One more night [Aizawa X Oc]

8

- Tyűű, de bealudtam- kászálódtam ki az ágyból- na várjál, én nem is itt aludtam el- pislogtam.

- Behoztalak, mert gondoltam nem akarod elfeküdni a nyakad a kanapén- szólalt meg mögöttem egy reszelős hang.

- Oh- fordultam meg meglepetten- köszönöm.

- Haza akartam menni, de nem engedted el a karom, így itt maradtam- vont vállat, majd ő is kimászott az ágyból. Mondatait az is igazolta, hogy még mindig rajta volt a felsője, bár jelentősen meggyűrődve, a legtöbb ruhadarabjától viszont megszabadította magát.

- Látod, még kiütve is legyőzlek- vogyorogtam büszkén.

- Ha te ezt annak veszed.. de azért elmondom, hogy ha nagyon le akartalak volna vakarni magamról, megtettem volna- morogta.

- De nem akartál- léptem oda hozzá, majd random módon nyomtam egy puszit az arcára. Pislogva tekintett le rám, ugyanis nem vagyok kifejezetten magas, de a heves vérmérsékletem ezt ellensúlyozza.

- Hány óra van?- kérdezte.

- Korán. Még csak hat múlt- pillantottam lustán az órára- mész előbb a fürdőbe?

Úgy döntött megy, én pedig ezalatt az idő alatt becsöveztem a konyhába, azzal a szent szándékkal, hogy én tojást fogok csinálni. Mert akkor épp ahhoz volt kedvem.

Épp azt a néhány tükörtojást böködtem egy villával, amik a serpenyőn szerencsétlenkedtek, amikor valami ránehezedett a vállamra. Aizawa jött oda lelkileg támogatni, fejét rajtam pihentetve, ám ezzel csak azt érte el, hogy kis híján leütöttem, úgy megijesztett.

- Ha továbbra is megtartod ezt a szokásod, hogy a hátam mögül megtámadsz, nem kapsz reggelit- szidtam meg.

- Elnézést, főnökasszony- nevetett halkan.

- Már meg is akartam kérdezni, hogy te mégis miből vagy hogy sosem tűnik fel ha ott állsz mögöttem?- értetlenkedtem.

- El kell keserítenelek, teljes mértékben Földi vagyok- hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Ne idegesíts- forgattam meg a szemem.

Miután végeztünk a készülődéssel, és meg is reggeliztünk, nekiálltam belebújni a hősruhámba. Ami alatt általában csak egy passzos, pántnélküli melltartót és egy bugyit viselek, így általában elég sztriptízesre sikeredeik, mire felöltözöm. Pláne hogy drága partnerem az ajtóban állva végig is nézte, ahogy öltözöm, de ezt egy tockossal elintéztem, és indulhattunk is.

- Szokatlan úgy kilépni innen, hogy nem vagyok késésben- mondtam leginkább magamnak, miközben bezártam az ajtót.

Az utat szinte végigbeszélgettük, vagyis tulajdonképpen én beszéltem, ő meg hallgatott, de ezzel sem volt semmi kivetnivaló.

Már feltűnt előttünk az iskola épülete, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki a hátam mögül, szinte futva közeledik felénk.

- Mégsem olyan rossz az érzékelésem. Csak valakinek sikerült rést találni rajta- pillantottam a mellettem sétáló felé.

- Mic- mondta, de a következő pillanatban az említett hangja alapján is megbizonyosodhattunk a személye felől.

- Aizawaa, Miraii- kiáltott ránk, majd mikor mellénk ért, mindkettőnknek átkarolta a vállát, amolyan haveri stílusban- jó látni titeket. Hogyhogy együtt jöttök? Ezután ne akarjátok nekem bemesélni, hogy csak péntektől ismeritek egymást- hadarta jókedvűen.

- Pedig tényleg- mosolyodtam el kínosan- útközben találkoztunk, azért jövünk együtt- hazudtam.

- Á-á. Aizawa nem az a társasági ember, aki egy futó ismeretség után hajlandó bárkivel is így beszélgetni. Ráadásul mondtam neked, mennyire ellenezte, hogy jössz- látott át egyből rajtunk, de az utolsó mondatára Aizawa-nak mérgesen villant meg a szeme.

- Továbbra is szomorúan hallom, hogy mennyire nem voltam szimpi neki- biggyesztettem le az alsó ajkam, amit a feketehajú növekvő idegességgel figyelt.

- Már nincs problémám Mirai-val. Ennyi- mondta ki természetesen a keresztnevem, amibe akaratlanul is beleborzongtam.

- Hööö- hőkölt hátra Mic- hogyhogy a keresztnevén szólítod? Akkor én is hívhatlak Shouta-nak?- csillant fel a szeme- és különben is, Mirai hogy hív?

- Nem, nem hívhatsz- sóhajtott.

- Én is Aizawa-nak hívom egyébként- nevettem kínosan.

- De akkor is. Honnan ismeritek egymást?- faggatózott. Hiába, a riportereket megszégyenítő szőkével nem lehet mit kezdeni.

- Jó, tényleg egy kicsit jobban megismerkedtünk péntek óta- vallottam be, mire Aizawa-nak elkerekedett a szeme, Mic pedig növekvő érdeklődéssel figyelt.

- Részleteket akarok!- jelentette ki követelőzően.

- Csak párszor elmentünk.. öö.. egy bárba, beszélgetni meg minden. És bevallom, ez miattam van, mert azt hiszem, elég elszántan próbáltam ismerkedni a kollégáimmal- mosolyodtam el.

- Te meg úgy látom, hozod a formádat- röhögte ki Aizawa-t- ha utánam kajtatna egy ilyen gyönyörű nő, én biztos nem koptatnám le- nevetgélt tovább, mi pedig döbbenten néztünk össze.

- Én?? Gyönyörű nő?!- hitetlenkedtem gondolatban- Apáám, még a végén kiderül, hogy tényleg fel akar szedni.

- Hizashi- sóhajtott Aizawa fáradtan- te tényleg nem vagy százas.

Mire beléptünk az ajtón, már csak egyikünknek volt jó kedve. Én bizonytalan voltam, döbbent, és szinte már pánikoltam, hogy megint el fogok cseszni valamit. Márpedig elfogok, ha összeugrasztom Aizawa-t a barátjával.

Oldalra pillantva mértem fel a kedélyállapotát. Az általában érzelemmentes arcon most dühöt lehetett felfedezni, és a tekintetében is hasonló érzelmek játszottak.

- Semmiképpen nem akarok konfliktust köztük- döntöttem el- lehet, hogy képtelen vagyok normális emberi érzelmeket kimutatni, és csak a szexben vagyok jó, de azt nem akarom, hogy bárkinek is rossz legyen miattam. Én nem érek annyit- gondoltam.

Észre sem vettem, hogy Mic időközben levált rólunk, és már csak ketten sétálunk a folyosókon, síri csendben. Egészen addig, míg Aizawa meg nem ragadta a karom, berántva magával egy üres terembe. Aztán kulcsra zárta az ajtót.