A szerelem rabja

Bébi.

Reggel magamtól keltem,Ryan mellett. Nagyon hálás vagyok neki amiért megmentett,ha ő nincs,nem is tudom mi lenne most velem. Arcát kezdtem simogatni.
-Jó reggelt.-Húzta mosolyra a száját.
-Neked is.-Erőltettem magamra én is egy mosolyt.
-Szeretnél beszélni róla?-Ült fel az ágyon.
-Nem.-Válaszoltam.
-Akkor nem beszélünk róla.-Bólogatott mosolyogva.
-Most mi lesz velem?-Ültem fel én is.
-Megbeszéltem a bácsikámmal,hogy nem fog bántani.-Mondta.
-Csak úgy belement? Nem hiszem.
-Volt egy megállapodásunk cserébe.-Hajtotta le fejét.
-És mi?-Kérdeztem félve.
-Mostantól én is a bandája része vagyok.-Válaszolta egyszerűen.
-Nem azt nem engedem,miattam nem kell ilyen rémes embernek lenned.-Ráztam a fejem.
-Nem leszek rémes ígérem.-Fogta meg a kezem. Magam sem tudom mi van most köztünk.
-Ez nem olyan dolog,amit megtudsz ígérni.-Lettem ideges.
-Nem érdekel amíg tudom,hogy senki nem fog téged bántani.-Emelte fel a hangját.
-Miért vagyok ilyen fontos neked? Nem is ismersz. Csak egy rohadt rab vagyok itt.-Emeltem fel én is a hangom.
-Én sem tudom miért,de kezd elegem lenni abból hogy mindig ezzel jössz hogy "jaj csak egy rab vagyok"-Állt fel.
-Mert az vagyok Ryan.-Álltam fel én is és felé sétáltam.
-És? Egy csomó időt veled töltöttem és kedvellek.-Vette lejjebb a hangerőt.
-Ryan te csak sajnálsz engem és ezért kedvelsz,nem tudsz rólam semmit,eddig csak a hisztimet hallgattad.-Néztem rá.
-Hallod te magad? Semmi értelme annak amit beszélsz.-Lett újra ideges.
-A bácsikád amúgy sem engedné,hogy legyen köztünk bármi is és nekem van barátom.-Néztem a padlót.
-Egy szóval nem mondtam,hogy érzek irántad bármit is.-Nevetett fel.
-Oh ez esetben többet ne aludjunk együtt és ne érjünk egymáshoz.-Lettem ideges,én sem tudom miért amikor nekem barátom van és nem akarok tőle semmit. Legalábbis ezt hazudom magamnak.
-Nekem jó.-Vonta meg vállát.
-Szuper.-Mondtam majd magam után becsaptam az ajtót,és nehezen át sétáltam"szobámba"
A lábam még mindig nem a legjobb,és még hosszú ideig nem is lesz.

Elindult köztünk valami és egyikünk sem akarja ezt bevallani. Ryan lehet,hogy csak sajnál és azt hiszi kedvel engem,de az sincs kizárva,hogy tényleg érez valamit. Elvállalta miattam ezt a felelősséget,hogy a maffia banda tagja lesz. Még inkább csak el akartam innen menni és akkor talán nem kell beszállnia.
Ideges voltam és szomorú. Sírni kezdtem mint mindig.

Kicsit később valaki kopogott erőszakosan,már a kopogásból tudtam hogy ki az. Ezért nem válaszoltam mert tudtam,hogy így is úgyis be jön.
-Nem hallasz?-Nyitotta az ajtót Ryan.
-Ha azt mondom,hogy ne gyere be,akkor nem jössz be?-Kérdeztem.
-De.
-Akkor?-Forgattam szemeimet.
-Aria én érzek irántad valamit,nem tudom pontosan mit érzek. De amikor veled vagyok minden szar ami körülöttem történik elmúlik és nem érdekel a kül világ. Megígérem,hogy ki viszlek innen,csak adj nekem időt. Ha pedig kijutottál,talán megpróbálhatnánk együtt.-Játszott a kezemmel.-Nem kell most válaszolnod,ha nem akarsz velem lenni akkor is ki viszlek.-Fogta arcomat a kezébe.
-Ryan én is érzek irántad valamit.-Súgtam.
-Akkor együtt szabadulunk ki bébi.-Mosolygott.
Soha sem mondott nekem senki ilyen szépeket,annyira boldog voltam a szavaitól a körülményektől eltekintve.
Ryan és én csak néztük egymást majd lassan megcsókolt. Olyan puhák voltak az ajkai,hogy szinte fel tudtam volna falni ott helyben. Lassan el váltunk egymástól.
-Szerencséd,hogy nem tudok maradni,különben nem tudtam volna türtőztetni magamat.-Ért össze a homlokunk.
-Mit fogtok csinálni?-Kérdeztem félve.
-Ne foglalkozz vele,te csak nyugodj le. Nem szeretném ha ma sírnál rendben? Este jövök és felhívod anyukádat.-Puszilta meg a homlokom.
-Vigyázz magadra.-Intettem neki.
Kisétált az ajtón az illatát maga után hagyva.

Mint eddig most sem volt más ötletem mint le fürdeni. Kértem egy új pizsamát a kedves hölgytől aki mindig hozza nekem az ételeket. Észre vette,hogy Ryan és köztem elindult valami,amit szóvá is tett. Én csak tagadtam,de ő tudta,csak remélni tudom,hogy nem mond semmit Alfonsonak.
Egy csoda szép pizsamát hozott nekem,sejemből készült és a felsőjén volt közepén egy kis csipke kivágás.
-Tessék kisasszony. Ne aggódjon semmit nem mondok a főnöknek.-Kacsintott.
-Köszönöm.-Néztem rá hálásan.

Felkaptam a pizsamát amit kaptam,majd kifésültem vizes hajamat. A szememen a monokli kezd gyógyulni és a lábamon a sebek is kevésbé csúnyák.
A fiókba találtam papírt és tollat úgyhogy írni kezdtem. Nagyrészt Ryanről írtam és arról,hogy mit érzek iránta illetve arról is hogy,hogy vagyok mostanában és mi történt velem eddig.
Sikerült elfoglalni magamat így hamar telt az idő.
Mire észbe kaptam Ryan lassan és halkan nyitotta az ajtót.
-Azt hittem alszol.-Csukta be mosolyogva az ajtót.
-Megvártalak.-Tettem le a papírt és a tollat,úgy,hogy ne lássa amit írtam.
-Rajzoltál?-Kérdezte.
-Olyasmi.-Indultam felé,hogy eltereljem róla a figyelmét.
-Mire készülsz szépség?-Mosolygott.
-Én semmire.-Ráztam a fejem és hozzá bújtam.
-Komolyan vár téged valaki kint?-Kérdezte miközben a hátamat simogatta.
-Igen Ryan,de ahogy kijutok ígérem, elmondom neki,hogy veled akarok lenni.-Fogtam tarkóját.
-Nem is tudom Aria,nem jó érzés így hozzád érni,hogy tudom van valakid.-Nézett rám.
-Eddig nem esett nehezedre.-Húzódtam el tőle.
-Igen tudom de ez már más. Most már elmondtuk egymásnak és azt hiszem együtt vagyunk.
-Azt hiszed?-Nevettem fel idegesen.
-Aria barátod van mit kéne mondanom?
-Rendben akkor ne aludj velem.-Tettem keresztbe a kezem.
Ennek köszönhetően a melleim ki mutatkoztak egy kicsit. Nem ez volt a célom.
-Oh mamám,hogy tudnék erre nemet mondani.-Nézte a mellkasom.
-Disznó.
-Minek neveztél?-Emelt fel.
-Disznónak.-Nevettem,majd le dobott az ágyra.
-Ryan akkor beszélhetek anyával?-Kérdeztem pár perc csend után.
-Persze.-Adta kezembe a telefont.
Meglett volna az esélyem,hogy hívjam a rendőröket de nem tettem. Nem akartam,hogy Ryan szenvedjen miattam.

Anya hamar felvette és ahogy meghallotta a hangom sírni kezdett,ennek hallatára én is elsírtam magam. Mindent elmeséltem neki,kivéve azt,hogy megvertek. Ryan is szóba esett. Elmeséltem neki hogy mindez csakis apa miatt történt. Anya teljesen kiborult és csak átkozta azt akit csak tudott. Megmondtam neki,hogy nehogy hívja a rendőröket mert nem sokára megszabadulok. Megígérte,hogy nem fogja hívni mert akkor engem is bajba sodor. Annyira féltettem szegényt féltem,hogy rosszul lesz ennyi mindentől,de hála istennek nem.
El köszöntem tőle és mondtam,hogy gyakrabban fogom hívni.

-Köszönöm Ryan.-Simogattam meg az arcát.
-Nincs mit bébi.-Puszilta meg a homlokom.-Ez a pizsama,nem tudom honnan szerezted,de pfhuha anyukám.-Fogta a fejét.
-Elrontja a fejem és a sebeim.-Nevettem.
-Ne nevess ezen. Az én hibám,hogy nem tudtam hamarabb le érni. Soha többet nem engedem,hogy hozzád érjenek. Megértetted?-Karolta át a derekam.
-Meg.-Bólogattam.
-Nem csak egy rab vagy számomra imádom hallgatni a hisztidet. Sokkal több vagy mint egy rab lány.-Súgta a fülembe.
Majd átölelt és így aludtunk el.

Reggel hamar kisurrant a szobából,hogy nehogy észre vegyék.