Kalandnak indult +18

15.rész

2 nap telt el a drogteszt óta. Ma nem megyek dolgozni. Alapból mennék, de annyira görcsöl a hasam, hogy lehetetlen, hogy megmozduljak. Egésznap csak szenvedtem, a gyógyszer szart sem ért, még a meleg vizes ballont is haszáltam. Avval kicsit jobb lett.
Épp az ágyon szenvedtem, magzat pózban, amikor megcsörrent a telefonom.

-Szia.-Vettem fel.

-Szia bébi. Ma dolgozol? Mert akkor majd megyek érted.

-Nem.-Mondtam halkan.

-Baj van?-Kérdezte aggódva.

-Csak fáj a hasam......

-Később elmegyek, megnézlek.

-Oké. Szia.

-Szia May.-Tettük le.
Épp a netflixet néztem amikor, kinyílt az ablakom. Tudtam, hogy Brad az. Nehezen felültem, és olyan grimaszokat levágtam, hogy Brad felvonta a szemöldökét. Levette a cipőjét és bezárta az ajtómat. Letette a táskaját, és kivett belőle egy zacskót, és a kezembe nyomta.

-Tessék bébi.-Puszilta meg a fejemet.

-Hoztál nekem Mekit?-Érzékenyűltem el.

-Persze.-Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Ilyenkor érzékeny vagyok. Rohadt hormonok.-Azért sírnod nem kell.-Törölte le a könnyeimet, és mellém ült, átkarolta a vállamat.

-Köszönöm.-Nyomtam egy puszit mellkasára.

-Nagyon fáj?-Kérdeze és a felkaromat kezdte simogatni.

-Az elmúlt kettő órában azon agyaltam, hogyan legyek öngyilkos. De megmozdulni nagyon nem bírok, ezért végűl nem lettem az.-Mondtam ki mire Brad felnevetett. Kicsomagoltam a kajámat és enni kezdtem. Hu de jól esett. Brad végig simogatott és puszilgatta a hajamat. Miután ettem nehezen leszenvedtem magam és lefeküdtem, Brad mellém. Rohadtul fájt, bevettem egy gyógyszert. Már a tudat megnyugtatott, hogy lassan elmúlik, de perpillanat rohadtul fájt. Összeszorítottam az öklöm, és erősen összezártam a szemeimet.

-Ennyire fáj?-Kérdezte Brad.

-Igen.-Préseltem ki magamból. Brad a kezét a fejem alá tette és közelebb feküdt hozzám. A másik kezét a pólóm alá tette, és a nadrágomba nyúlt majd az alhasamat kezdte simogatni. Finom és gyengéd volt.

-Próbalj meg pihenni. Majdcsak elmúlik.-Puszilta meg az arcom.
Nagyon jól esett, hogy ennyire törődik velem. A tetovált rossz fiú......igen annyira Bad, hogy még mekit is hozott.
Brad nagyon gyengéden simogatott. A szemeimet lehunytam és tényleg próbáltam pihenni. Sikerült is elaludnon. A tudat, hogy itt van velem Bradley nagyon megnyugtatott. Amikor az ember szerelmes lesz, akkor lesz egy ember a családján kívűl aki fix pont. Akire bármikor számíthatsz, nem kell kérned, veled van.
Amikor kinyitottam a szemem a faliórámra néztem. 1 óra telt el. Brad még mindig simogatta a hasam. Elmosolyodtam.

-Jobb már babám?-Simogatta meg a hajam.

-Igen.-Bólintottam.-Átok ez az egy hét.-Dünnyögtem.

-Mindig ennyire fájni szokott?-Kérdezte amikor elgondolkodtam egy pillanatra. Az emlékek megütötték a fejemet, amikor középsuliban, a tanárral veszekedtem, hogy ne kelljen tesiznem mert akkor bele halok. Vagy amikor óra közben kezdett el fájni, és már a pad szélét szorítottam annyira fájt. Amikor nem alszol egy percet sem, mert annyira görcsöl. Mikor minden lófaszt kipóbálsz: jógáztam, meditáltam, sok vizet ittam....de mindegyik vége az lett, hogy istenhez könyörögtem sírva....
De tudod mi a legrosszabb? Amikor órán ülsz 45 perce, kicsengetnek és felkell állnod. És érzed, hogy folyik a vér, és csak reménykedsz, hogy a nadrágod nem lesz olyan.....
-Igen. Vagy ennél jobban.-Bólogattam.