy üveg vízzel és a gyógyszeremmel. Hálás voltam amiért szó nélkül segített. 

-Hogy a picsába jutottak be? -morgott Tony.

-Most nem ez a legfontosabb! Tony, Vízió, Bucky és Natasha segítsetek átkutatni a bázist, ti addig maradjatok és ha bármi van szóljatok! -váltott át Kapitány módba Steve. Közben éreztem ahogy a testemet átveszi a nyugalom és már ettől is sokkal jobban éreztem magam. De úgy érzem ma sem alszok sokat.