One more night [Aizawa X Oc]

12

- Jézus fasza- zuhantam le a kanapéról, puffanva érve földet. Így ébredtem fel- milyen nap van?- kapartam fel a belem a padlóról, majd a telómat kezdtem keresni, hogy csekkolhassam a dátumot. Meg hogy egyáltalán milyen évet írunk- Szombat van, hála istennek- pislogtam elképedve, mikor megláttam a képernyőn felvillanó időt- miért aludtam én délután fél háromig?!

Sonic sebességével csekkoltam, hogy milyen felkéréseket kaptam eddig, amik hősi szolgálataimat igénybe vennék, de mind körüzenet volt a környéken tartózkodó hősöknek, így valószínűleg nem basznak le amiatt, hogy egyikre sem válaszoltam.

Ami ezután aggasztani kezdett, az az volt, hogy miután óvatlanul rápillantottam a bejövő értesítésekre, durván nagy számokat véltem felfedezni az olvasatlan üzenetek terén. Meg a nemfogadott hívásokén..

Gomdolatban keresztet vetve böktem rá az alkalmazás ikonjára, majd meglátva, hogy ki zaklatott egészen reggel óta, mentális sikításba kezdtem.

Az ajkamba harapva kezdtem olvasni a sorokat.

Aizawa: Fent vagy már?

Aizawa: Most komolyan, fél tizenegy van, és még mindig alszol?

Aizawa: ???

Aizawa: Sztrájkolsz, vagy mi, hogy nem írsz vissza?

Aizawa: Meguntál?

Aizawa: Mirai, ez nem vicces, kezdek aggódni.

Aizawa: Ha most szivatni próbálsz, most fejezd be, mert leütlek, ha legközelebb találkozunk.

Aizawa: Mondd legalább, hogy élsz még..

Aizawa: Jó, nem érdekel, 10 perc múlva ott vagyok nálad

- BASZKI BASZKI BASZKI- temettem a kezembe másnapos pofám. Ugyanis egyrészt baromira szégyelltem magam, amiért aggódnia kellett miattam, másrészt az utolsó üzenetét nagyjából 7 perce írta, ami azt jelenti, hogy kurva gyorsan össze kéne kapnom magam.

Egy nindzsa átlagsebességével rohantam ki a konyhába fejfájásgyógyszerért, ugyanis abban a pillanatban az volt a legfontosabb, hogy legalább beszámítható legyek, amikor megver.

A biztonság kedvéért egyszerre két pirulát nyeltem le nagyjából fél liter vízzel egyetemben, viszont tükör közelébe nem mertem menni, mert akkor tuti beszarok és inkább felkötöm magam. Nem is nagyon volt időm, mert amint letettem a magát valószínűleg vödörnek álcázó poharam, meghallottam a csengőt. Így az ajtó felé futva gyorsan végigpillantottam a jelenleg csövestanyára emlékeztető lakásomon, majd a hozzá passzoló szettemen, de az egészet totál leszarva. Úgysem tudtam volna vele mit kezdeni, így épp csak kipillantottam a kémlelő nyíláson, hogy azért ne a postásra ugorjak rá a zombiapokalipszis által inspirált szerelésemmel. De szerencsére nem egy ismeretlen állt a nyílászáró túloldalán, hanem az enyhén idegbeteg arckifejezést mutató partnerem.

- Légyszi ne verj meg, legalábbis amíg meg nem magyarázom- téptem ki az ajtót a helyéből, karjaimat magam elé emelve- tegnap irtózatosan bebasztam, éés igazából még csak tíz perce keltem fel- kezdtem hadarni- persze, tudom hogy egy utolsó faszparaszt vagyok, és nagyon nagyon nagyon sajnálom amiért aggódtál értem, de legalább most hadd kérjek bocsánatot- vettem levegőt végre. Ezután viszont ahelyett, hogy elkezdett volna szidni, amit egyébként megérdemeltem volna, szó nélkül hozzám lépett, szorosan körémfonva karjait.

- Nem haragszom- motyogta arcát a nyakamba temetve- de tényleg aggódtam.

- Tudom. Bocsánat- öleltem vissza én is.

- Egyébként- emelte fel a fejét, hogy a szemembe nézhessen, de a derekamat nem engedte el- miért is rúgtál be?

- Háát..- húztam el a szám- jó ötletnek tűnt- azt azért mégsem mondhattam neki, hogy annyira megzavart a tegnapi csókja, hogy inkább vodkába folytottam a bizonytalan faszságaim.

- Te hülye vagy- csóválta meg a fejét halványan mosolyogva- és mégis mennyit ittál?

- Nos.. van egy üres vodkásüveg a padlón, de annak max a felét ittam meg tegnap. Máskülönben már tuti nem élnék- gondolkodtam hangosan, mire elképedve meredt rám.

- Őszintén.. tényleg bűzlesz a piától- fintorgott, miközben valószínűleg átgondolta, hogy hol rontotta el.

- Tudom- biggyesztettem le a szám- és ma még nem találkoztam tükörrel, szóval.. részvétem az érzékszerveid miatt- vigyorogtam kínosan- mindenesetre gyere be, és adj 10 percet, amíg összeszedem magam.

Sóhajtva, és némileg félve követett a sátán tanyájára, akarom mondani a lakásomba.

- Mi a fasz- nézett körül, nemigen realizálva, hogy valós dolgokat lát. Eközben kinyitottam az ablakot, hogy azért ne fulladjon meg, majd még egyszer elnézést motyogva zárkóztam be a fürdőbe. Ahol persze vissza kellett fognom magam, hogy ne hördüljek fel a tükörképemet meglátva, és ráadásképp szívrohamot se kapjak.

Gyorsan ledobáltam magamról az enyhén csövesszagot árasztó ruháimat, majd beugrottam a zuhany alá. A biztonság kedvéért hajat is mostam, hátha beleragadt egy patkány a loboncomba, vagy ilyesmi.

Végül csak 15 perc után sikerült kikerülnöm a fürdőből, egy szál törülközőt tekerve magam köré, mert persze nem vittem be váltóruhát, így azt is kereshettem.

Aizawa csak megszeppenten üldögélt a kanapén, néha félve lepillantva a mellette pihenő salátástálra, amiben valamilyen nem evilági cucc kavargott, valószínűleg a részegen történt főzésem eredménye.

- Itt vagyok- húztam magamra egy random pólót, közben felmérve az esetleges károkat a lakásban- úgy nézem, a hálóig nem jutottam el, csak a konyhában meg a nappaliban nyomtam a partit, azt viszont őszintén csodálom, hogy nem hánytam le semmit. Nincs mese, profi vagyok- húztam ki magam büszkén.

- Ez gyakran megesik veled?- nézett rám Aizawa továbbra is olyan fejjel, mint aki mindjárt feladja az életét, és kiugrik az ablakon.

- Mondjuk azt, hogy már hozzászoktam- vontam vállat.

- Akkor ezennel határozatlan időre eltiltalak a piálástól- állt fel egy mélyet sóhajtva.

- Héé! Ne tedd ezt velem!- ijedtem meg.

- Talán meg akarsz dögleni??

- Nem- motyogtam- de vannak olyan problémáim, amiket csak így tudok kezelni- kerültem a tekintetét, de ezt nem hagyva nyúlt az állam alá, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

- Velem megbeszélgetsz bármit, jó? Nem kell emiatt innod, csak keress meg, és meghallgatlak. Vagy azt csinálom, amit csak szeretnél, de ne piálj. Nem akarom, hogy emiatt bajod essen- simította a másik kezét is az arcomra.

- Köszönöm- fúrtam a fejem a mellkasába- azt hiszem, tényleg szüneteltetnem kellene az ivászatot egy kis időre- motyogtam, mire elégedetten vont ölelésbe engem.

Megintcsak azt éreztem, mint egy nappal korábban. A testemben szétáradt a melegség, teljes biztonságérzetet adva. Ám ezúttal nem ijedtem meg tőle, egyszerűen csak élveztem, hogy ott van velem.