Kalandnak indult +18

27.rész

Brad elengedett és felállt a földről. Csak nézett engem meghatódva. Megfogta az arcomat és megpuszilta a homlokomat. Leültünk a kanapéra és átölelve beszélgettünk, hogy, hogy is történhetett ez. De nem találtunk válaszokat.

-Hihetetlen, hogy egy kis katonám célba ért.-Kuncogott Brad. Mire megráztam a fejem.

-Én is ezt mondom. A szüleim tuti kiakadnak.-Mondtam, a második mondatot kicsit halkabban. Brad elhúzta a száját.

-Igen....végre megkedveltek. Erre kiderül, hogy teherbe ejtettelek, lehet nem fognak örülni.

-Nem érdekel. Én boldog vagyok.-Brad megint megpuszilt és a fülemhez hajolt.

-Én is bébi nagyon. Megoldjuk, nem hinném, hogy képesek lennének az unokájukat nem szeretni.

-Igazad vagy.....Te viszont nem is ettél még, csinálok valamit enni.-Álltam fel, mire Bradley vissza húzott.

-Tudok én is csinálni. Te pihenj csak.-Simogatta végig az arcom. Mire felnevettem.

-Terhes vagyok, nem beteg.-Álltam fel.

-Akkor csináljunk közösen valamit enni.

-Valami tojásosat.-Hunytam le a szemeimet.

-Tudtam, hogy valami megváltozott, nem szeretted eddig a tojást.-Karolta át a vállamat és a konyhába sétáltunk.

-A baba szereti.
Brad csillogó szemekkel hallgatott. Mindenért oda volt amit mondtam neki, hihetetlen. Hogy lehet ennyire szeretni valakit. Brad akart főzni, ezért én csak segítettem neki. Amikor csak egy helyben állt, akkor hátulról öleltem.
Mikor kész lett az ebédünk, akkor leültünk egymással szembe, és csendben mosolyogva fogyasztottuk el az ételt. Nem hittem volna, hogy megtörtént olyan, hogy ilyen előszeretettel egyek tojást. A kisbabánknak nagyon ízlik.

~

Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, még aznap kértem időpontot a nőgyógyászhoz. Szóval most oda tartunk, senkinek nem mondtuk még el, hogy kisbabánk lesz először elszerettünk volna menni az orvoshoz. A rendelőben Bradley görcsösen fogta a kezemet. Mire megsimogattam a kézfejét.

-Nyugi Brad.-Suttogtam, mire idegesen rámnézett.

-Izgulok.-Suttogta, mira megsimogattam az arcát. Közelebb csúszott hozzám és gyengéden a kezét a hasamra tette. Ez már megszokott tőle, amikor csak tud a hasamat simogatja. Nagyon jó érzés, főleg az, hogy ennyire örül a babának.

Végre kiszóltak a folyosóra, hogy én következek. Felálltunk és beszétáltunk, bevallom én is nagyon aggódtam, hogy a kiscsöppséggel minden rendben legyen. Lefeküdtem és felhúztam a pólómat, a hasamat bekenték valami zselével ami szokatlan volt. Majd pár pillanat múlva a monitoron megláttuk a magzatot. Még a szánk is nyitva maradt. Mindössze pár mm-es még, de máris imádom. Csak csendben figyeltük a kijelzőt. Kaptunk pár képet a babáról és már mehettünk is. Legközelebb 2 hét múlva kell jönni.
Vigyorogva sétáltunk ki az autóhoz. Beültünk, Brad az arcomért nyúlt és elkezdett puszilgatni.

-Már annyira várom, hogy hárman legyünk.-Suttogta.

-Én is nagyon. Szerinted fiú vagy lány lesz?-Kérdeztem. Bradley beindította az autót.

-Fiú.-Vágta rá.-Tutira Fiú.-Bólogatott.

-És ha lány?

-Annak is nagyon örülni fogok, de érzem, hogy fiú. Majd veszem neki a motoros cuccokat, meccsekre járunk majd és csajozni tanítom.-Mondta lelkesen. Mire csak mosolyogta.-Da ha esetleg kislány akkor majd megtanulok haját fonni, és majd pónizunk. Annyira nem förtelmes a rózsaszín, hogy neszokjam meg.
Örültem, hogy Brad ennyire szereti már  a babát és, hogy majd megbírkózik a gondolattal, ha kislányunk lesz. Biztos minden rózsaszín lesz.
Úgy gondoltuk, hogy elmegyünk és elmondjuk anyuéknak a nagy hírt. Szóval egyenesen oda mentünk. Mindenki otthon volt. Bradley fogta a kezében az ultrahangos képet. Leültünk a konyhába. Hirtelen a hang a torkomon akadt, nem bírtam megszólalni ezért Brad beszélt.

-Beszeretnénk valamit jelenteni. Nem pont mostanában tervetzük, de így alakult, én nagyon boldogok vagyunk....-Mondta és a kezemet simogatta.-Kisbabánk lesz.-Mondta ki mire egy pillanatra csend lett. Majd a húgom, sikítozni kezdett és átölelt minket.

-Gratulálok.-Puszilta meg a fejemet.

-Köszönjük.-Mosolyogtam. Anyura néztem aki lefagyva állt, majd apura aki könnyes szemmel nézett minket. Felálltam és megöleltem.

-Istenem May...-Simogatta a hátam.-Unokánk lesz.-Puszilta meg a homlokom. Elengedett és Bradhez lépett és gratulált neki. Én addig anyához léptem. Aki a nyakamba sírt. Miután kisírtuk magunkat vissza ültünk. Brad elővette a képet, és büszkén mutogatta a kisbabánkat.