David Katie-vel, a híres influencerrel randizott, akivel a kapcsolatunk alatt volt egy forgatása.
Azután a hétvége után, ami David szüleinél töltöttünk, gyakran láttam őket együtt. Találkoztam velük az élelmiszerboltban, az utcán, a házunk előtt. Szinte azonnal felismertem azt a lélegzetelállítóan gyönyörű lányt, aki mindig büszke vigyorral az arcán tipegett a magassarkújában David mellett. Kedvem lett volna néha egy pofonnal letörölni az arcáról a mosolyát a lánynak, de sosem tettem semmit.
David, miután bevallotta, hogy újra randizik, másnap reggel haza hozott. A családjának arra hivatkozott, hogy dolgoznom kell, én pedig a hazugságát támogatva bólogattam és csalódottan búcsúztam el a Smith család tagjaitól. Aztán David nem szólt hozzám. Nem beszélt velem egész úton, csak az ajtóban ölelt meg és megkért, hogy vigyázzak magamra.
Én pedig bánatosan éltem azóta is a napjaimat. Folyton az utolsó forró együttlétünk járt a fejemben és a szavai.
Hogy mennyit szenvedett mellettem.
És borzasztóan utáltam magam azért, hogy nem vettem észre a jeleit.
Hogy mennyire próbálkozott.
Rettentően hiányzott. Utáltam együtt élni a tudattal, hogy nincs mellettem. Gyűlöltem magam, amiért a saját makacsságom miatt ellöktem magamtól.
Az egyetlen embert, akit tiszta szívből szerettem.
Aztán a harag magam iránt és a kínzó szenvedés kezdett átalakulni. Még mindig fájt a létezés David nélkül, de őszintén reménykedtem abban, hogy Ő jól van.
Hogy megnyugvást talált.
Hogy önmaga lehet.
És hogy Katie legalább annyira szereti Őt, mint én.
Hogy Katie tudja, mennyire szerencsés, amiért egy ilyen nagyszerű férfi van mellette.
Én pedig vártam.
Vártam, hogy elrepüljön fölöttem az élet és imádkoztam azért, hogy következő életünkben David és én újra egyek lehessünk.
***
Épp a délelőtti műszakomból tartottam hazafelé és a táskámban turkáltam a lakáskulcsomért, amikor szembe találtam magam Daviddel és Katie-vel. Épp David autójához tartottak, és mindketten szinte azonnal kiszúrtak. Láttam, hogy David belesúgott Katie fülébe valamit, majd megindult felém.
Lesápadtam attól, hogy milyen gyorsan ért elém. Felkészülni se volt időm, csak elakadt a lélegzetem, amikor megállt velem szemben és újra megcsapott ismerős és édes illata.
- Szia! - lehelte David. - Hogy vagy?
- Az új barátnőd? - biccentettem Katie felé, aki már az autóban ült.
David hátra fordult és Katie bátortalanul intett nekünk, amikor mindketten ránéztünk.
- Valami olyasmi - morogta David, mikor visszafordult felém.
- Jól kijöttök? - kérdeztem.
David fürkészően nézett le rám zöldes-kék szemeivel, majd felsóhajtott.
- Igen - felelte. - Könnyű vele. Tudod, szakmabeli.
Egyetértően bólogatni kezdtem és zavartan a cipőm orrát kezdtem bámulni.
- Lily - szólt, mire én felkaptam a fejem. - Nagyon szeretlek. Még mindig.
Görcsbe rándult a gyomrom a vallomásától. Beleremegtek a lábaim és szenvedő tekintettel álltam a szemeit.
VOUS LISEZ
Pornó (18+) (BEFEJEZETT)
Roman d'amourLily Wattson, a huszonkét éves eladó lány unottan szemléli mindennapjait fekete keretes szemüvege mögül. A szülei tizennyolc éves korában meghaltak és Lily megrekedt az életében. Semmi nem okoz már neki örömet, ám a szomszédba új férfi költözik, aki...