Kéretlen kerítők - teljes

27. Közeledés

Alisha

Dühös voltam Rudyra, amiért a legrosszabbkor jött be. Úgy éreztem, végre eljutottunk odáig Fabiannel, hogy kettőnkről beszéljünk, erre ez a szerencsétlen pont most állít be. Türelmetlenül néztem rá, hogy bökje már ki, mit akar.

– Azon gondolkoztam, hogy ha Brunóval összecuccoltok a te szobádba, akkor bevehetnénk még valakit az albérletbe – közölte.

Mivel vágjam fejbe? Én csak azt akartam, hogy Fabian gyanakodjon, most meg az idióta miatt nyíltan kell beszélnem a dologról. Nem volt bűntudatom, amiért lefeküdtem Brunóval, de a kapcsolatunk csak kitaláció, és nem akartam hazudni senkinek sem. Fabianre pillantottam, aki összevont szemöldökkel nézett rám.

– Már miért cuccolnánk össze? Megint butaságokat beszélsz, Rudy. Inkább hagyj dogozni! – küldtem volna el, de ő persze nem tágított.

– Ha mégsem egy éjszakás kalandról lenne szó, van egy haverom...

– Rudy, elég! – szóltam rá. – Majd otthon megbeszéljük.

Rettenetesen ideges lettem. Lehet, mégsem gondoltuk át elég alaposan. Ez sokkal kellemetlenebb volt, mint vártam. Abban bíztam, hogy legalább Bruno eléri a célját vele, és Max térden állva fog könyörögni a bocsánatáért.

– Hát jó! – vonta meg Rudy a vállát, és kifordult az irodából.

Nem tudtam fellélegezni, mert éreztem, hogy Fabian majd megöl a tekintetével. Hiába is várta, hogy magyarázkodjak neki, mert semmi köze hozzá, mit csinálok. Ő is együtt aludt a volt barátnőjével. Nem kérhetjük számon egymást.

– Max üzeni, még nem fejezte be, de ebédre meglesz – viharzott be Bruno újra.

– Oké, kösz – felelte Fabian morcosan.

Nagyon szerettem volna kifaggatni Brunót, hogy miről beszélgettek Max-szel, de nem mertem félrehívni, és a munkával is haladni kellett. Mindannyian éreztük a feszültséget, mert szinte szótlanul láttunk neki újra a feladatoknak. Fabian időnként hangosan csapkodta az eszközeit, ami még nagyobb hallgatásra késztetett bennünket. Valójában nem értettem, miért van így kiakadva, hiszen nem vagyok a tulajdona, de aztán az is megfordult a fejemben, hogy talán elsősorban nem is rám haragszik, hanem Brunóra. Max a legjobb barátja, és bizonyára nem örül neki, amit vele tettünk.

Bárhogy is, a helyzet nem alakult túl jól. Úgy éreztem, ezt rendesen elcsesztük, holott semmivel sem követtünk el nagyobb bűnt, mint ők. Ha nekik nem kínos, akkor nekünk sem kellene rosszul éreznünk magunkat miatta.

Amikor végre eljött az ebédidő, Brunóval lementünk a büfébe, de a liftnél még fél szemmel láttam, hogy Fabian Max irodájába igyekszik.

– Na, mi volt? – kérdeztem azonnal, amint becsukódott az ajtó.

– Ki van akadva. Szerinte az sokkal nagyobb megcsalás, hogy egy nővel feküdtem le – sóhajtotta Bruno. – Hülyeségeket beszélt. Olyanokat, hogy elárultam, meg csalódott, de azért kérte, beszéljük majd ezt át újra. Ma estére elhívott vacsorázni – vigyorodott el.

Mázsás kődarab esett le a szívemről, és fürgén Bruno nyakába ugrottam.

– De örülök! Békülj ki vele, mert látom, mennyire szenvedsz miatta.

Az ajtó kinyílt, ezért kénytelen voltam elengedni őt.

– Még húzzuk vagy két napot. Nem akarom, hogy azt higgye, könnyen megbocsátok – felelte Bruno határozottan, közben beálltunk a sorba a büfénél.