Kalandnak indult +18

30.rész

Maybe szemszöge.

Az édes könnyű álom sem tart örökké. Olyan kényelmes, csendes volt a sötétség. Ez nem a valóság...
Szemeimet kinyitva csak hosszakat pislogtam, egy szobában voltam, ahol mások is vannak. Nem értettem, majd villámcsapás szerűen jött a felismerés mi is történt. A szívem a torkomba ugrott. A kisbabám..... egyből a hasamhoz nyúltam, ahol éreztem a kispocakomat. Fellélegeztem.

-May.-Átjárt a melegség, annyira imádom a hangját, ahogy ejti a nevemet. A fejemet Bred felé fordítottam, csak fáradtan fogta a kezemet. Arca arról árulkodott, hogy nem aludt egy ideje. Szemei vörösek voltak, kivoltak sírva. Haja kócos volt. Arca fáradt.

-Brad..-Suttogtam és felültem.

-Istenem annyira aggódtam.-Nézet a takarót, még a hangja is szomorú volt.

-Mi történt?-Arra emlékszem, hogy otthon vagyunk és elkezdtem vérezni.

-Olyan hirtelen történt. Elájúltál...behoztalak a korházba. Annyira rettegtem, hogy valami bajotok lesz.-Suttogta úgy, hogy alig hallottam. Nem akarta folytatni, annyira meggyötört volt, mintha a világ végén lenne túl. Nagy levegőt vett és befejezte amit elkezdett.-Megmentettek titeket, csak addig nem bírtam megnyugodni amíg felnem ébredsz...
Hogy vagy bébi?-Küldött egy szívdöglesztő mosolyt, de mögötte még mindig ott volt a félelem, hogy baj van.

-Jobban. Egy kicsit furán érzem magam. De nem fáj már.-Kicsit arrébb csúsztam az ágyban.-Ide jössz?-Néztem rá. Adott egy puszit a kezemre és felállt a székről.
Levette a cipőjét és mellém ült hátát a támlának döntötte.

-Gyere ide.-Suttogta. Mire mosolyogva hozzá bújtam. A fejemet a mellkasára nyomta és átöleltem a jobb kezemmel.-Annyira örülök, hogy jobban vagy.-Suttogta a fülembe és a hajamat kezdte simogatni. Mintha egyre jobban megnyugodott volna. Kicsit elszakadtam tőle, és megfogtam egy kézzel az arcát, halványan megsimogattam a hüvelykujjammal és megcsókoltam. Annyira kellett a csókja. Annyira gyengéden csókolt vissza, mintha félne, hogy megsérülök. A kezét a hajamba vezette, és szenvedélyesebben kezdett csókolni, addig, addig amíg elnem fogyott a levegőnk.

-Annyira szeretlek.-Suttogta az ajkaimra, mire elmosolyodtam.

-Szeretlek.-Csak magához ölelt. Az egyik keze becsúszott a takaró alá és lassan a hasamra tévedt. Egész tenyere beborítota a picike pocakomat, majd lágyan simogatott.

-A kisbabánkat is nagyon szeretem.-Mosolygott. Annyira eltudok érzékenyűlni amikor a bábáról beszél, annyira várja már.
Braddel órákon át csak beszélgettünk addig amíg a húgom megnem érkezett.

-Szia May. Hogy vagytok?-Mosolygott és adott egy puszit.

-Szia jól.

-Magatokra hagylak. Beszélgessetek.-Mondta Brad, megcsókolt és kiment. Lori beült az ágyamba Brad helyére.

-Örülök, hogy jól vagytok. Borzasztó esténként volt.-Rázta a fejét. Nem bírtam megszólalni. Ezért folytatta.-Annyira boldog vagyok May, hogy a nővérem jólvan és, hogy ennyire szereti a barátja. Szegény Brad egész este itt sírt...-Suttogta. Mire csak szomorú elmosolyodtam, istenem de szeretem.-De hagyjuk a szomorú dolgokat. Hoztam pár ruhát neked..-Mutatott a táskájára.

-Köszönöm Lori.

-Ugyan semmiség. Amúgy nálatok találkoztam egy férfivel aki Braddel akart beszélni, de elküldtem.-Legyintett.

-Milyen férfi?-Kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-Nem ismertem, de ha fontos akkor úgyis megkeresi majd Bradet.

-Igaz.-Bólintottam. Lori lekötött, elkezdett fecsegni a suliról és anyuékról. Nagyon idegesek voltak és mindenki itt volt sokáig velem.

~

Összesen 5 napot öltöttem a kórházban, és nagyon vártam, hogy mehessek haza. Majd eljött a pillanat, felöltöztem normálisan. Addig Brad össze szedte a cuccaimat, és mehettünk is. Megvártuk a zárójelentést. Majd kézenfogva kisétáltunk. Egy hét múlva kell vissza jönnöm vizsgálatra, és egy hét múlva kiderűl a baba neme is.
Jól esett a friss levegőre kilépni. Brad kinyitotta nekem kocsi ajtaját, majd ő is beült.

-Olyan jó lesz végre otthon.-Mondtam mosolyogva.

-Nagyon jó lesz már.-Simogatta a lábam.
Hamar haza értünk. Brad vitte a cuccaimat és nyitotta az ajtót. Olyan jó volt a mi közös házunkba haza menni. Felmentünk a szobákban és leültem az ágyra, Brad pedig mellém.

-Szóval Bébi lesz egy pár szabály.-Mondta mire ránéztem.

-Mi?

-Szabályok..szóval kerüljük a stresszt az érdekedben, ezért mindent beszéljünk meg. Másik a legrosszebb de persze betartjuk...nincs szex.-Mondta keservesen mire felnevettem. Igen nekem is mondta az orvosom, hogy ezt hanyagoljuk.

-Csak pár hónap Brad. Gyorsan elröppen.

-De nem érhetek hozzád.-Rázta a fejét.

-De hozzám érhetsz, de nem úgy.

-Egy szenvedés lesz...ha már a puncidra gondolok áll a farkam.-Hunyta be a szemeit.

-Jézusom.-Fogtam a fejem.

-Istenem de szeretem ahogy a nevemet nyögöd...a nedves szűk puncidat imádom.-Mondta és megfogta a kezem és a farkára tette.-Érzed?-Nevetett.

-Igen.-Nevetettem, már kemény is volt. Csak magához húzott és megpuszilta az arcom.

-Nagyon szeretlek titeket.-Simogatta a hasam.

Néha arra gondolok miért érdemeljük meg ezt a sok rosszat. Nem értem mit tettünk a világ ellen. De egyet tudok, mikor azt hinnéd, hogy túl vagy a nehezén....csak akkor jön az igazán rossz....

--------------------------------------------------------------
Remélem tetszett a mai rész.
Pénteken tali, vigyázzatok magatokra!
Puszi. B♡