Szabad? (Bosszúállók f.f)

Part 16

Már egy hete ugyan úgy néznek ki a napjaim. Reggel Bucky mellett kelek (sötétítés nélkül időben) kiosonok, felöltözök, edzek Steve-vel, ebédet csinálok, megint edzek de itt már többen vagyunk így mindig más ellen kell küzdenem, majd este vacsi után apával beszélgetek, aki hála égnek azóta nem hozta fel a Bucky témát, majd este Bucky-nak mesélek, hogy Bruce betudja adni neki az altatót. Eddig csak rajtam kívül 5-en tudnak róla. Bár lehet másoknak is feltűnt, hogy mostmár sokkal jobb állapotban van és nem olyan fáradt.

Reggelem megint ugyan úgy kezdődött, már éppen Steve-vel sétáltam az edző terem felé mikor 1 hét után újra szóba hozta a Bucky témát.

-Kérdezhetek valamit? -kezdte óvatosan.

-Persze, bármit! -én naív még bíztattam is.

-Hogy álltok Buck-kal? Mármint látom, hogy nagyon jól összemelegedtetek és örülök neked de mégiscsak a legjobb barátom így tudnom kell! -nézett rám mire értetlenül pislogtam rá.

-Várjunk azt hiszed hogy...? -nem tudtam befejezni a mondatot mert nem találtam rá jó szavakat.

-Mindenki észre vette, hogy forr köztetek a levegő és szerintem nem véletlenül csak a te jelenlétedbe képes aludni! Nem vetted még észre, hogy ahogyan végzünk ő már rég fent van? Meg te rábírtad venni a tűs altatóra! -lendült bele Steve mire nekem nagyon megfájdúlt a fejem de annyira, hogy bele is szédültem.

-Egy pillanatra hagyd abba! -mondtam és megálltam csukott szemmel miközben valami biztos tárgyat kerestem. Éreztem ahogy Steve megfogja a kezem és lassan leültet. Masszíroztam a fejem és próbáltam kiüríteni de jobban száguldoztak a gondolataim mint a motorok az utcákon. Mióta is nem motoroztam? 2 hete? 3? Nem tudom csak azt, hogy rengeteg mindent kellene kifújnom!

-Isa jól vagy? Hívjam Bruce-t? -kérdezte Steve aggódva.

-Nem csak kell egy kis idő! -mondtam majd térdeimet felhúzva beletemettem a fejem és mély levegőket kezdtem el venni. Mikor kezdett a fejem jobban lenni felemeltem és Steve fürkésző tekintetét kaptam el. -Mostmár jól vagyok! Csak néha kicsit eluralkodnak a gondolataim! -mondtam ilyn "ez van" nézéssel és óvatosan felálltam míg Steve követte minden mozdulatom.

-Ha nem vagy jól akkor nem kell edzenünk! -mondta megállítva engem a karomnál fogva hiszen már elindúltam a terem felé. 

-Steve hidd el ha valami nem űzné ki a gondolataim egy részét akkor már rég megőrültem volna itt! -mondtam neki és folytattam a megkezdett utam. Csendben ballagott utánam és szinte hallottam ahogy kattognak a fogaskerekei az agyában. -Én az a típús vagyok aki mindent IS túlgondol és lehet nem látszik rajtam de ha valamit nem tudok az még jobban kikészít és még többet gondolok rá. Nem tud senki változtatni ezen de már megszoktam! -néztem hátra rá.

-Sajnálom, hogy felhoztam témaként! -mondta sajnálkozva.

-Semmi baj! Megis voltam lepődve az utóbbi napokban mert rengeteget gondolkodtam én is ezen, de nem tudom! -suttogtam a második mondatot.

-Ha segíthetek valmiben nyugodtan szólj! -küldött egy bíztató mosolyt felém.

-Ha rábirod venni Tony-t, hogy engedjen ki motorozni az lenne a legnagyobb segítség! -sóhajtottam egy nagyot csalódottan mert tudom, hogy soha nem engedne ki főleg azok után ami történt.

-Ebbe szerintem pont tudok segíteni! -mosolyodott el féloldalasan.

-Ne szórakozz! -dermedtem meg ott az út közetpén -Tényleg? -éreztem ahogy a szemeim is felcsillanak az ötlet hallatán.

-Persze! Szerintem ha lenne kisérőd akkor biztos elengedne! Bár lehet, hogy neki nem elég az egy de megoldjuk! -mondta bíztatón majd intett a fejével, hogy menjek. Kezdetét veszi a kínzás.

***

Éppen az ebédet csinálom a csapatnak mikor Steve és Bucky sétál be a konyhába.

-Van egy jó hírem Isa! -kezdte Steve mosolyogva. Oda fordúltam hozzájuk és vártam, hogy elmondja. -Tony megengedte, hogy elmenj motorozni! -először az agyam nem akarta felfogni ezért csak néztem meglepődve majd miután felfogta az agyam sikítva ugrottam Steve karjaiba. Mérhetetlenül örülök ennek a hírnek. 

-Köszönöm! Köszönöm! Nagyon nagyon köszönöm Steve! -hálákodtam neki miközben úgy szorítottam ahogy bírtam. Viszont a sikoltozásomra bejött a csapat.

-Mi történt? -kérdezte Natasha miközben körül nézett. 

-Elengedtek motorozni! -olyan szélesen vigyorogtam, azt hittem szét szakad az arcom. Értetlenül néztek rám a többiek mire hozzátettem -A motorozás az életem egy gyökeres része! Mindig segített bármi volt! -a magyarázatommal valaki megértette valaki meg csak fejét rázta de mosolyogva. -Ja és még nincs kész a kaja! -mondtam nekik mire kicsit letörten vissza ballagtak a nappali részhez.

-Viszont egy feltétellel mehetsz ki! -mondta Steve azt a tényt amit már magam is jól tudtam. 

-Valami újat mondj Steve! 

-Csak akkor mehetsz ki ha mi is elkisérünk! -mondta magukra mutatva. Értetlenül álltam a történtek előtt amit meg is kérdeztem.

-Ti tudtok motorozni? -szerintem a meglepődötségem nagyobb volt mint amire számítottak, mert eléggé sértődött arcot vágtak.

-Igen, tudunk! -mondta Steve egy szemforgatással -A délutáni edzés helyett megyünk, tehát örülhetsz reggel dupla olyan kemény leszek veled. -fancsali képem szerintem mindent elárult amit gondolok erre a hírre de szinte rögtön vissza is derült, mert mehetek motorozni még ma! -3-kor indulunk! -azzal otthagyott minket kettesben.

-Nem gondoltam volna, hogy tudsz motorozni! -mondta Bucky egy pár perc csend után, miután én visszatértem a kaja elkészítésének a befejezéséhez. 

-Én se rólad, de legalább pozitív csalódás! -a jókedvemet nem lehet letőrni mostmár. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy motorozhatok.

-Van még valami rejtett képességed? -könyökölt rá a sziget túlsó oldalára miközben végig engem nézett.

-Nem tudok róla, hogy egyáltalán lenne! -nevettem fel mert én nem is vagyok olyan nagy szám, hogy ennyire meglepődjön.

-Pedig így is van egy pár! Például ez a motorozás, a futás, vagy a mély gondolataid! Egyiket sem gondoltam volna mikor megtudtam, hogy Sam lánya vagy! -rázta meg a fejét mintha ki akarná űzni onnan ezeket a gondolatokat.

-De nem is vagyok olyan különleges csak egy átlagos lány! -mondtam mikor már majdnem kész voltam a kajával.

-Csak azt hiszed! Különlegesebb vagy mindnyájunknál! -erre csak megráztam a fejem -Pedig de! Most komolyan ha átlagos lány lennél nagy ívben elkerülnél azért amit tettem! -mondta és hallottam ahogy közelebb jön. 

-Csak egy átlagos lány vagyok aki pszichológia szakon van nem több! -éreztem ahogy egyre közelebb jön és amikor mindennel kész voltam felé fordultam. Alig választott el egy lépés tőle, mondhatni egy karnyújtásnyira van. 

-Én lennék a világ legboldogabb embere ha olyannak látnád magad amilyennek én látlak! -mondta miközben megsimította az arcom én meg ösztönösen belesímultam. 

-Milyennek? -kérdeztem vissza csendesen.

-A legcsodálatosabb, legszebb, legerősebb és legkülönlegesebb nőnek akivel életemben találkoztam vagy találkozhatok! Nálad csodásabb nincs ebben az Univerzumban! -mondta majd egy puszit nyomott homlokomra.
Én teljesen lefagytam és mire feleszméltem már két lépéssel messzebb volt és éppen PÉNTEK-et kérte, hogy hívja ide a csapatot. 
Mostmár mégjobban várom a motorozást.