One more night [Aizawa X Oc]

13

- Szóóval ide szerettél volna elhozni?- fordultam Aizawa felé vigyorogva.

- Gondoltam, tetszene neked- vont vállat látszólag nemtörődöm stílusban.

- Tetszik is! Gyönyörű innen a város- léptem a kilátó korlátjához, amin megtámaszkodva gyönyörködtem a lassan lefelé haladó nap fényében játszó településben.

Ittlétünknek az volt az oka, hogy miután heves tiltakozásom ellenére Aizawa segített feltakarítani minden ismeretlen eredetű retket a lakásomból, elárulta, hogy miért is zaklatott olyan elszántan délelőtt.

Szeretett volna elhozni egy a várostól kissé távolabb eső kilátóba, mert állítása szerint ,,szinte sosem mozdítom ki a seggem erről a környékről, és ideje világot látnom". Természetesen belementem, viszont arra nem számítottam, hogy ilyen szép lesz a kilátás.

Aizawa megállt mellettem, mire azt hittem, hogy ő is a tájat nézi, de a szemem sarkából észrevettem, hogy engem vizslat, így érdeklődve fordultam felé.

- Mi az?

- Semmi- vezette el rólam a tekintetét, és valószínűleg épp kussban tervezett maradni egy ideig, de ezt nem hagytam neki.

Magam felé fordítottam az arcát, egy hosszúra nyúlt csókot adva neki, amit készségesen viszonzott.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide- suttogtam, de csak válasz nélkül hagyva vont ismét magához, egy vágyakozó csókban részesítve.

Kissé meglepetten vettem tudomásul tettét, mivel általában én kezdeményezem az ilyen helyzeteket, de természetesen hagytam neki, hogy ajkaival apró vörös foltokat hagyjon maga után, a nyakamon lefelé haladva.

- Menjünk vissza- mondtam halkan.

- Inkább hozzám, én közelebb lakom- válaszolt, egy pillanatra sem hagyva abba munkálatait.

- Hát jó- mosolyodtam el, majd csodálatos módon néhány perc alatt máris a hálószobájában folytattuk megkezdett tevékenységeinket.

Ezúttal azonban sokkal lágyabban ért hozzám, mint eddig bármikor. Sokkal több csókot kaptam tőle, és nem is sietett annyira. Nekem pedig ez tökéletesen megfelelt.

Óvatosan szabadított meg a ruháimtól, néhol kissé megszívva a bőrömet, de ezek után meglepetésemre nem az ágyat célozta meg velem, hanem ugyanúgy mögöttem állva hatolt belém, mint ahogy nem is olyan régen, az iskola falain belül tette.

Ez az alkalom mégis különbözött attól, amikor abban a teremben szexeltünk. Valahogy sokkal bensőségesebbnek hatott, mint eddig bármelyik együttlétünk, én pedig szokásommal ellentétben sokkal többször nyögtem fel, ezúttal érzelmekkel a hangomban. Legalábbis végig olyan érzésem volt, mintha minden egyes rezdülése a hangszálaimnak, sokkal mélyebbről jött volna. Valahonnan a szívem tájékáról.

Valószínűleg Aizawa-t is megleptem, bár ezt nem láthattam, mivel mögöttem állt, ráadásul a szememet is folyton össze kellett szorítanom, ha nem akartam a kelleténél hamarabb elélvezni. Abból viszont tudtam, hogy ő is ugyanannyira élvezi, mint én, hogy a derekamon pihenő kezei megremegtek néha, egyidőben pedig hangját is hallatta partnerem.

Anélkül, hogy átgondoltam volna, kulcsoltam ujjaim az övéibe, amik még mindig a bőrömön pihentek.

Ahogy egyre gyorsított a tempón, úgy szorítottam egyre erősebben a kezét, és éreztem, hogy valamit mondani akarok, valamit, amivel kifejezhetem az érzéseim abban a pillanatban, de semmi sem jutott eszembe. Viszont amikor mindketten, szinte egyszerre elmentünk, elszállt az a nyugtalanító gondolat, ami egy pillanatra beköltözött a fejembe, helyét a teljes kielégülésnek és nyugalomnak adva át.

- H-hű..- jegyeztem meg akadozva, miközben kihúzódott belőlem- e-ez valami hihetetlen volt.

- Egyetértek- csókolt meg, rádöntve az ágyra.

- Mi az, szeretnél még egy menetet?- mosolyogtam rá kihívóan, de válaszképp csak a fejét rázva ölelt magához, arcát a nyakhajlatomba temetve.

- Nem tudom, mitől vagy ma ilyen bújós, de örülök neki- fontam én is köré a karjaim, így ölelkezve feküdtünk egy darabig.

- Aizawa..- szólítottam meg néhány perc múlva.

- Hmm?

- Szólíthatlak.. csak néha Shouta-nak? Kizárólag amikor ketten vagyunk- kérdeztem meg kissé bizonytalanul, mire meglepetten emelte fel a fejét, az enyémekbe fúrva íriszeit.

- Szeretnéd?- formálta a szót halkan.

- Igen- bólintottam egy aprót.

- Akkor persze- mosolyodott el halványan.

- Köszönööm- örültem meg, még jobban hozzábújva.

Mic már korábban említette, hogy Aizawa mennyire nem szereti, ha mások a keresztnevén hívják, és ő sem nagyon szólít így embereket, így szinte madarat lehetett velem fogatni, amiért megengedte nekem. Egyedül nekem, és nem másnak.

- Shouta- ejtettem ki a nevét halkan, továbbra is mosolyogva.

- Igen?- pillantott le rám érdeklődve.

- Jaa, semmi, csak szerettem volna kimondani- nevettem fel zavartan.

Ezt meghallva viszont legnagyobb meglepetésemre elvörösödött, elfordítva az arcát.

Kuncogva támasztottam vissza fejem a mellkasához, és reméltem, hogy még egy darabig nem kell kimozdulnom az öleléséből. Annyira megnyugtatott a közelsége, hogy szinte nem is ismertem magamra. Én, aki mindig tűzrőlpattantan, pezsgő vérrel osztja ki az embereket, ha vele vagyok, teljesen megszelídülök.

- Vajon minek hívják ezt?- tűnődtem lehunyt szemekkel- na mindegy, hátha egyszer eszembe jut- zártam le a témát magamban, a továbbiakban csak élvezve a helyzetet.