A szerelem rabja

Apa és lánya.

1 hónap telt el amióta itt vagyok,semmi sem jobb azóta. Már gondolom anyám és a bátyám sem veszik be azt,hogy egy barátomnál nyaralok. Mostanában újra aggódom értük,főleg anya miatt. Beteg is és félek,hogy a sok aggódástól baja esik.
Ryan pár hete elment valahova,fogalmam sincs hova,de nem találkoztam vele már egy ideje. Nagyon magányos vagyok most,még jobban,hogy ő nincs itt nekem. Félek érzek iránta valamit de mi van ha csak képzelődök? Fura érzés fog el a közelében,de nem rossz értelemben,inkább kellemes.
-Beszélgessünk.-Nyitott be Alfonso.
-Haza mehetek?-Ugrottam fel.
-Ne szaladj ilyen előre.-Csukta be az ajtót.-Az apádról lenne szó,találkozhatsz vele de. Segítened kell őt csőbe húzni,benne vagy?
-Ha el engedsz utána nem is kérdés.-Mondtam.
-Mint mondtam ne szaladjunk előre,az majd később lesz.-Nevetett fel.
-Akkor nem csinálom meg.-Vontam vállat.
-Akkor soha nem fogsz innen megszabadulni.-Indult az ajtó felé.-Apropó,ha szeretnéd,hogy anyukád tudja,hogy biztonságban vagy fel hívhatjuk őt.-Állt meg.
-Komolyan?-Csillantak fel a szemeim.
-Ha teljesíted azt amit kértem beszélhetsz vele.-Húzta száját.
-Legyen! Mit kell tennem?-Kiabáltam utána.
-Ez már tetszik.-Mosolygott.-Csak be adod,hogy nem haragszol rá amiért elhagyott titeket és,hogy szeretnéd vele újra kezdeni. Csak egy kicsit le kötöd amíg mi el fogjuk,az egyik társunk apádnak dolgozott. Vagyis apád azt hitte,de a mi besúgónk volt így elintéztük ezt a találkozót,apád alig várja,hogy lásson.-Mesélte.
-Ez nem is vészes.-Néztem rá.
-Reméljük később is ezt fogod gondolni. Szabad téren leszünk,megbízók benned,hogy nem fogsz el szökni,vagy ha mégis,tudod mi a következménye.-Simította meg az arcom mosolyogva,majd kilépett az ajtón.

Nem akartam apámmal találkozni,de nincs más választásom. Miatta kerültem ide,elhagyott most meg alig várja,hogy lásson? Ezt nem igazán értem.
Mindenki készülődött a holnap délutánra,én le fürödtem majd ágyba bújtam. Sokat gondolkoztam,hogy vajon,hogy is nézhet ki az apám,és a hangja is elkezdett érdekelni. Sajnos nem tudhattam meg milyen egy apa szeretette,de a bátyám és az anyukám ezt be pótolták,mégha nem is volt annyi pénzünk. Igazán boldogok voltunk hárman.

Pár perc múlva sikeresen elaludtam,és már három napja nincsenek rémalmaim. Talán kezdem elfogadni a sorsom,addig kevésbé vagyok ideges amíg anyának és a bátyámnak nem esik baja.
Reggel ahogy felkeltem hatalmas volt a nyüzsgés,mindenki szervezkedett. Ki mentem a "szobámból" és le néztem. A tekintetem Ryan tekintetével találkozott,úgy örültem,hogy végre itt van és láthatom. Rá mosolyogtam,de ő csak komoly fejjel nézett. A folyosó másik végéről kiabálta egy lány a nevét és felé szaladt mosolyogva,a lány megcsókolta Ryan-t és ez eltartott egy pár másodpercig. A szívem megszakadt a látványtól és teljesen össze törtem,hogy mi volt ez az erős érzés amit a mellkasomban éreztem,magam sem tudom,de azt tudom,hogy fájt. Próbáltam nem ezzel foglalkozni mert van ennél nagyobb gondom is. A főnök intett,hogy menjek le reggelizni,őszintén felfordult a gyomrom most a kajától,de lementem.
-Jó reggelt,készen állsz a mai napra?-Kérdezte Alfonso miközben kihúzta nekem a széket,hogy le ülhessek.
-Azt hiszem.-Hajtottam le a fejem.
-Jó reggelt Aria,örülök hogy látlak.-Mosolygott Ryan.
-Miért mit hittél,hogy nem leszek itt mire vissza jössz?-Nevettem fel idegesen és a mellette ülő lányra néztem.
El kell mondjam,hogy gyönyörű volt az a lány,világos barna haja és kék szemei ragyogtak.
-Ő itt Adriana.-Mutatott a lányra.
Én csak bólogattam és ettem két falatot,majd felmentem.

Egy nő jött be pár óra múlva a szobába,mint kiderült rendbe fog hozni. Ami annyit takart,hogy kisminkelt egy kicsit,hogy ne úgy nézzek ki mint egy halott. Mivel apám nem tudd róla hogy elraboltak,átlagosnak kell ki néznem.
Ahogy kész lettünk a helyszínre mentünk.
-Oda fogsz le ülni és megvárod.-Mutatott egy kávézóra Alfonso.
-És hogy fogom megismerni?-Kérdeztem.
-Ő megfog.
-Jó.-Vontam vállat és a kávézó felé mentem,persze két őrrel mellettem. Ők le ültek a mellettem lévő asztalhoz.

Fél óráig vártuk a fickót,de semmi.
Amikor én már majdnem ott hagytam ezt az egészet,leült velem szembe egy fekete zakós ember.
-Te vagy az Aria?-Fogta meg az arcom.
-Igen.-Mosolyogtam rá,mivel ez volt a feladatom. Igazából már rég felpofoztam volna.
-Igazi nő lett belőled lányom.-Ült le.
Nagyon sokat beszélgettünk,de egyáltalán nem éreztem semmiféle kötődést,mintha egy idegen lett volna.

Épp elköszöntünk egymástól,amikor valakik elkezdtek lőni,aztán apám oldala is előkerült és kisebb háború tört ki. Mindenki lövöldözött és egymásnak mentek. Mellőlem mindenki eltűnt. Azt éreztem itt az ideje,hogy megszabaduljak. Olyan gyorsan futottam a helyről mintha kergettek volna,pedig senki sem futott utánam. Még csak észre sem vettek. Hála istennek megfogtam egy taxit és meg adtam a címemet. Fizetni persze nem tudtam de egy kedves bácsit fogtam ki,úgyhogy ingyen haza vitt. Egész úton bőgtem és imádkoztam,hogy soha többet ne kelljen ilyen helyre kerülnöm. Bevallom szörnyű volt látni ezt az egészet,azt is hogy apámat le lövik.

Az ajtót nyitottam amikor valaki újra elkapott és elájultam.
Egy sötét,hideg pincében ébredtem,sírva fakadtam,hisz tudtam hogy ezt most jól elcsesztem. Mit is hittem?
Egyszer csak a lámpákat fel oltották.
-Rossz döntés volt kislány,eljátszottad a bizalmam.-Tisztogatta a pisztolyát.
-Kérlek Alfonso mit akarsz még tőlem? Megölted az apámat mit akarsz tőlem?-Zokogtam.
-Apád ott sem volt.-Kiabált.
-Mi?
-Az nem apád volt,jól megvezetett minket. Azt sem tudjuk,hogy nézhet ki.-Magyarázta.
-Nem igazán értem.-Ráztam fejem.
-Már nem is fogod,Aria én bíztam benned. Te mégis el szöktél.-Húzta elő a kést.
-Megakarsz ölni? Akkor csináld,mire vársz? Csak lőj le és essünk túl rajta.-Kiabáltam.
-Majd én eldöntöm,hogy foglak megölni.-Tartotta államhoz a kést.
Majd megkarcolta a combomat. Úgy tűnik megakar kínozni,ami sokkal rosszabb,mintha csak le lőne.
-Még így is sajnállak,mert az öcsém szeretett téged. Nem én fogok veled végezni,hanem a többiek.-Dobta le a kést és kiment.
A többi férfi elém állt és egyesével ütöttek.
Amikor már teljes monoklik voltak a szememen és arcom is arcom kék zöld volt. Az egyikük felvette a kést,majd megkarcolta ugyanazt a combomat amit az előbb Alfonso. A kés egyre mélyebben ment combomban,és nem bírtam a fájdalmat.
-Öljetek már meg.-Zokogva kiabáltam.
Fabio az ajtóban állt és inkább elfordult.
-Csinos kis pofid van kislány.-Mosolygott az egyik állat. Majd a késsel megkarcolta az arcomat.

Már egy ideje itt bent ülök,mindenem fáj és vérzik.
-Álljatok le.-Törte ki az ajtót Ryan.
-Ryan.-Kiabáltam nevét.
-Aria.-Guggolt le elém és kezébe fogta fejem.
-Hol voltál?-Sírtam karjai közt.
-Annyira sajnálom,csak most tudtam rá beszélni a bácsikámat,hogy ne csinálják ezt veled.-Mondta.
-Annyira hiányoztál.-Zokogtam még jobban.
-Itt vagyok Aria ne félj.-Simogatta a hajam.-Mit csináltak veled ezek az állatok.-Vizsgálta arcomat.
-Nem vészes.
-A francokat nem vészes Aria,csoda,hogy élsz. Nem kellett volna sohasem egyedül hagynom téged.-Könnyezett be ő is.
-Te most sírsz?-Nevettem fel sírás közben.
-Ne velem törődj.-Puszilta meg a kezem.
-Vigyél ki innen kérlek Ryan.-Kulcsoltam össze kezünket.
Mivel én lábra állni nem tudtam,Ryan az ölébe kapott és fel vitt a szobájába.
Már mindenki aludt ezért senki nem foglalkozott velünk.
-Mi van a barátnőddel?-Kérdeztem.
-Nem a barátnőm.-Mondta.
-Te tudod.
-Segítsek le fürdeni?-Kérdezte Ryan.
-Valahogy megkéne fürdenem.-Bólogattam.
-Segítek ha szertnéd,persze a fehérneműid rajtad maradnak.-Magyarázta.
-Akkor igen kérlek segíts.-Adtam be a derekam.

A kádba ültem és a sebeimet szét csípte a víz. Azt hittem meghalok annyira fájt. De Ryan gyorsan megmosta majdnem mindenemet. Segített kiszállni majd le ápolta a sebeimet. Ágyba fektetett és gondosan betakart.
-Nem hagylak egyedül.-Bújt mellém és megpuszilta a vállam.
-Köszönöm Ryan.-Fordultam felé és elsírtam magam.
-Gyere ide,sírd ki magad.-Tartotta karját.