A kalóz átka (Befejezett történet)

14. Fejezet

Sziasztok.
Meghoztam az új fejezetet, melyben egy olyan történésnek lehettek szemtanúi, mely meghatározza a történet végét.
Kellemes olvasást kívánok 😊

                    

                        A csata

Darlia és Orion ott álltak Jacobóval szemben. Két oldalukon a legénység tagjai álltak és várták mi lesz. A tenger rettenetesen zúgott és hánykolódott. Érezni lehetett, hogy itt valami készül. A szigeten élő kalózok mind biztonságos helyre bújtak, de kíváncsiságuk erős volt. Jacobo előrébb lépett kezében kardjával.
- Mi lenne, ha megbeszélnénk?
Darlia elnevette magát a kérdésen, és kicsit flegmán szólalt meg.
- Mit is?
- Kérlek.
- Talán azt szeretnéd megbeszélni, hogy átokjelet tettél rám? Vagy talán, hogy a szüleimet börtönbe vitetted?
A legénység tagjai közül felhördültek, mert ők erről csak most hallottak. Blizzard tudni akarta, hogy igaz-e.
- Kapitány, igaz, hogy a szülei még mindig élnek?
- Blizzard, ennek nem most van itt az ideje.
- Szerintem meg igen, mégis csak a szüleimről van szó.
- Ott vannak és akkor most mi lesz?
- Csupán annyi, hogy nem hittem volna rólad, hogy ilyen aljas vagy. Nem nevezhetlek embernek, mert csak egy állat vagy, de azt hittem, hogy az oroszlánok nem hazudnak.
- Én nem…
- Azt tetted, de nem baj. Én már úgysem megyek vissza a hajóra.
- Nem teheted meg!
- Miért? Ki mondja meg nekem, hogy mit tehetek? Te?
- Igen!
- Azt már nem. Menj csak el a legénységeddel és vissza se gyere!
Orion megfogta a vállát és magához húzta. Félt, hogy Jacobo esetleg bántaná. Ekkor viszont olyan hajó jelent meg a láthatáron, mely nagyon rég szállt vízre. A hajó lassan megállt, lehorgonyzott és a kalózsziget ura lépdelt feléjük.
- Remélem nem zavartam meg semmit sem.
- Zipper te, hogy kerülsz ide?
- Levelet kaptam, hogy kellene egy kis segítség.
- Értem.
- Darlia, örülök, hogy látlak.
- Én is így érzek. Köszönöm, hogy eljöttél. Remélem nem bánod, hogy ide hívtalak.
- Nem. Mit tehetek érted?
- Segíts dönteni.
- Hallgatlak.
- Kiderültek dolgok és szeretném, ha te lennél a döntő bíró.
- Persze.
- A szüleim még élnek csak börtönben vannak, mert ellent mondtak annak idején Jacobónak, aki ezzel hálálta meg nekik. Az apám tetoválását átokjelként tetette rám egy kígyóval, hogy magához láncoljon.
- Micsoda?
- Igen.
- Én erről nem tudtam semmit.
- Aha. Akkor előled is eltitkolta.
Jacobó érezte, hogy most kell megszólalni, mert lehet, hogy a végén még ő kerül bajba.
- Nem igaz semmi ebből.
- Ne hazudj!
- Nem teszem, mert semmi sem igaz.
- A szüleimet nem régen látták a börtönben és minden egyes nap kínzásoknak vannak kitéve, hogy sose feledjék, hogy kit árultak el. Vagyis téged!
- Ez rágalom, melyet nem érdemlek meg.
- Akkor talán tapsoljak neked?
- Darlia, kérlek, nyugodj meg.
- Elnézést Zipper, de nem tudok.
- Akkor tehát a szüleid élnek még?
- Igen.
- Jó.
Hátra fordult és két kalózát elküldte, hogy azonnal szabadítsák ki őket. Látszott a papagájon, hogy mérges, de tartja magát.  Jacobó mérgesen kezdett el beszélni.
- Orion, te mit képzelsz magadról? Egy kalóz sosem hagyhatja el a hajót. Élete végéig azt kell szolgálnia.
- Nem maradok egy olyan kapitány oldalán, aki ennyi bűnt követett el mások ellen.
- Mit merészelsz velem szemben?
- Ezt!
- Akkor meg kell halnod.
Elővette a pisztolyt és a bagolyra célzott, de arra senki sem számított, hogy Darlia elé áll és őt éri a lövedék. A lány érezte, hogy eltalálták és tudta, hogy itt a vég számára. A levegője elkezdett fogyni és eldőlt, de Orion megtartotta és lassan engedte le a földre, majd megkereste a sebet. Szerencsére nem ért el a szívéig a golyó, így könnyen meg lehet menteni, de ekkor a legénység kardját Jacobóra irányította, aki nem akarta elhinni.
- Mit csináltok?
- Maga bántott egy embert.
- Ő állt elé.
- Igaz, de akkor is meghúzta a ravaszt.
- Zipper, mondj már nekik valamit.
- Mit? Mindenki látta, még én is.
- Ne csináld ezt.
- Jacobó, szerintem jobb, ha lemondasz a kapitányi pozíciódról és akkor megnyugszik a legénység is.
- Ezt nem tehetem.
- Miért? Én adtam a hajót neked és én kerestem a legénységet is.
- Szóval ilyen barát vagy.
- Jelenleg nem barátként ítélkezek, hanem mint a kalózsziget ura.
- Értem.
Mindenki egyként várta, hogy Jacobó megfordul és elmegy, de nem tette, hanem elkezdett harcolni a legénységgel. A kardok csattanása mellett pisztoly dördülés hangját is lehetett hallani, hirtelen megmerevedett és arccal előre esett a földre. Zipper a hátára fordította és ránézett.
- Nem fogsz meghalni, mert csak lábon lőttelek.
- Aljas húzás volt tőled.
- Valóban, de itt a vége mindennek.
- Darlia ébredj fel! Kérlek szépen.
Sikeresen ki tudta az orvos venni a golyót és összevarrta a sebet, majd bekötötte, de a lány eszméletlen volt. Darlia egy olyan emlékbe csöppent, melyet még nem látott. A szülei térden állva könyörögnek Jacobónak, hogy engedje el őket.
- Kérlek Jacobó, ha szeretsz minket, elengedsz.
- Soha!
- Akkor meg fogunk szökni.
- Nem meritek.
- De!
Ekkor a kép változik és a hajóroncsból két marcona majom a szüleit bilincsben viszik el. Jacobo kilép a roncsból, kezében Darliával és mosolyog.
- Most látjátok utoljára, mert aki engem elárul, az megbánja.
- Aljas oroszlán vagy.
- Kérlek ne legyetek ilyenek.
- Mit csinálsz a lányunkkal?
- Nem mondom el nektek, de azt igen, hogy ő sosem fog engem elárulni.
- Ne legyél ebben olyan biztos.
- Majd kiderül. Vigyétek őket.
Ekkor Darlia felébredt és meglátta a síró Oriont, aki felé hajolt. Lassan felemelte a kezét és megsimította a fejét, akinek szeme kipattantak és magához ölelte a lányt.
- De jó, hogy felébredtél.
- Én is örülök neki.
Főnix mellé szállt és trillázott, mert vége volt mindennek. Orion segített a lánynak felállni. Zipper rámosolygott és intett neki. Jacobó egy kicsit messzebb tőlük, megkötözve ült nekik háttal.
- Jacobó?
- Darlia?
Az oroszlán próbált felállni, de nehéz volt, mert kötelek fogták testét erősen. Darlia elé állt és ránézett.
- Remélem, hogy a börtönben, majd elgondolkodsz azon, hogy miket tettél. Nem érdemeltem meg, hogy így bánj velem. Nagyon csalódtam benned és remélem, hogy egy nap, majd tudunk beszélgetni.
- Semmi rosszat nem tettem.
- Te úgy érzed, de a tetteid nem azt mutatják. Ég veled Jacobó.
Darlia visszament az orvos mellé és nézték a legénységet, akik magukba roskadva ültek vagy álltak. Zipper mély levegőt vett mielőtt megszólalt volna.
- Volna kedvetek a szigeten pihenni?
Blizzard tudta, hogy el kell fogadniuk az ajánlatot, mert rájuk fér, még várni kell, mikor kapnak egy új kapitányt.
- Köszönjük szépen, elfogadjuk.
Mindannyian csak bólogattak, de nem tudták, hogy mi fog még rájuk várni. Jacobó úton volt a börtönbe, onnan pedig Darlia szülei távoztak. A kalózhajók elhagyták az öblöt és csak ketten maradtak, akik már nem voltak senkinek a rabjai. A megpróbáltatásnak még nincs vége egyikük számára sem.

Mit szóltok? Szerintetek mi fog történni?
Várom válaszotokat.
Puszi 😘