A szerelem rabja

Rettegés az életünk.

Minden elhalkult és csak a szívem dobogását hallottam. A testem lezsibbadt és kiment belőle az erő,a levegőt is nehezen vettem,ahogy a mellkasom szét feszült,minden elsötétült és megfordult velem a világ.
Most kaptam vissza és már el is kell engednem? Létezik a mi életünkbe a béke és a nyugalom egyáltalán,vagy az egész életemet rettegve kell le élnem. Soha nem fogom megbocsátani ezt az apámnak,akitől most még nagyobb undort kaptam mint valaha is.
A földön kapart össze édes anyukám miután Adonist a dolgozó szobámba vitte.
-Kicsim kellj fel megijeszted a fiadat.-Adott egy pohár vizet a kezembe. A fiam? Látta ahogy az anyja össze esik és most biztosan nagyon fél.
A világ legrosszabb anyukájának éreztem magam abban a pillanatban.
Sírva próbáltam felállni és kinéztem a kamerán.
-Hova tűnt mindenki?-Néztem a kamerára.
-Nem tudom,de talán jobb is így.-Fogott erősen ugyanis még mindig szédültem.
Adonishoz siettem és szorosan magamhoz öleltem,majd a kanapéra ültünk.
Ő csak a mellkasomra hajtotta a fejét és szorosan bújt. Annyira sajnálom,hogy ezt mind hallania és látnia kellett. Bár próbáltam elvonni a figyelmét,de mégis hogy tudnád elvonni amikor a ház előtt lövöldöznek.
Annyira óvni akarom őt minden rossztól,mert nekem nem jutott semmi jó amikor kislány voltam. Semminek éreztem magam mert nem volt apám és nem volt kivel elmennem az apa lánya bálra. Rühelltem az életemet,de anya mindent megtett,hogy ne szenvedjük annyira. Egy anyuka mindig marad mégha nehéz is,legalább is az én anyukám maradt,ahogyan én is mindig itt leszek a fiamnak bármi is történik.
Nekem mindent elmondhat és én akarok neki lenni az akiben a legjobban megbízik. Én akarok lenni a támasza egy nehéz nap után,amikor haza jön a suliból.
Én akarom végig kísérni minden egyes léptét mert annyira szeretem,hogy azt szavakban sem tudom önteni.
Ilyen az anyukaság nem igaz?
-Anya.-Szólalt meg pár perc múlva.
-Mond.-Simogattam meg a haját.
-Hol van apa?-Kérdezte és csak a reményt láttam a szemébe.
-Nem sokára vissza jön,dolga van.-Fogalmam sincs mi van most vele,hogy lelőtték e,vagy tényleg csak őt akarták elvinni.
Sírni akartam,de nem tettem mert nem láthatja Adonis,hogy megtörtem. Muszáj erősnek maradnom érte.
-Hála az istennek,hogy rendben vagytok.-Nyitott be apa a szobába.
-Ez is mind miattad van.-Förmedtem rá.
-Nem inkább a kis szerelmed miatt?
-Kicsim menj egy kicsit a mamához.-Tettem a padlóra ő pedig oda totyogott,majd becsuktam az ajtót.-Olyan szánalmas vagy,és el sem ismered,hogy minden rossz ami velünk történik miattad van. Miért nem tudsz egyszer a kurva életbe úgy viselkedni mint egy apuka.-Kiabáltam vele.
-Vannak hibáim de elhiheted,hogy nem akarom,hogy bajotok essen Aria. Ezek a gyenge pontra mennek,most nem sikerült nekik és ezt is nekem köszönheted.-Magyarázta.
-Ja igen majd elfelejtettem. Köszönöm,hogy nem haltam meg és,hogy a fiamat nem rabolták el. Alfonsot pedig nem kellett volna megölnöd,ugyanis szabad utat hagyott nekem.-Nevettem fel idegesen és mutatgattam a kezemmel.
-Aria az embereim megvédtek titeket. Alfonso pedig kínozott téged,nem hagytam annyiban.
-Hol van Ryan? Mit mondok most Adonisnak?-Kérdeztem.
-Elvitték. Vagyis inkább beszállt a kocsiba és elhajtottak.-Magyarázta. Annyi nyugodtságot kaptam legalább,hogy ő él.
-A kurva életbe.-Vágtam le egy vázát az asztalról.-Most hova megyünk? A fiamnak holnap után lesz a születésnapja.-Akadtam ki. Adonis annyira akarta ezt a bulit.
-Muszáj le fújni.-Motyogta.
-Kösz szépen és szerinted olyan egyszerű ezt közölni.-
-Ryan nem jön vissza.-Fogta meg a vállam.
-Ne magadból indulj ki,most nem igazán érdekel Ryan.-Vettem le a kezét magamról. Hazudtam. Már hogyne érdekelne? Annyira félek és tudom,hogy csak megakarja védeni a családját,azaz minket. De mi van ha melléjük áll? Hiszen ők is a családja.
Össze zavarodva mentem ki anyuékhoz és felvittem az ölembe Adonist. Vissza bújt az ágyba és már adtam is a jó éjt pusziját.
-Anya maradj itt velem.-Nézett rám megijedve.
-Nem kell félned édesem.-Simogattam meg az arcát.
-De akkor is maradj itt.-Fogta meg a kezem.
-Rendben egyetlenem.-Bújtam mellé.
-Jó éjt anya te vagy az egyetlenem.-Gügyögte.
A szívem össze szorult amikor olyan szorosan bújt hozzám,ahogy még soha,annyira kicsi és ártatlan azt sem tudja mi történik és,hogy miért.
A születésnapi zsúrt is le kell mondanom mert nem akarok semmit a véletlenre bízni.
Idegeskedve próbáltam aludni,amivel nem jártam sok sikerrel. Csak a holdat néztem az ablakon keresztül és gondolkoztam,hogy miért születtem egy maffia apukához és miért szerettem bele egybe.

Reggel egy óra alvás után felébredtem és mellettem Adonis is ébren volt már.
-Jó reggelt.-Pusziltam a hajába.
-Neked is.-Dörzsölte a szemét.
-Kicsim beszélnünk kell a zsúrodról.
Nem tudjuk most megtartani mert nem alkalmas,de ígérem,hogy bepótoljuk és itthon pedig ünneplünk családiasan.-Meséltem.
-Anya ne már.-Biggyesztette le a száját.
-Sajnálom.-Álltam fel és lementünk reggelizni.
-Jó reggelt.-Köszöntött anya és a bátyám.
-Hát te.-Öleltem meg Travist.
-Hallottam mi történt.-Nézett Adonisra.-Szia kis haver.-Kapta ölébe.
-Szia.-Köszönt Adonis és a kezével játszott.
Az őrök a kapu elől nem mozdultak,ami egy nagyon kevés nyugalmat adott a szívemnek.

~~~~~~~~~~~
Ryan

Miután kijöttem a házból elhalkultak a fegyverek és a drága unoka öcsémet pillantottam meg.
-Hát szia kedvenc unoka bátyám.-Nevetett mint egy pszhiopata.
-Mit akarsz?-Sétáltam felé idegesen.
-Már nem is köszönsz? Velünk jössz és majd még kitalálom. Hallom meglátogattad a családodat.-Nevetett még mindig.
-Hagyd ki őket ebből.-Szorítottam ökölbe a kezem.
-Te csak úgy elnézed,ahogy az apja kinyírta az apámat?-Kiabálta.
-Nem ő tette és ezt te is tudod.-Feszült meg az állkapcsom.
-Szállj be.-Nyitotta az ajtót én pedig tettem amit mondott.

Megfogom mindegyiket ölni,amint alkalmam lesz rá,engem senki se merjen fenyegetni Ariaval,vagy a gyerekemmel.
Az sem érdekel ha az öcsémet kell kinyírjam ahhoz,hogy rendesen élhessünk hárman.
Csak ők jártak a fejemben. Főleg az amikor Ariaval újra egymás ajkára találtunk,annyira hiányzott már. De mindig közbe szól az élet! Miért kell mindig elválnunk amikor végre minden rendbe lenne és élhetnénk szépen az életünket.
Az elmúlt években rengeteg embert gyilkoltam és bevallom őszintén reméltem,hogy majd én vehetem át a Bácsikám helyét de el is felejtettem,hogy van egy fia. Sose jött velünk sehova mert túl beszari volt,most meg tessék ez a senki házi a főnök.
Nem tudtam hova megyünk,amíg a repülő térhez nem értünk.
-Hova a faszba akarsz menni?-Néztem Santiagora.
-Haza bátyuskám.-Mosolygott.-Hamarosan nagy terveim végre valóra válhatnak.-Nevetett fel.
Ez az ember sosem volt százas. Annyira nem hasonlít az apjára és ezt már kicsinek is mindig mondogatták az emberek. Az anyja egy olcsó ribanc volt,úgyhogy nem lepődnék meg ha kiderülne nem is tartozik közénk.
Nem fogom hagyni,hogy bármit is ártson az életem értelmeinek. És valljuk be sokkal erősebb vagyok mint ő,vagy akármelyik csicskása. Szereznem kell magam mellé pár embert és akkor csapok le.