Kéretlen kerítők - teljes

32. Utószó

Alisha

Öt hónappal később

Kimerülten rogytam le a hotelszobában lévő fotelbe. Legalább húsz percbe telt, amíg Pennyt rá tudtam venni, hogy szedjük le a színes virágokat a gyönyörű, hófehér menyasszonyi ruhájáról.

– Csodásan nézel ki – mosolyogtam rá elismerően.

– Jaj, úgy izgulok! – fordult még egyszer körbe a tükör előtt.

– Rudy odáig lesz, ha meglát – igazgatta meg a fátylat Brenda.

– Oké. Szerintem, menjünk – álltam fel újra, és egy puszit adtam Penny arcára. – Nyugi, minden rendben lesz.

Brendával kisiettünk a hotel kertjébe, ahol a többiek már türelmetlenül vártak minket. Brenda leült Jazmin és Max közé, én pedig Bruno és Fabian mellett foglaltam helyet.

– Mi tartott ilyen sokáig? – hajolt oda hozzám Fabian.

– Majd később elmondom. – Megigazítottam a nyakkendőjét. – De most menj – intettem a fejemmel, hiszen Rudy őt kérte fel tanúnak.

Fabian odasétált a türelmetlenül tébláboló Rudyhoz, és Bruno is követte, mert Pennynek meg ő lesz a tanúja. A három férfi édesen festett egymás mellett a virágokkal díszített háttérben. A jóképű Fabian, magas, sportos termetével, az alacsony, pocakos Rudy és a rendkívül divatos, laza Bruno, a hózentrógeres szettjében. Megszólalt a bevonuló zene, és nagybátyja karján Penny sétált végig méltóságteljesen a sorok között.

A szertartásvezető elkezdte a beszédét, és mi áhítattal hallgattuk. Hiába vett fel Penny lapos sarkú cipőt, még így is majdnem egy fejjel magasabb volt, mint Rudy, de ennek ellenére jól mutattak együtt. Fabiant szemléltem, aki féloldalasan állva, időnként rám mosolygott. Az én pasim. Dögösebb már nem is lehetett volna a világos bézs színű nadrágjában és a fehér ingében, melyhez szintén bézs mellényt vett fel, egy árnyalattal sötétebb nyakkendővel. Közel fél év elteltével is ugyanúgy bele voltam habarodva, mint a találkozásunk elején.

– Két ember boldogságának a kulcsa... – mondta a szertartásvezető, de Rudy közbevágott.

– Bocsánat – emelte fel a kezét. – Ezt a részt kihagyhatjuk.

A nő értetlenül nézett Rudyra.

– Senkit sem érdekel – súgta oda neki Rudy, mire Penny elkezdte ráncigálni a zakóját.

– Hadd mondja el!

– Miért? Téged érdekel? – meresztette a szemét Rudy a leendő feleségére.

Penny lebiggyesztette a száját.

– Nem, de így szokás – vonta meg a vállát.

– Lapozzunk – intett Rudy ismét a teljesen összezavarodott nőnek.

Mindenki kuncogott.

– Akkor hol folytassam? – lapozgatta a jegyzetét a szertartásvezető.

– Adjon össze bennünket, és kész! – sürgette Rudy.

Nos, így meglehetősen lerövidült az egész szertartás. Miután kimondták a boldogító igent, a tanúk aláírták a papírokat, aztán jöhettek a gratulációk. Bruno Max kezét szorongatva ácsorgott, hogy végre sorra kerüljenek, én pedig Fabian ölelésében várakoztam.

– Ha megkérném a kezed, igent mondanál? – kérdezte váratlanul Fabian.

– Csak nem kedvet kaptál hozzá?