Kalandnak indult +18

40.rész

Őszintén nem gondoltam, hogy a szülés ennyire kifog fárasztani. Annyira aludni akartam, de egyszerűen nem bírtam levenni a szemem a kislányomról. Ahogy tudtak a szüleink is bejöttek megnézni a kisunokájukat egyszerűen elvannak ájulva Mirabeltől.

-Hihtetlen, hogy a ti kisbabátok.-Suttogta Lori, és adott még egy puszit Mira fejére.-Hasonlít Bradre.-Mondta.

-Még szép, az én hercegnőm.-Mondta Brad.

-De rád is hasonlít May. A sötét szemei, ugyan olyanok mit a tiéd.-Ezt én is észre vettem. A szüleim mindig azt mondogatták, hogy mandula alakú szemeim vannak, és Mirabelnek is ugyan olyan.

-Az orra az olyan mint Maynek.-Suttogta Brad.

-Tényleg olyan.-Mosolygott a húgom.
Csak nagyokat pislogva, bólogattam.

-Bébi...-Suttogta a fülembe, mire ránéztem.-Próbalj meg pihenni. Hosszú volt ez a nap.

-Maradtok?-Kérdeztem.

-Persze bébi. Nem megyek haza.

-Addig amíg alszotok, mi lemegyünk vacsoráért Braddel. Kérlek pihenj.-Adott egy puszit, majd a fülemhez hajolt.-Nagyon büszke vagyok rád. Gyönyörű a kislányod.

-Köszönöm.-Mondtam teljesen elpirulva. Annyira jól esett, és teljesen megvagyok illetve avval kapcsolatban, hogy szültem.
Lori kiment majd Brad adott pár puszit.

-Nagyon fáradt vagy?-Kérdezte.

-Igen. De nem akarok elaludni, mivan ha lemaradok valamiről?

-Aludni fog végig, majd felkel enni. De addigra mi is vissza jövünk.-Adott egy puszit a homlokomra.-Szeretlek.-Fogta meg az arcom.

-Én is szeretlek.-Simultam a tenyerébe.-Mosolyogva csókolt meg.
Kifelé menet Brad leoltotta a villanyt és kiment. Ketten maradtunk Mirabellel.
Sokat voltunk már ketten, de akkor még nem született meg. Most vagyunk először ténylegesen ketten. Felültem az ágyból és néztem még egy kicsit, ahogy alszik. Némán szuszogott, olyan picike, annyira aranyos kislány. Lehajoltam a kisfejéhez és adtam neki pár puszit.

-Nagyon szeretlek életem.
Mosolyogva feküdtem vissza az ágyba és takaróztam be. Amikor terhes lettem volt sok hülye gondoltam. Féltem attól, hogy ha megszüleitik majd Mirabel akkor nem fogom szeretni úgy mint egy anyának kellene. De már azelőtt meghaltak volna értem, mielőtt megszületett. Új értelmet kapott az életem. Amint felsírt, ahogy kinyitotta a szemeit...egyből tudtam, hogy ott akarok majd lenni mellett minden pillanatban. Vele akarok lenni amikor először felül, amikor megtanulni majd beszélni, az első napján amikor suliba megy, amikor először lesz szerelmes... Minden nehézségben mellette akarok lenni. Érte érdemes élni.

Összesen aludtam vagy 3 órát, majd felketem arra, hogy Brad beszél. A széken ült és Mirát ringatta. Annyira szép látvány volt. Brad a kigyúrt tetovált kezével egy apró rózsaszín ruhás kisangyalt ringat. A szívem egyből meglágyult és alig bírtam ki, hogy ne sírjak.

-Kipihented magad?-Suttogta Brad.

-Igen.

-Nagyon jó, mert a kislányunk kezd éhes lenni.-Csak mosolyogtam és jeleztem a fejemmel, hogy jöjjenek közelebb. Brad leült mellém, amíg én kibújtattam a mellemet addig ő a kislányunkat simogatta. Majd átadta a babát. Mirabel csak a nagy szemeivel pislogott rám. A cicimhez emeltem, mire egyből szopizni kezdett.

-Most már anya cickóin ketten osztozunk Mira.-Mondta Brad mire felnevettem.

-Alig várom, hogy haza menjünk és csak mi legyünk hárman.

-Én is várom. Holnap haza is kell mennem de persze csak este. Tanulnom kell majd az éjjel...elvagyok maradva és lassan diploma...-Vett egy nagy levegőt. Miattam nem volt ideje. A terhességem alatt, csak körbe ugrált. Egyszer sem hagyott cserben, és egyszer sem mondott semmire nemet.

-Köszönöm, hogy végig mellettem voltál...

-Ne hülyéskejd bébi, még szép, hogy melletted voltam. A nő akit szeretek az én kislányommal volt terhes. Egy pillanatról sem akartam volna lemaradni. Tanulok majd este.-Fejezte be és megcsókolt.

-Nem muszáj itt maradnod...-Próbálkoztam, mert tudtam, hogy neki is pihennie kell.

-De. Nem hagynálak itt, és Mirát sem.-Rázta a fejét.-Ti vagytok nekem a legfontosabbak...és nagyon várom, hogy haza menjünk...csak mi hárman.