Kéretlen kerítők - teljes

28. Kétségek

Fabian

Dühösen csaptam a kormányra. Ez a nő hülyére vesz engem. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni rajta. Az első találkozásunk óta világos volt, hogy vágyik rám, mégsem adja meg magát nekem. Bezzeg a barátjával ágyba bújt, és még magyarázkodott is miatta, mintha bármivel tartozott volna nekem. Ezzel pedig elhitette, hogy ő is akar tőlem valamit, hiszen mi másért mondta volna el? Azért az a csók eléggé árulkodó volt. Mégis elküldött. Miért csinálja ezt velem? Hol rontom el?

Annyira felhúzott, hogy hajnal háromig dolgoztam. Illetve felváltva dolgoztam, és fel-alá járkáltam a házban. Tombolt bennem a düh és a kielégítetlen vágy. Bármit megadtam volna azért, hogy végre az enyém legyen. Talán nem én kellek neki, hanem Bruno? De akkor miért hagyta, hogy megcsókoljam? Miért érzem mégis azt, hogy engem akar? Egyáltalán miért ilyen zavaros ez az egész? Álljak elé, és mondjam el neki, hogy szeretem? Nem fog pofára ejteni? Utána, hogyan dolgoznánk együtt?

Számtalan kérdésre nem tudtam a választ, alig aludtam pár órát. Fáradtan és nyúzottan mentem be dolgozni reggel hétkor. A parkolóban már láttam, hogy ott a kocsija. Először a konyhába vettem az irányt, hogy egy újabb adag kávét öntsek magamba, mielőtt a szemébe nézek. Alig lettem túl az egyik megrázkódtatáson, máris érkezett a másik. Szerencsére az alkalmazottaim nem tettek tréfás megjegyzéseket rám, csak megköszönték a remek bulit. Most pedig itt az újabb probléma.

Legurítottam a feketét, vettem egy mély lélegzetet, és bementem az irodába. Meglepetésemre nem csak Alisha volt bent, hanem Rudy is.

– Jó reggelt, főnök! Alisha mondta, hogy sürgős a meló, úgyhogy jöttem segíteni – üdvözölt vidáman.

Alisha éppen csak, hogy köszönt nekem.

– Hálás vagyok, köszönöm – veregettem meg Rudy vállát.

Talán még sosem örültem úgy ennek a baromnak, mint most.

– Megcsináltam, amit kértél – tette le elém Alisha a kinyomtatott rajzokat. – Rudy már dolgozik a látványterveken, én pedig hozzákezdtem a kiszolgáló helyiségekhez.

– Nagyszerű – biccentettem, és felhajtottam az ingem ujját, hogy én is nekilássak a munkának.

Először rendszereztem az elkészült terveket, majd egyesével mindet ellenőriztem, hogy még véletlenül se legyen benne hiba.

– Ja igen, míg el nem felejtem – szólalt meg újra Alisha. – Brenda szabadnapot kért mára. Az apukája beteg, és ott maradt náluk.

– Természetesen nem gond. Ha beszélsz vele, add át, hogy jobbulást az édesapjának, és nem gond, ha esetleg több napra is szüksége lesz.

Alisha erre már nem válaszolt, hanem folytatta a munkát. Rudy is hallgatott. Úgy tűnt, amikor dolgozik, akkor elfelejt hülyének lenni, de legalább itt volt velünk, és nem kellett kettesben feszengenünk. Még az is megfordult a fejemben, Alisha szándékosan hozta be magával, így elkerülve azt, hogy szóba hozzuk a tegnap estét. Viszont ennek ellenére is többször azon kaptam magam, hogy őt bámulom. Minden egyes nap alaposan felmértem a ruházatát, és ez ma sem volt másképp. Imádtam, amiért minden olyan jól állt rajta. Ma egy piros, térd felett érő ruhát viselt, vékony, fekete övvel, mely kiemelte karcsú derekát. A szoknyarész olyan szépen feszült a kerek popsiján, hogy akárhányszor ránéztem, kedvem támadt rátenni a tenyeremet.

Imádtam az apró termetét, a gömbölyded formáit és a göndör hajzuhatagát, melyet most összefogott, hogy ne zavarja a munkában. Illata belengte a helyiséget, és már annyira belém ivódott, hogy úgy éreztem, képtelen lennék meglenni nélküle. Szerelmes voltam egy olyan nőbe, akivel mindössze egyszer szeretkeztem, és gyakorlatilag alig ismertem a valódi személyiségét. Mégis, amit eddig kaptam belőle, azt mind imádtam. Kivéve a kiismerhetetlenségét. Az rettenetesen idegesített.