A kalóz átka (Befejezett történet)

6. Fejezet

Sziasztok!
Meghoztam az új friss fejezetet. A mai részben megtudunk egy igen fontos részletet, mely egyre közelebb visz minket az átokhoz.

            A medál és a madár

Éppen nyújtózkodtam az ágyban a jó meleg takaró alatt, amikor kopogtak az ajtón. Abba hagytam a mozdulatot és gyorsan felültem.
- Tessék?
- Jó reggelt Darlia.
Kimásztam és felvettem egy köpenyt, hogy kinyissam az ajtót.
- Jó reggelt, Jacobo.
- Hogy aludtál?
- Jól.
- Volna kedved a fedélzeten reggelizni velem?
- Persze. Átöltözök.
- Várlak.
Amilyen gyorsan csak tudtam rendbe szedtem magamat és siettem fel, mert nem akartam sokáig várakoztatni. A nap már hétágra sütött és kellemes levegő volt. A kormány hátánál volt megterítve egy kis asztal. Csupa finomság volt rajta. Nagyon éhes voltam, de ő nem volt sehol. Körbe néztem, de csak a legénységet találtam a hajón, akik reggeliztek. A kormányos odajött hozzám, mert látta, hogy értetlenül nézek körbe.
- Kisasszony a kapitány mindjárt jön.
- Köszönöm.
Helyet foglaltam és csak vártam. Jacobo jó tíz perc múlva jelent meg és ült le velem szemben. A sörénye furán nézett ki.
- Mit szólnál, ha ma megvizsgálnánk a medált?
- Persze.
- Jó étvágyat.
- Neked is.
A reggelit csendben fogyasztottuk el és kicsit zavart, mert máskor másként szokott beszélni. Mintha valami megváltozott volna, de nem tudom, hogy mi. Miután megreggeliztünk elvonultunk a kabinjába és az asztalon lévő zöld medált nézegettük. Hirtelen megszólalt és én egy kicsit megrezzentem.
- Honnan is van ez neked?
- A könyvek közt találtam. Ott volt elrejtve.
- Aha.
- Miért?
Felállt és a könyvespolchoz lépett és a legfelső polcról levett egy vaskos bordó színű könyvet. Letette elém és rám nézett. A könyv borítóján az állt, hogy ékszerek. Furcsálltam, de felvettem. A medál abban a pillanatban erős zöld fénnyel elkezdett világítani. Jacobo a kezébe vette, de semmi sem történt, de amint visszarakta az asztalra, újra világított. Felvettem én is és nálam megjelent egy kép, mely megmutatta, hogyan jött létre a medál és kinél volt. Egy tűzhányó kipattanó lávakövéből jött létre. Az első tulajdonos egy nagyon szép nő volt aki, át tudott alakulni egy pávává. Ekkor jöttem rá, hogy itt talán mindegyik emberré tud alakulni.
- Jacobo, mond csak ti emberré is tudtok alakulni?
- Néhányan.
- Értem.
- Miért?
- Kíváncsi voltam.
A kép tovább mutatta, hogy mi történt és láttam, ahogy a nő a gyerekének adja, hogy továbbra is a családban maradjon. Ekkor egy barlangot láttak meg, amelyet egy nagy polip szobor védett.
- Én ismerem ezt a barlangot.
- Merre van Jacobo?
- Messze van, és általában köd fedi a szigetet, ahol van.
- Elmehetnénk oda?
- Persze.
Ekkor kopogtattak az ajtón és a 2. tisztje jött be.
- Blizzard, mit akarsz?
- Elnézést kapitány, de ezt látnia kellene.
- Menjünk.
Követtem őket fel a fedélzetre és ekkor megláttuk a nagy víztölcsért, melyben villámok cikáztak. Megijedtem és Jacobo mögé bújtam. A kabátját szorítottam és onnan lestem ki.
- Ne félj. Nem lesz semmi baj.
Hittem neki, de volt egy nagyon rossz érzésem ezzel kapcsolatban. Mi van, ha a medál okozza ezt a jelenséget? Lassan elindult, én meg a nyomában. Megállt és a távcsővel közelebbről is megszemlélte a jelenséget. Odanyújtotta nekem is, hogy nézzem meg.
- Nyugodtan.
Elvettem tőle és a háta mögül belenézve egy nagy madarat láttam meg, aki szenved, mert megsebesült és nem tud kijutni onnan.
- Meg tudjuk menteni?
- Szeretnéd?
- Igen!
- Akkor jó.  Figyeljen mindenki. A madár, mely ott van, különleges. Majd elmesélem, de most meg kell mentenünk, ami azt jelenti, hogy közelebb kell mennünk.
- Kapitány, hogy fogjuk meg a madarat?
- Van egy kötelünk, melyet rádobunk, és azzal kihúzzuk. Mindenki munkára fel!
- Igen is, kapitány!
- Gyere, menjünk be.
- Nem! Itt akarok lenni, mikor megmentjük a madarat.
- Jól van.
Az események gyorsan követték egymást. Érezni lehetett az erős szelet, mely ott keringett. A legénység a hatalmas kötelet előhúzta és vártak az alkalomra, de én éreztem, hogy ha most nem cselekszünk, akkor a madár nem éli túl. Fogtam és Jacobo kiáltásaival nem foglalkozva megragadtam a kötelet és a madárra dobtam. Szegény nem tudta mi történik vele és láttam, hogy próbálna szabadulni, de ekkor elkezdtem a kötélen felmászni, hogy közel legyek hozzá. A víztölcsér mérges volt és a villámok, mely ott cikáztak félelmetes volt. Kicsit remegtem és a sírás határán voltam, de nem adtam fel. Behunytam a szememet és egyre közelebb mentem a madárhoz. Végül elértem és szorosan megöleltem.
- Nincs semmi baj.
Próbáltam nyugodt hangon beszélni hozzá. Lenézve láttam meg, hogy a lábára valami rá akaszkodott és ezért nem tudott szabadulni. Lejjebb másztam a testén és leoldottam a lábáról a vékony kötélnek látszó valamit. A madár kitárta szárnyait, kiszállt velem együtt a tölcsérből a hajóra. Jacobo odaszaladt hozzám és megölelt.
- Miért csináltad ezt?
- A madár miatt.
Levették róla a kötelet és láttam, hogy boldog. Olyan magas volt, mint Jacobo, de amint felém nyújtotta fejét, egy 20 cm-es madár lett belőle. Az arcomhoz dörgölőzött és ekkor egy kép villant be. A medál őrzője a madár. A barlangból került elő, mert érezte, hogy a medál újra megmutatta magát.
- Jacobó, megtarthatom?
- A tied. Soha többet ne csinálj ilyet.
- Rendben van. Megyek átöltözni.
- Menj csak. Kormányos a másik irányba megyünk.
- Értettem, kapitány!
A kabinba érve a madarat letettem az ágyamra és átvettem a ruhámat, majd Jacobo kabinjába mentem, ahol a madár egyből a medál mellé repült.
- Tudom, hogy te őrizted. Segítesz nekem?
A madár intett és tudtam, hogy végre egyenesbe értem az átokkal kapcsolatban. A barlang, ahol volt, érdekes lehet. Remélem, hogy nem sokáig lesz rajtam az átok, mert ha egyre többet jelentkezik, nem biztos, hogy bírni fogom. Most is megfájdult a karom és a jel előjött. A madár a fejét odatette és éreztem, hogy sokkal jobb.
- Köszönöm szépen. Gyere, menjünk a szobámba.
Észre se vettem, hogy az átkot kereső állat egy sarokból engem figyel és jegyzetel. A hajó lassan ringott a vízen és bezárkóztam a kabinomba. Lefeküdtem, mert elfáradtam. A madár és a medál mellettem volt és elnyomott az álom, melyben újabb részletek derültek ki. Vajon meddig fogok álmodni? Mit fogok még megtudni? A sorsom talán a szenvedés? Remélem, hogy minden sikerül, amit elterveztem az életben, de legalább is itt a hajón.

Mit szóltok a madár felbukkanásához? Számítottatok ilyenre?
Irjatok bátran 😊
Puszi nektek 😘