One more night [Aizawa X Oc]

16

Ne haragudjatok a hosszú kihagyás miatt 😶😅

~~~

Furcsán nyugodt volt minden. Valahogy hetek óta nem történt semmi rendkívüli. Nem rúgtam be, nem vesztem össze senkivel, és új partnereket sem szereztem. Mondhatnám, hogy egyhangúvá vált az életem, de ez nem lenne igaz, lévén hogy Aizawa még mindig ott volt mellettem. Ugyanúgy összejártunk párszor délutánonként, és a munkában is jól megvoltunk. Ezenkívül Miccel kapcsolatban sem volt gebasz, miután mindannyian túlléptünk azon a bizonyos eseten.

- Rossz előérzetem van- jelentettem ki fejben, miközben unottan bámultam a várost egy random magas építmény tetejéről- túl fasza minden.

Rohadtul unatkoztam, ugyanis senki nem ért rá foglalkozni velem, ráadásul hősködni sem hívtak. Valószínűleg azért, mert hétköznap kevesebbszer zaklatnak jelenlegi tanári munkám miatt, de abban a pillanatban ez a kevéske szabadidőm is idegesített.

- Isten, légyszi szánj meg valami balhéval, mert esküszöm, hogy leugrom a rákba, ha továbbra sem lesz semmi- nyűgösködtem.

Igen. Én az a fajta ember vagyok, akinek nem felel meg a nyugodt élet, mert egyszerűen szüksége van problémákra. Ha pedig nincs, kreál egyet. Vagy pedig látványosan szenved, amit definiáltam is ott, a tetőn.

- Hoppá hoppá- egyenesedtem fel, mikor megakadt a szemem egy teljesen magától összedőlő épületen, ami történetesen épp a közelemben helyezkedett el- köszike- vigyorodtam el, szavaimat az esetleges felső létformának címezve.

Egy pillanatot sem habozva indultam meg a szokatlanul viselkedő objektum felé, remélve, hogy kellően erős ellenfél vár rám. Utólag belegondolva, talán nem kellett volna sietnem ennyire.

Épp csak megpillantottam a helyszínt, amikor már szembe is találkoztam a gonosztevővel, aki feltehetőleg abban az irányban akarta elhagyni a területet, amely felől érkeztem.

Röptében kaptam el a csajt a vérem segítségével, majd teljes erőmből a földhöz vágtam. Vagyis inkább tetőhöz, amin épp azon tartózkodtunk.

Arra számítottam, hogy ez majd egyből kiüti, de az utolsó pillanatban tompította valahogy az ütés erejét, majd ügyelve arra, hogy fel se ocsúdhassak, kettévágta a véremből alkotott nyúlványt, amit figyelmetlenségem miatt regenerálni sem tudtam.

- Jéé, jobb vagy, mint gondoltam- néztem nagyot- de sajna csak egy tasak tartalmát tudtad megsemmisíteni- hívtam fel a figyelmét a további muníciómra, hátha elriasztja.

Szavaimra hosszú nevetéssel válaszolt.

- Hamar fel fogsz hagyni azzal, hogy félvállról veszel, Maddie. De ezt még megbocsájtom neked az erőd miatt- vigyorgott rám, majd támadott.

Ezalkalommal már megfigyelhettem a technikáját. Egy természetellenes, teste mellett lebegő anyagból hozott létre fegyvereket, azokkal próbálva megsebezni.

- A képessége hasonlít az enyémhez. Jobban, mint kellene. De sebaj, megoldom- gondoltam magabiztosan.

Észre kellett vennem, hogy a lehető legkülönbözőbb fegyvereket formálta meg, ezenkívül pajzsokat is készített. Mindig azt, amire szükség volt. Ráadásul az az anyag, amiből mindezek megszülettek, nem fogyatkozott úgy, mint a vérem, ezenkívül fájdalmasan kemény is volt.

- Megtiszteltetés lesz elvenni az életedet!- üvöltötte magánkívül, ami még önmagában nem hatott volna meg a sokéves hasonló tapasztalatom miatt, viszont eközben egy hatalmas dárdát is hajított felém, ami még kitérés közben is megsebzett. Ez pedig eléggé megdöbbentett ahhoz, hogy a következő, mögülem érkező támadás teljesen váratlanul érjen.