Éjszaka virága - Befejezve

6. fejezet

Nem mozdult. Ahogy én sem. Bár én megint nem tudtam. Szóval nekem nem volt választásom. Neki pedig volt.

- Velem jössz most. És el beszélgetünk. Mert nem hiszem, hogy nem tudod az áruló nevét. Ahogy érzem még ismered is. Csak nem tudtad, hogy ő is az ami én. Bár nem tudom hogyan szokta meg a napfénybe való életet. - leszállt rólam és fél rántott engem is. Komolyan úgy érzem magam, mint egy rongy baba. Mert mióta találkoztam vele csak úgy rángat engem. Arról nem is beszélve, hogy úgy is kezel engem, mintha az volnék.

- Oké. Nem mintha lenne más választásom. Hol akarsz beszélgetni? - könnyed volt a hangom. Pedig nem így éreztem magamat. Mert ezek egyáltalán nem valós dolgok voltak. Vagyis én hittem, hogy léteznek, de mindig egy kitalált univerzum volt nekem. Ahol elbújhatok mindenki elől.

- Csak köves. Hagyd fel ezt a stílust. Nem tetszik. - morogta. Komolyan úgy érzem  hogy nem is embernek néz engem hanem valami tárgynak, vagy állatnak. Egyik sem jobb, mint a másik.

Nem válaszoltam. Majd egy társalgó féleségbe vezetett. És nemes egyszerűséggel ledobott a kanapéra. Ami nagyon fájt. De nem is figyelt rám. Csak leült velem szembe a fotelbe és figyelt. Gondolom azt akarta, hogy magamtól kezdjek el beszélni.

- Ki az áruló? És nem rázd a fejed, ne is hazudj nekem, hogy nem tudod kiről van szó mert mint mondtam érzem rajtad a fajtám szagát. Szóval beszélj. Adok egy kis segítséget is. Nem olyan, mint a többi társad és valahogy mindig különc a többiektől. Nos? - ez marha sok segítség volt. A fél iskolámra illik ez a leírás.

- Pasz. A fél iskolám ilyen. És én is benne vagyok ebbe. Valami más, ami segít a szürésben? - kérdeztem fel volt szemüldökkel.

- Akkor a nehezebb utat kell választanom. De ez csak nekem fog fájni. - mi?! Oda jött hozzám és egyszerű mozdulattal fel lökte a fejemet és a nyakamba harapott. Én pedig azzal a lendülettel síkitottam fel. Majd minden sötét lett előttem.

Arra keltem, hogy valaki simogatja a fejemet. Lassan kinyitottam a szememet és a fiúval találtam magam szembe. Akinek még mindig nem tudom a nevét. De most más milyen volt az arca. Sokkal élettelibb volt.

- Édesem jól vagy? Mindig fáj a sebet? - aggodalom volt a szemében és nem az a hatalmas sötét lyuk. Nem rud, hogy mire gondolt, ezért nem válaszoltam.

Fel akartam ülni, de nem engedte. Finoman vissza nyomot engem. Akkor vettem észre, hogy nem olyan erős, mint előbb volt. Ahogy teljesen más ruha is van rajta.

- Miért nem beszélsz? Az orvos azt mondta, hogy ha felkelsz, akkor minden csak jobb lesz. De ez nem az. - az arcán fájdalom jelent meg. Amit nem teljesen értek.

- Nem tudom miről beszélsz. Ahogy azt sem, hogy most miért vagy ilyen velem. Az előbb nem voltál ilyen. Inkább hideg és ellenséges. - az arcán meglepetség ült. Mint aki nem tudja, hogy miről beszélek neki.

- Gyere. - majd óvatosan felültett. Majd felhúzta a polomat. Ahol a bal oldalamon volt egy hatalmas heg. Ez eddig nem volt itt. - Végre begyogyúlt. De a fejedben valami nincs rendben. Én soha nem lennék ilyen veled.

(Sziasztok itt az új rész.)
((Remélem tetszik. További jó olvasást!))