Kalandnak indult +18

36.rész

Percekig csak öleltük egymást, majd lassan elszakadtam tőle, és a kezénél fogva behúztam a hába. A nappaliban leültettem a kanapéra. Nagyot sóhajtott, majd rám nézett. Nagyon nyúzott arca volt.

-Kérlek ne sírj.-Suttogta Brad. De csak jobban sírni kezdtem. Mellé ültem a kanapéra és átöleltem. Az arcát a nyakamhoz nyomta és szorosan ölelt.-Sajnálom.-Motyogta.

-Annyira aggódtam...

-Tudom. De már itt vagyok.

-Hogy vagy?-Kérdeztem sebesen.

-Jól...és ti?-Kérdezett vissza, mire megnyugtatóan bólintottam.

-Jól, de nagyon haragszom rád! Miért mentél el?-Fogtam meg az arcát.

-Muszáj volt bébi, hisz' rólatok volt szó. Rólad és a babáról.-Mondta fáradtan, majd a kezét a hasamra tette és édesen mosolyogni kezdett.

-Ezt majd megbeszéljük, de most gyere zuhanyozz le, mert nagyon büdös vagy.-Próbáltam oldani a saját feszültségemet. Még mindig nagyon féltettem. Felálltunk először a konyhába mentünk és ivott egy pohár vízet. Majd felsétáltunk az emeletre, végig görcsösen fogta a kezemet. Nem beszélt, csendben volt. Nem akartam letólni, és kiabálni vele. Pedig megakartam tenni, csak azért is, hogy megtudja mennyire féltem és, hogy mennyire rossz volt nélküle. Amíg engedtem a vizet, elkezdett levetkőzni. A kezén volt pár horzsolás de ennyi. Úgy bámultam, mintha soha nem láttam volna még meztelenül. A teste minden porcikáján végig akartam pásztázni, hogy meggyőzödjek róla nincs-e valami sérülése. Brad bele ült a kádba, én meg mellé ültem a csempére. Percekig csak a vizet kémlelte, mintha várta volna, hogy hirtelen megváltozik a színe.

-Meséld el mitörtént.-Mondtam.
Rám emelte a tekintetét és bólintott.

-Elvittem a drogot.-Mondta, mire bólintottam, hogy hallgatom és, hogy folytassa.-Csak olyan bűntudatom volt, hogy itt hagytalak terhesen...annyira sajnálom May. Hidd el ha nem kellett volna nem mentem volna el. Egy percig se szeretnék tőled elszakadni. Folyton te jártál az eszembe, és az a kis élet akit mi teremtettünk, az a csoda hasadban....-Annyira megérintettek a szavai, hogy megint csak könnyezni kezdtem.

-Merre jártál?

-Pár órányira van a település, tele csövesekkel undorító emberekkel. Ott kellett megtalálnom azt a férfit akinek szállítottam a drogot. De ott ami volt May, egy pillanatra még én is féltem...
Olyan emberek vannak...undorítóak. Ott volt egy férfi egy nővel, és olyan undorítóan bánt vele. Legszívesebben megöltem volna, hogy lehet valaki ennyire pöcs. A legrosszabb, hogy ez az ember akihez mentem tudott rólad, és a babáról.-Rázta a fejét dühösen, és a kezei ökölbe szorultak.-Bármit megtettem nekik, hogy soha többet ne keressenek minket...szóval egy hét után azt mondták ennyi volt. Annyira féltettelek, siettem haza. Tudtam, hogy neked is stresszes, és még veszélyeztetett terhes is vagy...ááá megőrített a gondolat, hogy mivan veletek.-Túrt a hajába. Közelebb hajoltam hozzá és megfogtam az arcát. Az ajkaimat lassan az övéhez érintettem. Sóhajtott egyet és vissza csókolt. Nem bírtam vele betelni, mintha minden egyes csókjával feltöltődtem volna.

-Nagyon hiányoztál Bradley. Ez a hét életem legrosszabb hete marad. Nagyon nagyon addógtam érted...egyszerűen nem bírom felfogni, hogy létezik ilyen ember aki ennyi dolgot megtesz a családjáért. Annyira jó apa leszel Brad. Nagyon szeretlek.-Brad elpirulva hallgatott, majd megint megcsókolt.

-Én még jobban szeretlek Bébi!-Suttogta az ajkaimra.
Segítettem megmosni a haját, és hoztam neki tiszta ruhát. Majd kiszállt a kádból és megtörülközött. Amint felöltözött letérdelt a lábaim elé és felhúzta a felsőmet és a hasamra adott pár puszit.-Nagyon szeretlek picim, rettentően hiányoztál.-Nyomott még egy csókot a hasamra és felállt. Mindig elcsodálkozok, hogy mennyire szereti a kislányunkat. Megfogta a kezem és átölelt.-Nagyon fáradt vagyok Bébi...

-Gyere pihenj egy kicsit.-Engedtem el, és a hálószobánkba húztam. Bementünk Brad egyből lefeküdt és maga mellé húzott. Összevissza mocorgott addig amíg kényelmesnek nem találta a helyzetet. Az arcát a melleimhez nyomta és a derekamat ölelte. Betakartam és a haját simogattam.-Annyira hiányoztál...nem éltem volna túl ha bajod esik.-Suttogtam őszintén.

-Egy valóra vált álom vagy nekem!-Mondta.

Megvártam amíg elalszik, egy órán át csak simogattam majd végre jött Lori. Lassan lesétáltam a lépcsőn.

-Hogy van Brad? Láttam az autóját. Minden rendben veled?-Kezdett egyből faggatni.

-Jól van, alszik. Csak megviselte a történtek, és mi is jól vagyunk.- Simogattam a hasam.

-Annyira örülök, de majd én is akarok Braddel beszélni.-Mutatta fel az ujját fenyegetően. Mire csak felnevettem és enni kezdtünk. A kislányom már nagyon kívánta. Közben elmeséltem Lorinak amit elmondott Bradley.
Lori addig marad amíg Brad felnem kelt, órákon át aludt. Néha ránéztem és adtam neki egy puszit, csak...csak tudni akartam, hogy alszik és jól van.
Lori megígérte, hogy holnap is átjön. Brad leült a kanapéra és az ölébe húzott. Átölelte a hasamat, én meg a nyakát karoltam át. Hosszú percekig csak csókolóztunk, majd Brad elfordította a fejét. Kérdőn néztem rá.

-Bébi annyira vissza kell fognom magam...nagyon kívánlak. Annyira nehéz, hogy nem érhetek hozzád.

-Tudom, én is kívánlak, de én hozzád érhetek...-Másztam ki az öléből és felálltam, majd elé térdeltem. Elkezdtem letólni a nadrágját, és a boxerét...