19. Chili

1.9K 62 4
                                    


Alisha

– Lent várj meg. Azonnal jövök – szóltam ki Rudynak, majd visszamentem az irodába, és kezembe vettem a dobozt, amibe a korábban összegyűjtött kacatokat raktam. – Akkor, viszlát, holnap este – köszöntem el Fabiantől, aki már szintén készülődött haza.

A liftben kedvetlenül gondoltam arra, hogy Fabian azzal a nővel fog vacsorázni, és utána ki tudja, mit csinálnak majd. Olyan jól sikerült ez a nap. Tökéletesen össze tudtunk dolgozni, és sejtettem, hogy másban is ugyanilyen tökéletesen kiegészítenénk egymást, de ezek csak az én vágyálmaim voltak.

Lent Rudy már ott várakozott a kocsijával, és valakivel telefonon beszélt.

– Beteszem ezt hátra – mutogattam neki, mire Rudy bólintott, és tovább beszélt.

Megkerültem a kocsit, letettem a földre a dobozt, felnyitottam a csomagtartót, aztán beraktam a holmikat. Lecsuktam, megigazítottam a táskámat a vállamon, és abban a pillanatban Rudy egyszerűen elhajtott.

– Hé! – integettem utána, de az ügyet sem vetve rám, kifordult a mélygarázsból.

Nem akartam elhinni, hogy ez a barom itt hagyott. Nem tűnik fel neki, hogy nem ülök mellette?

– Mi az? Lekésted a taxit? – szólalt meg a lift irányából Fabian.

– Rudy enyhén szólva is szórakozott ma – nyúltam a telefonom után, hogy megcsörgessem Rudyt, nem felejtette-e itt valakit.

– Hagyd, gyere, hazaviszlek! – intett Fabian.

– Még nem jár messze, visszajön értem. – A fülemhez emeltem a telefont, ami persze foglalt volt. – Baszd meg, Rudy! – szitkozódtam halkan.

Fabian kinyitotta a kocsija ajtaját.

– Gyere már, ne kéresd magad!

Kelletlenül fogadtam el a felajánlását. Nem akartam, hogy ő fuvarozzon haza, mert már így is túl sok időt töltöttem vele. Egész nap az érintésére vágytam, és folyton arról ábrándoztam, milyen lenne újra a csókját érezni. A többiről nem is beszélve. A testem, mint az éltető víz után sóvárgó, kopár sivatag, úgy vágyott az kielégülésre, ez a pasi pedig itt mellettem, nem akarta megadni nekem.

– Kösd be magad! – szólt rám, amikor kiértünk az utcára.

Annyira elkalandoztam, hogy nem is figyeltem ilyen apróságokra. Nyúltam az öv után, és éppen akkor szólalt meg a telefonom. Persze, hogy Rudy volt az. Kihangosítottam, és leraktam középre, amíg bekötöm magam.

– Nahát, eszedbe jutottam? – szidtam le nyomban.

– Beszéltem hozzád, és miután nem válaszoltál, akkor tűnt fel, hogy nem ülsz mellettem – mondta. – De mindjárt visszafordulok.

Istenem!

– Nem kell, Fabian hazavisz. – Mérgesen nyomtam helyére a csatot.

– Igen? Akkor hívd be egy kávéra a cérnafarkút.

Ahogy ezt kimondta, elsápadtam. Rögtön nyúltam volna a telefon után, de Fabian akkorát fékezett, hogy készülék lerepült a lábához.

– Cérnafarkú? – nézett rám, amíg a lámpánál várakoztunk.

Ki fogom nyírni Rudyt!

Szóra nyitottam volna a szám, de valahol a kékszemű lábai alatt Rudy tovább lökte a sódert.

– Sok férfinak okoz frusztrációt a farka mérete. Nekem is volt hasonló problémám, úgyhogy tudom, miről beszélek.

Ezért egyszer olyat bemosok ennek a félnótásnak!

Kéretlen kerítők - teljesTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang