A kalóz átka (Befejezett történet)

3. Fejezet

Sziasztok.
Meg hoztam az új fejezetet. Ma egy igen különös álomba csöppenünk főszereplőnkell és megtudunk egy titkot is, mely a későbbiekben még elő fog bukkani.
Kellemes olvasást kívánok hozzá😊

                    Az álom

Az elmúlt napokban elkezdtem a kutatást az átok után, de eddig semmire sem jöttem rá. Amikor pihenőre küld Jacobo, mert szerinte túl sokat olvasok, akkor a fedélzeten szeretek lenni. A friss levegő, mely átjár, jobb kedvre derít, de sajnos ez nem segít az átkon. Az eset óta az első tisztje messziről elkerül. Kicsit megnyugodtam felőle, de még mindig rossz érzésem van. A hajó továbbra is halad előre, de én nem. Eldöntöttem, hogy visszatérek ahhoz az álom részhez, melyben Jacobót láttam, mert ott van valami titok. A kis kabinba érve az ágyamon ott hevert apám naplója, melyet olvasgatok, de sose jövök rá semmire se vele kapcsolatban. Arrébb tettem és lefeküdtem, persze nem voltam álmos, de reméltem, hogy sikerül irányítanom az álmomat. Nem tudom, menyi időbe telt, mire elaludtam. Láttam, ahogy a női testet cipeli a roncsba. A ragadós mocsárból lassan ki tudtam szabadulni és elindultam. Reméltem, hogy látni fogom, mi történik ott bent. Lassan bemásztam azon a lyukon, melyet a múltkor felfedeztem. Amikor beértem, Jacobó a nő fölé hajolt és valamit mondott neki, de nem értettem, de a legnagyobb rejtély az volt, hogy másmilyennek nézett, ki mint ahogy én ismerem. Nem tudom megmondani, mi más benne. Közelebb mentem és rájöttem, hogy a múltkori nő az, de most nem terhes. Lehet, hogy hamarabbi emlék. Miért látom ezeket? Mi közöm van mindehhez? Nem tudom, de azt igen, hogy Jacobó nem mond el nekem semmit. Lehet, hogy a múlt egy részét látom, de miért én? Ekkor Jacobó felegyenesedett és rám nézett, majd elmosolyodott és felriadtam. Zihálva ültem az ágyon és az álmon töprengtem. Kopogtattak az ajtón. Ijedten álltam fel, de ennek az lett az eredménye, hogy elestem.
- Baj van?
- Nincs.
- A kapitány vár a kabinjába.
- Megyek.
Lassan álltam fel és néztem meg, hogy van e valami karcolás rajtam, de szerencsére nem, így egy nagy levegőt vettem és elindultam. Az ajtó előtt megállva még hátra néztem, mert furcsa érzésem volt. Kopogtam és kinyílt az ajtó.
- Gyere, ülj csak le.
Amint bezártam az ajtót leültem és vártam. Megint egy halom papír felett ült és szorgalmasan írt.
- Hogy vagy?
- Jól.
- Tudsz pihenni?
- Persze.
- Az jó.
Ezután csend honolt és csak a toll sercegését lehetett hallani, meg persze a tenger hullámzását.  Úgy éreztem, hogy most nem szívesen lát, ezért felálltam és már épp a kezemet a kilincsre tettem, amikor hallottam, hogy felállt.
- Hova mész?
Nyeltem egyet mielőtt megszólaltam.
- Vissza a kabinba.
- Értem.
Nem mertem megfordulni, mert féltem. Nem is tudom miért.
- Mond, csak vannak még álmaid?
Olyan gyorsan fordultam meg, hogy majd nem elestem, de megtámasztottam magamat az ajtóval. Kikerekedett szemmel néztem rá.
- Micsoda?
- Tudom, hogy álmodsz.
- Honnan?
- Az előbb találkoztunk ott.
- Lehetetlen.
- Nem az.
Szóval jól láttam, hogy rám nézett. Mi folyik itt? Nem jött közelebb csak mutatta, hogy üljek le. Miután helyet foglalt lassan a székhez léptem és óvatosan leültem, de úgy, hogy ha menekülni kell, gyorsan tudjak felállni. Ő is abban az álmomban járt vagy én az övében?
- Figyelsz rám?
- Tessék?
- Nem hallottad mit mondtam?
- Nem.
- Aj, te lány! Szóval az álmodban jártam.
- De ezek nem az én álmaim.
- Honnan veszed?
- Ki vagyok én?
- Nem volt ismerős a nő?
- Nem.
- Ő az anyukád volt.
Felpattantam és éreztem, hogy a jel a kezemen elkezd lüktetni. A fájdalom erősebb lett és a földre rogytam, de közben sírtam. Ha ő volt az anyám én miért nem emlékszem rá? Nem így néz ki. Mi történik velem? Távolról hallottam Jacobó hangját amint engem szólít, de nem tudtam válaszolni neki, mert képtelen voltam. Elnyelt a sötétség és újra az álomban találtam magamat, de a mocsár most nem eresztett. A lábamat valami fekete indaszerű fogta közre és hiába próbáltam leszedni, nem sikerült. A roncshoz ekkor egy magas férfi ment és mielőtt belépett, körbenézett. A hajó kis idő múlva felrobbant, de férfival együtt. Kiáltottam, de egyszerűen semmi haszna sem volt, mert a robbanás hangja nagyobb volt. Sírva rogytam a mocsárba és tudtam, hogy ez a vég. A kép elhalványult és felébredtem, de az arcomon egy könnycsepp folyt végig. Le akartam törölni, de képtelen voltam megmozdulni. Olyan volt mintha le lettem volna kötözve. Jacobó ekkor lépett be az ajtón kezében egy csésze teával.
- Hogy vagy?
- Miért nem tudok mozogni?
- Le lettél bénítva, mert kapálóztál, de hamarosan elmúlik a hatása.
- Értem.
- Hol jártál?
- A roncsnál.
- Mi történt?
- Felrobbant a férfival együtt.
- Ó.
- Mi volt ez a hang?
Nem válaszolt és én rosszat sejtettem. Felállt és a kis ablakhoz sétált. Mivel nem tudtam mozogni, ezért csak hallgatni tudtam, de nem akart megszólalni.
- Jacobó? Miért nem mondasz semmit?
- Nem nekem kellene elmondanom.
- Akkor kinek?
- Igaz, nincs más.
Lassan visszasétált mellém és leült. Rám nézett és láttam a szemében a fájdalmat.
- Tudod az a férfi volt az édesapád. A roncsban az anyád is ott volt. Feláldozták az életüket, hogy téged megvédjenek.
- Nem értem mit kerestek ebben a világban?
- Az hosszú történet. Most pihenned kell.
Az ajtónál állt és rám nézett, majd kiment. Ott hagyott a kérdéseimmel, a kétségeimmel és a fájdalmammal. A szüleim halottak és én erről csak ennyi év után értesültem. A testem lassan kezdett kiereszteni és végre fel tudtam ülni. A kezemre néztem, de a jel már nem volt ott. Az álom egyszerűen nem ment ki a fejemből és tudtam, hogy ennek lesz még folytatása, mely még több titkot rejt magában. Elhatároztam, hogy mindennek utána járok, mert még is csak az én életemről van szó.

Mit gondoltok az álomról?
Erre számitottatok az apjával kapcsolatban?
Remélem tetszett a fejezet.
Írjatok nyugodtan 😊
Puszi nektek 😘