A szerelem rabja

A múlt.

Ma megyek ultra hangra anyával,nagyon izgulok viszont sikerült megnyugodnom.
Tudom,hogy Ryanra már nem számíthatok,úgyhogy minden erőmmel tanulok. Magántanuló vagyok mert félek,hogy az emberek elítélnek,hogy terhes vagyok. És amúgy is nyugisabb otthon.
Nem gondolom,hogy Ryan a saját feje után ment,biztos vagyok benne,hogy a Bácsikája áll az egész mögött. De akkor sem értem és soha nem fogok neki megbocsátani.

Az orvosnál minden rendbe volt és egy hét múlva már meg is tudjuk mi a neme. Nagyon izgatott vagyok de félek is,hatalmas felelősség egy gyereket felnevelni,én tisztában vagyok vele. Ezért is hajtok ennyire a tanulással. Fontos,hogy legyen jövőnk a kicsivel,ugyanis senki más nem fog rólunk gondoskodni,nekem kell el tartanom magamat a kicsit és anyát is. A bátyám hála istennek tudd dolgozni,úgyhogy vele nincs gond. Nem mintha anya gond lenne. Haza fele úton be ugrottam a boltba és vettem pár dolgot ami kellhet otthonra.

Ahogy haza értem tanulni kezdtem,fogalmam sincs mit szeretnék csinálni de muszáj sok pénzt keresnem vele.
A napokban apa is felkeresett és beszéltünk egy keveset. Ma megint hívott,meg forgattam a szemeimet és felvettem.
-Igen?-Szóltam bele.
-Szia Aria,hogy vagy?-Kérdezte.
-Miért érdekel? 18 évig nem érdekelt mi van velem,azt hittem ezt már megbeszéltük.-Lettem ideges.
-Igazad van és tudom,viszont helyre hozok mindent esküszöm. Adj nekem egy esélyt.-Kérte.
-Mi hasznom lenne belőled? Azon kívül,hogy lehet megint elrabolnak és megkínoznak? Hm? Teljes szívemből gyűlöllek téged.-Kiabáltam.
-Megértem és nem tudom elmondani mennyire sajnálom. Ki végzem azokat akik ezt tették veled. Bármit megteszek,hogy megbocsáss,kérj amit csak akarsz.
-Bármit?-Kérdeztem vissza.
-Csak ne azt mond,hogy ne keresselek többet,mert azt nem teszem meg.-Mondta.
-Kéne egy kis pénz.-Mondtam ki.
-Természetesen,holnap küldök. Hogy van a kis unokám?
-Jól.-Válaszoltam.
-Mindent helyre hozok.-Szólalt meg újra.
-Már túl késő.-Nevettem fel idegesen.
-Sosem késő kicsi lányom.
-Nem vagyok a lányod.-Kiabáltam.
-Mennem kell,holnap beszélünk.-Nyomta ki.

Mindig is el voltunk nélküle,de most hogy itt ez a kisbaba szükségem van egy kis támogatásra. A vizsgálatok és főleg,hogy nincs munkahelyem kell az a pénz. Nem szégyellem ugyanis soha sem támogatott minket húsz forinttal sem,itt az ideje,hogy segítsen. Hagyom,hogy helyre hozza ezt az egészet,de soha nem fogok rá apukaként nézni. Talán majd az unokájával szeretni fogják egymást,ha már apja nincs,legalább legyen egy férfi a számára aki nekem soha sem adatott meg. Szeretném ha neki mindene meg lenne és sose szenvedne hiányt.
Elmosolyodtam egy kicsit és a hasamat simogattam ami még nem nagy,de ő már ott lakik.
-Szia húgi.-Jött haza a munkából a bátyám.
-Szia milyen napod volt?-Öleltem meg.
-Elfáradtam és nektek?-Nézett a hasamra.
-Egész jó.-Nyúltam az ultra hang fotókért és megmutattam neki.
-Alig várom,hogy megtudjuk mi a neme.-Mosolygott.
-Szerinted?-Kérdeztem.
-Fiú.-Vágta rá.
-Én is úgy érzem.-Mondtam.
-Csak legyen egészséges az a lényeg.-Mosolygott.-Megyek fürdeni.-Indult a fürdőbe.

Én a kanapéra ültem és néztem ki az ablakon,azon gondolkodtam,hogy milyen furcsa az élet. Pont ugyan úgy hozta az élet az én életemet mint anyukámét,mindketten bele szerettünk egy maffiába és elhagytak minket.
Bár még apa is tovább bírta. A bátyámmal csak egy év van köztünk. Anya viszont soha nem mesélt nekem apáról,sosem kértem. De azt mindig is tudtam,hogy mennyire szerelmes is volt. Gyönyörű nő volt anya,ahogy most is. Csak a betegsége miatt nem olyan erős. Két éve volt az utolsó szívrohama és hála istennek időben a kórházba értünk. Akkor abban a pillanatban azt hittem el fogom veszíteni az anyukámat,akit a világon a legjobban szeretek. Sosem hagyott el minket mégha nagyon nehéz is volt velünk,ő kitartott nem úgy mint apám. A férfiak annyira gyávák soha sem kockáztatnak a szerelemért,vagy akár a családjukért.
-Nem vagy éhes?-Ült mellém anya.
-Nem.-Töröltem le a könnyeimet.
-Tudom,hogy szeretted.-Ölelt magához.
-Azt hittem ő is szeret engem anya,nagyon fáj,hogy csak úgy elengedett.-Sírtam a karjai közt.
-Tudom kincsem.-Simogatta a hajamat.
-Anya mesélsz egy kicsit magadról és apuról?-Kértem.
-Hát ha szeretnéd. Kicsik voltunk amikor megismertük egymást,egész kicsi korunk óta barátok voltunk. Aztán,ahogy betöltöttük a 15 évet,egymásba szerettünk. Minden olyan szép volt mint egy mesében.
A családja problémás volt,bár imádtak engem. Egyik este amikor találkoztunk volna nem jött el,úgyhogy haza mentem. Mivel majdnem egy utcába laktunk épp láttam,hogy fegyveres emberek állnak az udvarba. Megijedtem és haza futottam.
Hívni akartam a rendőröket de tudtam,hogy akkor neki és a családjának is baja esne,így nem tettem. Nem aludtam egész éjszaka csak sírtam és vártam,hogy a nap felkeljen.-Mosolyodott el miközben a könnyei folytak.-Kimentem az udvarra és feléjük sétáltam,láttam,hogy már nincs ott senki. Csengettem és vártam,hogy beengedjenek. Az anyukája ajtót nyitott mosolyogva és felkísért apád szobájába. Ő ott ült és mosolyogva nézett rám. Soha sem beszéltem neki arról amit láttam és ő sem említette. Két év múlva megszületett a bátyád és akkor ő már rég benne volt ebbe a körbe. Rengeteget veszekedtünk és soha sem tértünk nyugovóra,elegem volt abból az életből,de túlságosan elvakított a szerelem. Ahogy a bátyád egy éves lett kiderült,hogy terhes vagyok veled ahogy megszülettél a kórházban.-Nyelt nagyot.
-Anya.-Öleltem magamhoz.
-Meg sem nézett.-Sírt.
-Nem a te hibád anya.-Mondtam.-És volt valaha,hogy megütött?-Kérdeztem félve a választól,
-Soha nem emelt kezet rám,inkább felforgatta a házat. De soha nem ütött meg.-Rázta a fejét.-De miért? Ryan megütött?
-Dehogy.-Ráztam a fejem.
-Megyek aludni,ezek a gyógyszerek kikészítenek. Jut eszembe.-Ment a fiókhoz.-Tudom,hogy sosem láttad még.-Adott egy képet amin ő volt és apa.
Gyönyörű pár voltak,fiatalok és szerelmesek.

Leadtam a házimat és én is elmentem fürdeni aztán a szobámba.
Bekapcsoltam a tv-t és ahogy lapozgattam Ryan meccsét adták élőben. Bármennyire is nem akartam őt nézni,nem tudtam rá venni magamat,hogy elkapcsoljam. Könnyezve néztem az arcát amikor mutatták a képernyőn. Mosolyogva kacsintott egyet.
Szóval ő jól érzi magát. Legalább ő,ha már én nem. Talán azon is elgondolkodtam,hogy elkellene mondanom neki valahogy,hogy terhes vagyok tőle,de aztán észbe kaptam és rájöttem,hogy nem érdemli meg ezt a gyereket és engem sem. Azt mondta ne keressem hát nem is fogom. Ideges lettem és kikapcsoltam a tv-t.