A szerelem rabja

Rémálmok.

1 hét eltelt azóta amióta elkaptak,hogy el szöktem. Ryan egyáltalán nem volt ideges,mert tudta,hogy ez lesz. A főnöknek senki nem szólt.
Ha szóltak volna már tuti halott lennék.
Az idő gyorsan telik,de mégis nagyon rosszul viselem ezt az egészet.
Ryan tényleg sokat foglalkozik velem,amit nem értek de jól esik.
Persze egy seggfej,de jobb mint a semmi.

Már éjfél körül lehetett,amikor hatalmas vihar jött. Én azokhoz az emberekhez tartozók akik nagyon félnek a vihartól. Nagy villám hangját hallottam,és a fejem is le akart szakadni,az éggel együtt.
Elgondolkoztam,hogy talán magamba kéne bolondítani Ryant. Talán segítene valahogy kijutni.
-Fent vagy?-Nyitott be az említett.
-Mit akarsz?-Sóhajtottam.
-Nem tudok aludni.-Feküdt le mellém.
-Én meg igen,szóval menj ki.-Szóltam rá,de nem nagyon izgatta a dolog,betakarta magát és felém fordult.
-Én komolyan sajnálom,hogy itt vagy.-Tette arrébb az egyik kósza hajtincsemet.
-Azt sem tudom miért vagyok itt.-Mondtam.
-Én sem.-Hajolt közelebb.
-Ryan.-Szóltam,de már késő volt,csak is azért hagytam,hogy így hátha segít kijutni. Szóval viszonoztam a csókot.
-Várj.-Húzódott el.
-Mi a baj?-Kérdeztem.
-Nem lehet,sajnálom.-Dőlt hátra.
-Te akartad.-Akadtam ki.
-Tudom,hogy félsz itt maradok,amíg el nem alszol.-Takart be.
Nem mondtam semmit,bevallom nem esett jól. De bűntudatom is van amiért Liam meg otthon vár,én meg itt vagyok ezzel a fiúval egy szobában. A szemeimből folytak a könnyek,próbáltam halkan sírni,hogy Ryan ne hallja. De így is meghallotta.
-Shh itt vagyok.-Ölelt át.
-Ryan menj ki kérlek.-Suttogtam.
-Nem hagylak egyedül.-Nyugtatott.
-Eddig is egyedül voltam és jobb volt,mint veled úgyhogy menj ki.-Emeltem fel a hangom.
Nem mondott semmit,ingerülten felállt és kiment.
Én még jobban zokogtam,nem is akartam,hogy el menjen mégis elküldtem.

Már reggel volt,amikor elaludtam,addig fent voltam és csak gondolkoztam. Mindig ezt csinálom,ha nem tudok aludni túl gondolok mindent. Sok ember szenved a túl gondolással,szerintem mindenki. Soha nem bíztam magamba,hogy képes leszek bármire is,azt gondoltam,mivel apám elhagyott egy senki vagyok,mert még ő sem akart engem. Sokszor kívántam,hogy megismerjem,aztán ahogy felnőttem tudni sem akartam róla. Most itt vagyok miatta rabságban.

-Mosakodj meg a főnökkel reggelizel.-Nyitott be Fabio.
Én csak bólintottam,megmostam az arcom és fogat mostam,majd pizsamában lekísért Fabio.
-Jó reggelt.-Köszöntött Alfonso.
-Jó reggelt.-Ültem le.
-Bácsikám,ez a lány egésznap nem eszik.-Szólalt meg Ryan.
-Miért is érdekel ez téged?-Néztem rá idegesen.
-Mert lassan egy csontváz leszel.-Mosolygott kisfiúsan.
-Most már enni fog,igaz drága?-Tartotta felém a kést Alfonso.
-Persze.-Bólogattam.
-Láss hozzá.-Intett.
-Sajnálom.-Suttogta Ryan.
Csak szemet forgattam és enni kezdtem,Ryan és Alfonso elég jól elbeszélgettek.
A reggeli után megint a szobába vittek,Ryan is velem tartott.
-Ryan segíts kideríteni miért vagyok itt.-Kértem.
-Te megörültél? A bácsikám ki fog nyírni téged és talán még engem is,verd ki ezt a fejedből.-Lett ideges
-Nem tudok tovább csak itt ülni,mikor nem is tudom miért vagyok itt.-Magyaráztam.
-Én nem fogok ebben segíteni,felejtsd el,inkább te se legyél kiváncsi. Idővel úgyis elmondja.-Legyintett.
-Nem akarok örökre itt maradni,kérlek segíts.-Bújtam hozzá.
-Aria állj le.-Bújt ki az ölelésből.-Jobb lesz,ha egy kicsit magadra hagylak.-Nyitotta az ajtót.
-Ryan ne hagyj itt,megfogok bolondulni egyedül.-Húztam vissza. Fogalmam sem volt róla mit csinálok,de ha velem van sokkal nagyobb biztonságban érzem magam,bár azt mutatom nem tudom elviselni,ez nem pontosan így van. Teljesen magam vagyok itt,de Ryan segít elfelejteni,hogy mennyire is szörnyű itt lenni. Néha tényleg egy seggfej de aranyos is tudd lenni.
-Maradok,de akkor ne beszélgessünk ilyenről rendben?-Nézett kérdően.
-Rendben.-Bólogattam.
Túl jó hozzám,én meg csak kihasználom.

Sokat beszélgettünk,mesélt a szüleiről,hogy milyen jó a kapcsolata velük. Talán még egy kis mosolyt is csalt az arcomra,ahogy mesélt. Az apjával nagyon jó kapcsolatot ápol és még sorolhatnám mennyi mindent mesélt.
-Sokat járt a szám,mesélj te is.-Mosolygott.
-Nekem nem izgalmas ennyire az életem,hétköznap sulizok hétvégén pedig egy kis boltban dolgozok,ahol a múltkor voltál.-Meséltem.
-Már akkor nem hittem a szememnek.-Nézett mélyen a szemembe.
-Hogy érted?-Nevettem fel.
-Nem fontos,és anyukád?-Kérdezte.
-Anyukám hamar lebetegedett,ezért én és a bátyám kezdtünk el dolgozni. Nem élünk olyan jó körülmények között,amióta anya nem dolgozik,de el voltunk. Csak aztán ide kerültem,fogalmam sincs,hogy mi van velük.-Töröltem le a könnycseppeket az arcomról.
-Sajnálom.
-Ez van.-Erőltettem magamra egy mosolyt.
-Késő van,megyek aludni. Aludj jól.-Puszilt a hajamba.
-Nem alszol itt? Csak mert borzalmas rémálmaim vannak.-Magyaráztam.
-Nem tehetem.-Rázta fejét.
-Miért mondod mindenre ezt?-Értetlenkedtem.
-A bácsikám megtiltotta,hogy bármi is legyen köztünk.-Suttogta.
-Egy takaró sem lehet köztünk?-Suttogtam vissza.
-Komolyan beszélek Aria.-Emelte fel a hangját.
-Ha engem kérdezel,nem érzek irántad semmit,mint mondtam van barátom,csupán csak.-Próbáltam mentegetőzni.
-Csak mi?-Nevetett fel.
-Csak egy barátnak tekintelek,szóval nyugodtan maradhatsz. De ha mennél inkább akkor menj.-Sértődtem meg.
-Én viszont nem csak barátnak tekintelek,ezért is nem maradhatok. De ha így viselkedsz nem fog menni,hogy egyedül hagyjalak.-Jött közelebb.
-Akkor ne menj,fogalmad sincs róla milyen borzalmas álmaim vannak,amióta itt vagyok nem alszok és ha alszok akkor rémálmok gyötörnek.-Könnyeztem be.
-Gyere ide,itt maradok,de akkor ne merj úgy rám nézni mint tegnap este.-Ölelt meg.
Betakaróztam és lehunytam a szemeimet,Ryan a másik oldalra fordult,de még így is jobban éreztem magam.
Aztán sikerült hosszú idők után végre elaludni.

Sírva riadtam fel,újra rémálmom volt.
-Hej jól vagy?-Simogatta a hátam Ryan.
-Újabb álom.-Fogtam a fejem.
-Bassza meg,gyere ide.-Nyújtotta a karját.-Nem bírod ki,hogy ne hozz nehéz helyzetbe.-Simogatta a fejem.
-Bocsi.-Mondtam fél álomba.