Kéretlen kerítők - teljes

9. Az új főnök

Alisha

Brunó kivételével senkinek sem beszéltem a szombat estéről. Legfőképpen azért nem, mert gyávának tartottak volna. Ismertem már a barátaimat, és még véletlenül sem akartam, hogy rábeszéljenek erre az ismeretlen pasasra. Igaz, Brunótól kaptam egy szép kis fejmosást, amiért kihagytam a lehetőséget, de miután elmagyaráztam neki a félelmeimet, és megértett. Vagyis azt hiszem, mert nála sosem lehetett tudni.

Reggel szinte mindannyian együtt érkeztünk, és az irodámban trécselve, izgatottan vártuk az új főnököt. Egyedül Brenda hiányzott, mert ő felment a hetedikre. Penny az ajtómban állt, és onnan figyelte, mikor érkeznek. A többi alkalmazott is kint várakozott az asztaloknál.

– Pocsék ez a kávé – fintorgott Bruno az egyik fotelben terpeszkedve.

– Mondtam, hogy ne az automatából vedd. A büfében sokkal jobbat készítenek – motyogta Rudy oda sem nézve, mert az asztalomnál ülve, a gépemen babrált valamit.

– A büfés nő utálja a melegeket. Szerintem a kávét is hidegen adja – nyűgösködött tovább Bruno.

– Ezt meg honnan veszed? – lógattam a lábam az asztal végén ülve.

– Mármint melyiket? – kacsintott rám.

Annyira szerettem, mikor ezt csinálta. Ilyenkor mindig olyan érzésem volt, mintha valamiféle titkos szövetség lenne kettőnk között.

– Azt, hogy utál – feleltem.

– A múltkor szándékosan telenyomta a hot-dogomat csípős mustárral, pedig direkt kihangsúlyoztam, hogy nem úgy kérem. Jóízűen beleharaptam, és majdnem leégett a pofám. Aztán volt képe megkérdezni, hogy ízlett-e – panaszolta Bruno, majd egy jól célzott dobással a szemetesembe hajította az üres poharat.

– Az véletlen is lehetett – szólalt meg Penny.

– Nem baj. Másnap reggel összefutottam vele, és a hátát megveregetve kedvesen üdvözöltem – folytatta Bruno. – Szerencsétlen nem vette észre, hogy egésznap I love anal feliratú pólóban dolgozott.

Megrökönyödve néztem rá, de Penny is felé kapta a fejét.

– Az te voltál? Én is láttam, de nem mertem szólni neki – kuncogott.

– Olyan vagy, mint egy nagy gyerek – csóváltam a fejem, majd leugrottam az asztalról. – Szerintem menjünk.

A lift előtti részen, a több sorban lerakott asztalok mögött a kollégák csendesen beszélgettek. Rudy ledobta magát az utolsóhoz. Leültem mellé, a jobbomra pedig Penny. Bruno elment a fal melletti kávégéphez, és vett magának egy újabb adagot, majd ott meg is állt.

Brenda sietett le a lépcsőn, és egyenesen felénk tartott. Vigyorgott, ami jót jelentett.

– El fogtok ájulni – súgta, miközben lehuppant Penny mellé.

Kíváncsian dőltem előre.

– Miért?

– Tuti a pasi – mutatta felém a hüvelykujját.

Penny összedörzsölte a tenyerét.

– Jaj, úgy izgulok!

Nem maradt időm több kérdésre, mert két férfi jelent meg a lépcsőn. A levegő belém szorult, majd nyomban a lehető legmélyebbre süllyedtem a székemen. Nem akartam elhinni, amit látok. A kékszeműm és a barátja állt meg az asztalok előtt.

Szentséges ég! Ő lenne Fabian?

– Veled meg mi van? – kérdezte Penny.

Kénytelen voltam újra felemelkedni, de az asztalon lévő fikuszt magam elé igazítottam, és a két tenyerembe temettem az arcomat.