Kalandnak indult +18

39.rész

Egész úton erősen szorítottam Brad kezét, miközben csak arra koncentráltam, hogy levegőt vegyek. Annyira féltem. Amint a korházhoz értünk Brad leparkolt és kipattant, majd oda sietett az anyósülés felöli ajtóhoz és kinyitotta majd aggódva nyújtotta remegő kezét. Félt, ahogy én is, de a kiscsoda a hasamban végre megszeretné magát mutatni, és ténylegesen az életünkbe cseppeni. Nem engedhetjük meg, hogy féljünk egy ilyen gyönyörű napon. Remegve ugyan, de belekapaszkodtam a kezébe, segített kiszállni, majd elkezdtünk bebicegni a kórházba, hirtelen olyan furán éreztem magam, annyira új volt. Átjárt a borzongás és levert a víz. Lenéztem és a szemeim kitágúltak. Elfolyt a magzatvíz. Bradra néztem aki ijedt arccal nézett. Keservesen sírni kezdtem, a fájdalom erősödött. Én meg csak gyengébbnek éreztem magam. És most már kellemetlenül is, olyan volt mintha bepisiltem volna. A könnyeimtől már alig láttam, csak Bradet éreztem aki az egyik kezével a vállamat karolta át, a másikkal a kezemet fogta.

-Kérlek nyugodj meg.-Mondta remegő hangon. Nem bírtam megnyugodni ahogy ő se. Nehezen besétáltunk ahol egyből segítségünkre lett egy ápoló és egy szobába vitték ahol csak én voltam. Mindent megtettek, hogy megnyugodjak. Nagyon kedvesek voltak, segítettek átöltözni, már nem éreztem magam kellemetlenül. Kicsit felkészítettek milyen lesz a szülés, majd magunkra hagytak Braddel, azt mondták hagynak minket kicsit még vajúdni. Az ágyban feküdtem és a szemeimet törölgettem amikor jött egy fájás, akkor Bradley kezét szorítottam.

-Annyira rossz nézni, hogy szenvedsz.-Mondta keservesen, és egy csókot adott a kezemre.

-Brad annyira fáj.

-Istenem May...bár lehetnék a helyedben, inkább fájna nekem.-Rázta a fejét. Majd letörölte a könnyemet.

-Azt hittem ide jövünk és pikkpakk megis szülök.-Mondta majd az órára néztem.-40 perce szenvedek itt az ágyban.

-Gondolj arra, hogy már 40 percen túl vagy.-Próbált felvidítatni.

-Az boldogít, hogy láthatom órákon belül a kislányomat...na meg az, hogy rohadt jól áll rajtad az orvosi ruha.-Néztem Bradra, aki felnevetett.

-Jól nézek ki?-Kérdezte és a hajába túrt.

-Igen.-Bólintottam. Jött egy újabb fájás és csak lehunyt szemmel vártam a végét. Amint vége lett, csak kapkodva vettem a levegőt. Brad az arcomhoz hajolt és megpuszilt.

-Még itt is, most is gyönyörű vagy.-Mondta komolyan a szemimbe, és megcsókolt. Ez a csók feltöltött, minden benne volt. A szerelem, a félelem, és az öröm.-Végig itt leszek bébi, kérlek ne félj.
Úgy éreztem ő ad erőt mindenhez. Brad az első ember az életemben, aki soha nem hagyott cserben, aki végig velem volt és velem is lesz. Ha belegondolok, hogy mától új fejezet kezdődik az életünkben és együtt nevelhetjük fel a kislányunkat, új erőt ad. Átjárt a boldogság és már nem féltem.

-Szüljünk babát.-Mosolygtam rá.

-Szüljünk babát bébi.-Adott egy csókot a homlokomra.
Próbáltam bátor lenni, összesen bő egy órát vajúdtam. Majd megérkeztek az ápolók és egy szülésznő. Rettentően fájt a szülés, és kimerítő volt. Soha életemben nem éreztem még ilyen pokolni nagy fájdalmat. Végig sírtam. Majd amikor azt mondták, hogy nyomják még egy utolsót kezdtem megkönnyebbűlni. Majd hirtelen meghallottam egy csecsemő sírást. Az én kislányom sírt fel. Elvágták a köldökzsinórt, és egy ápolónő a mellkasomra tette a lányomat. Nagyon pici volt, barna kishaja volt és barna szemei. Hangosan sírt, egyből bele szerettem. Úgy éreztem soha nem szernék majd tőle elszakadni. Mégjobban sírni kezdtem és lassan megérintettem a kislányomat. Olyan gyönyörű volt. Bradre néztem aki sírva nézte lányunk.

-Annyira vártunk már.-Mondta Bradley és megcsókolta a homlokomat.

-Hogy fogják hívni?-Kérdezte egy ápolónő.

-Mirabel Angel Cool.-Mondtan ki az én csodálatos lányom nevét.

-Nagyon szép neve van.-Dícsérte meg a nő.-Most elviszem magammal Mirabelt, lemérjük és felöltöztessük utána hozzuk is vissza.-Mondta és Miraért nyúlt, elengetem a kiskezét. Olyan rossz volt elengedni. A nő gyengéden megfogta a babámat és elvitte.

-Olyan gyönyörű.-Néztem Bradre.

-Leggynönyörűbb.-Mondta sírva és adott egy puszit. Amíg Mirat felöltöztették engem is rendbe szedtek. 1 óra alatt kb meg is voltam. Nagyon fáradt voltam, de látni akartam a lányomat. Braddel az ágyamon ültünk amikor vissza hozták a lányunkat.

-Itt a kis csöppség.-Lépett Brad mellé és kezébe adta a lányát. Brad meghatódva fogta.-Nagyon ügyes kislányuk van alig sírt. De kezd már éhes lenni, megkellene próbálni kedves anyuka, cicire tenni Mirabelt.

-Oké.-Bólintottam és a nő kiment.
Brad tenyerében Mira elfért csendben aludt. Bevolt pójázva. Annyira apró volt.

-Mirabel...annyira szép vagy.-Suttogta Bradley és megpuszilta a lányát.-Annyira szeretlek.-Mondta könnyezve. Majd felém fordult és átadta a lányomat. Csak fogtam az aprótüneményt aki 9 hónapot cseperedett a pocakomba. Annyira boldog voltam mint még soha. Ez életem legszebb napja. Adtam pár puszit az apró arcára, majd megköszöntem az élettől, hogy ő az enyém lehet, és hogy Mirabel minket választott szüleinek.
Brad segített kicsit levetkőzni és a mellemhez helyeztük Mirat, aki egyből tudta mi a dolga és enni kezdett. Annyira jó érzés volt etetni a lányomat. Közben fogni az apró testét.
Percekig figyeltük Mira mennyire ügyesen is szopizik, majd Bradley törte meg a csendet.

-Köszönöm May...köszönöm, hogy ilyen csodát hoztál a világra. Lett egy hercegnőm. Annyira bátor voltál végig. Büszke vagyok rád. Annyira szeretlek titeket.-Csókolt meg.

-Nagyon szeretlek.-Néztem a férfira akit szeretek majd a lányunkra.-Téged is nagyon szeretlek.-Nyomtam egy puszit a fejére, majd Brad is. Utána közelebb ült hozzám átölelt a félkezével a másikkal a kisbabánkat simogatta.