A szerelem rabja

Anyuka.

Este 2-kor hatalmas fájdalomra keltem fel. Éreztem,hogy itt az idő,gyorsan a bátyám szobájába futottam és felkeltettem.
-Jön a baba.-Kiabáltam rá.
-Jesszus.-Ijedt meg aztán gyorsan kapcsolt és felvette a cipőjét.
-Mi ez a kiabálás?-Jött ki anya is a szobájából. Aztán rám nézett és tudta is.
Hárman a kórház felé tartottunk és,ahogy oda értünk én már a szülész szobába feküdtem. Minden olyan gyorsan történt,hogy időm sem volt felfogni. Csak a fájást éreztem és azt ahogy az orvos mondja,hogy "már majdnem"
Amikor végre magamhoz tértem,már a kisfiamat foghattam a kezeimbe.
Anya és a bátyám mosolyogva jöttek be a szobába. Anya és én csak sírtunk.
-Mi lesz a neve?-Mosolygott a bátyám.
-Adonis.-Mondtam.
-Itt leszünk neked mindig Adonis.-Mondta a bátyám miközben át adtam a kezébe a kisfiamat.

-Remélem nem zavarok.-Lépett be egy férfi akinek ismerős volt a hangja viszont sosem láttam még. Hasonlított arra a férfire akit anya mutatott a képen. Szóval ő lenne az apám?
-A gorilláid nem jöhetnek be.-Intettem amikor megláttam a két nagydarab férfit mellette. Intett nekik ők pedig kimentek.
-Te mi a faszt képzelsz? Takarodj innen.-Förmedt rá a bátyám.
-Travis nyugodj le fiam.-Mondta apu.
-Te ne merj engem a fiadnak hívni.-Emelte rá a kezét.
-Ezt ne itt kérlek.-Szóltam rá.
-Igaza van a húgodnak.-Nézett rám.-Hadd nézzem az unokámat.-Sétált mellénk.
-Csak úgy léphetsz az életébe,hogyha nem fogsz eltűnni.-Néztem rá mielőtt megfoghatta volna Adonist.-És ha nem keversz minket bajba.
-Soha többet nem lesz bajotok ezt garantálom.-Nézett a szemeimbe. Bár tudnék neki hinni de nem tudok.
-Sok mindent garantáltál már,te szörnyeteg.-Mondta anya.
-Elizabeth kérlek.-Nézett anyára.
-Nicholas ha bajuk esik.-Akadt ki anya.
-De nem lesz bajuk.-Vágott közbe.-Holnap szeretném,ha elköltöznétek Las Vegasba. Van ott egy villám amit még nektek vettünk anyátokkal.-Magyarázta.
-Miért hallgatnánk rád? Sosem voltál az életünkbe most miért akarsz segíteni?-Kérdezte Travis.
-Mert eddig nem lehettem veletek,de helyre hozom Travis.-Válaszolta.
-Jobb lesz ott Adonisnak is.-Néztem a bátyámra akinek a szemei vérben álltak az idegtől. Megértem,de nekem most csak a fiam a legfontosabb és,hogy biztonságban legyen.
-Akkor mentek?-Nézett rám apa.
-Igen.-Vágtam rá.
-Tetszik a neve a kis Adonisnak.-Mosolygott és megfogta végre.
Kicsit megkönnyeztem ugyanis legbelül örültem,hogy végre láthatom az apámat,de viszont nagyon fájt a szívem,hogy nem hamarabb került vissza az életünkbe. Bassza meg.
Az apám és mindig is tudni akartam ki is ő,hogy néz ki,milyen a hangja? Milyen magas? És most itt áll előttem,mégsem érzem igazinak.
-Mennem kell.-Adta vissza Adonist.-Menjetek a reptérre és ott lesz a gépem,azzal repülünk Las Vegasba. És a sofőr majd a villához vissz.-Nézett rám és megpuszilta a homlokomat.-Szeretlek titeket.-Nézett Travisra is. Aztán már ott sem volt.
Láttam,hogy a bátyám is kicsit elsírta magát,viszont vissza fojtotta.
-Nem akarok Las Vegasba menni a szaros villájába.
-Kérlek bátyó,azt mondtad mindig velünk leszel. Szükségünk van rád.-Mondtam miközben Adonis kis kezeit simogattam.
-Nem hiszem el ezt a sok kamu dumát amit elő ad.-Rázta a fejét.-De elmegyek veletek.-Nézett rám.
-Anya ugye te is jössz?-Néztem fel rá.
-Nem hagylak el titeket soha.-Mosolyodott el,ahogy egy könnycsepp kicsordult a szeméből.

Reggel kiengedtek a kórházból és otthon már csak össze pakoltunk. Nem volt sok cuccunk és csak a ruhákat szedtük össze. Este kimentünk a reptérre és apa is ott várt minket a gépe előtt. Adonist gondosan betakartam nehogy baja legyen,aztán fel szálltunk a gépre és már repültünk is.

~~~~~~~~~~
3 év múlva
~~~~~~~~~

Épp a kocsimba ülök Adonissal és megyünk a nagypapájához. Már igazi nagyfiú lett és gyönyörű kisfiú. Az apja is jóképű volt,ahogy a nagyapja és a bácsikája is,úgyhogy csak a jó géneket örökölte.
Az évek alatt sikerült egy saját smink markát terveznem aminek az a neve hogy Therapy. Nem tudom ki,hogy van ezzel,de én nagyon szeretem a sminkeket és imádok elkészülni egy vacsorára akár. A smink mindnekinek egy szabadtér és kikapcsolódás ezért is adtam ezt a nevet neki. A cégem nagyon sikeres és szinte be sem kell járnom,csak ha fotózunk valamit. Örülök mert így nagyon sok időt tölthetek a kisfiammal,aki mindennél és mindenkinél fontosabb nekem.
Még mindig szoktam Ryanra gondolni,nem is voltam azóta senkivel és valószínű nem is fogok egy darabig. Nem akarom,hogy Adonisnak meg kelljen szoknia valakit az életébe,nem akarom,hogy boldogtalan legyen és át éljen bármi nehézséget. Azt akarom,hogy szép gyerekkora legyen amire szívesen emlékszik majd vissza és szerintem eddig nagyon jó úton haladunk. Mindig megbeszélünk mindent és nagyon de nagyon szeretjük egymást. Én vagyok neki az egyetlene és ezt minden lefekvés előtt meg vitatjuk.
Apával egész jó a kapcsolatom és tényleg törekszik arra,hogy minden rendbe legyen a családba amióta Adonis megvan. Nagyon szeretik egymást amit én nem is bánok. Anya hála az istennek egyre jobban van,végre van pénzem az orvosokra és a nehezebb kezelésekre is. A bátyám pedig nagyon jól el van a barátnőjével és lassan ők is tervezik a picit. Neki kocsi kereskedelme van,úgyhogy neki is minden rendben van.

-Szia nagyapa.-Ugrott a papája ölébe Adonis ahogy a kapuhoz értünk.
-Szia nagyfiú.-Puszilgatta meg az unokáját.-Szia hercegnő.-Ölelt meg engem is.
-Szia.-Mosolyodtam el.
-Anya,akkor csináltok nekem papával megint állatos palacsintát?-Nézett rám Adonis.
-Persze kincsem.-Vettem az ölembe és be mentünk a villába.
A séf készített nekünk ebédet és azt gyorsan meg is ettük. Aztán a fiam kérésére készítettünk apával neki palacsintát.
-Anya,akkor Ryan nem volt jó hozzád igaz?-Nézett rám Adonis. Mostanában nagyon sokat kérdez az apjáról és,hogy miért hagyott el minket. Én csak őszintén elmondom neki,hogy nem volt választása és kicsit gyáva is volt,de ő ebből azt szűrte le,hogy nem volt jó ember. Amiben részben igaza van.
-Fiam ezt már megbeszéltük.-Néztem rá.
-Hát én nagyon nem kedvelem.-Morcizott.
Sosem mondtam,hogy ne szeresse az apját ez csak úgy jön magától,viszont nem tudom hibáztatni én is így éreztem apa iránt. De most meg itt vagyunk a hazában és együtt esszük a palacsintát amit az előbb ketten csináltunk.
Az életben nehéz bocsánatot kérni,de vajon tudja azt valaki mennyire nehéz megbocsátani? Nem hinném. Abban a pillanatban amikor kimondjuk úgyis van,de valójában ezt magunkban kell le harcolni. Hiszen nem olyan könnyű úgy a másik szemébe nézni,hogy előtte borzalmas dolgokat művelt velünk. Igen,kimondtuk,hogy "megbocsátok" de valójában amikor egyedül maradunk a gondolatainkkal,mindig ugyan oda lyukadunk ki. Hova is? Hát oda,hogy kimondtuk de valójában nem érzzük úgy legbelül,hogy ezt még le harcoltuk volna magunkkal,mert a másik féllel már rég leharcoltuk.